Időről időre

abouttime2

Ritkán jövök ki úgy a vetítőteremből, hogy a film, amit éppen láttam, teljesen átjár, érzem a történetet minden egyes kis porcikámban, a lelkem lebeg, teljesen át vagyok lényegülve. De az Időről időrének – írta és rendezte Richard Curtis – sikerült ezt elérnie.

Timet (Domhall Gleeson), kicsit félénk, kicsit lúzer, de hatalmas szívű srácot huszonegy éves korában, egy nem túl jól sikerült szilveszter éjszaka után az apja (Bill Nighy) a szobájába hívja és közli vele: a családban minden férfi, így Tim is, képes az időutazásra. Persze a dolognak megvannak a korlátai – csakis a múltba, és csakis a saját életén belül utazhat (tehát, ahogy Tim apja előadta, „nem lőheti le Hitlert és nem dughatja meg Szép Helénát”), ezen kívül viszont Tim arra használhatja erejét, amire csak akarja. Tim pedig rögtön tudja is, mit akar összehozni ereje segítségével: be akar csajozni.

Domhnall Gleeson and Bill Nighy in About Time

Nehéz meghatározni, pontosan mi is a műfaja a filmnek. Kicsit sci-fi, mert mégis van benne időutazás, ám mégsem annyira, hiszen itt az időutazás csak Tim életét befolyásolja, nagyobb közösségre, vagy ne adj’ Isten az egész emberiségre semmi hatással sincs. Kicsit romantikus, mert mégiscsak van benne első találkozás (háromszor), első éjszaka (háromszor), lánykérés (kétszer), esküvő, gyerekáldás (háromszor). Kicsit vígjáték, mert azért repkednek a poénok. Kicsit dráma, mert azért nagy kérdések is felmerülnek. De talán akkor állunk a legközelebb az igazsághoz, ha bildunsgromannak, fejlődéstörténetnek tekintjük.

Mivel az is – Tim jellemfejlődése közel tíz év folyamán, fejlődése pedig talán az alapján mérhető leginkább, hogy mire használja képességét: először arra, hogy minden áron becsajozzon. Majd arra, hogy segítsen. Aztán hogy élete szerelmével, Maryvel (Rachel McAdams) összejöjjenek a dolgok. Aztán hogy újraélje a mindennapok kis csodáit. Aztán hogy az utolsó szalmaszálba kapaszkodjon. Végül pedig továbblép, és már nem is megy vissza az időben. És itt is van a film üzenete: tanuljuk meg élvezni a pillanatot, mert mindegyiknek megvan a maga varázsa, amit még időutazással sem lehet újraélni.

abouttime3

Emellett már csak azért is mondhatjuk, hogy ez a film Tim története, mert a többi karakter, talán még az apát leszámítva, elég egysíkú, néha kifejezetten sarkított. Mary nagyon aranyos. Rory (Joshua Maguire) és Jay (Will Merrick), Tim barátai nagyon lúzerek. Kit Kat (Lydia Wilson), a hugica, nagyon hebehurgya. Harry (Tom Hollander), Tim londoni szállásadója, nagyon mogorva. Desmond bácsi (Richard Cordery) nagyon buta. De ezek a karakterek így működnek, így adnak árnyalatot a filmnek.

Amit még tisztáznunk kell: ez nem egy hollywoodi alkotás. Lassú. Szókimondó, anélkül hogy vulgárissá válnak. Kerüli a kliséket. Életszagú. Néha technikailag is furcsa kicsit – a film egyik (számomra) legnagyobb jelenete, mikor Tim és Mary először találkozik, méghozzá egy teljesen elsötétített étteremben. Az egész, közel öt perces jelenet teljesen „vak”, a néző nem lát mást, csak egy fekete vásznak pár világosabb folttal és egy időjelzéssel, miközben a szereplő beszélgetnek. Bravó.

Számomra ez volt 2013 egyik legnagyobb filmje, amit legszívesebben mindenki számára kötelezővé tennék.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés:X-Men: Az eljövendő múlt napjai, avagy van, amit talán nem kellene piszkálni | Watchaholics

  2. Visszajelzés:Téli mese (2014) | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.