Titan A.E. (2000)

A múlt héten kaptunk egy nagyon kedves levelet egyik olvasónktól – ajánlott nekünk egy kevésbé ismert animációs sci-fit, amiről szerette volna, ha írunk (ugyanis ő úgy érezte, a filmet indokolatlanul húzza le a kritika). A kérésre ketten is ráharaptunk, meg is néztük a filmet, véleményt is alkottunk – bár, attól tartok, a kérésnek nem sikerült teljesen eleget tennünk.

titan_1

A történet 3032-ben indul – az emberiség valami merőben új és nagyszerű találmánnyal rukkolt elő, a Titannel (hogy pontosan mi is ez csak húsz perccel a film vége előtt tudjuk meg), ám ezt egy idegen faj, a Drej fenyegetésnek tekinti, és megelőző csapásként elpusztítja a földet. Tizenöt évvel később a maroknyi túlélő többé-kevésbé beilleszkedett az űrt benépesítő különféle idegen lények közé, ám azok lenézik és kiközösítik az embereket. Egy ilyen intergalaktikus multi-kulti űrközpontban él Cale (Matt Damon), a Titant feltaláló tudós fia. A srácnak már kezd nagyon elege lenni a diszkriminációból – meg abból, hogy mozog a kaja és még ketchup sincs –, ám ekkor megtalálja őt Korso (Bill Pullman), apja egy régi barátja. A férfi pedig igencsak letaglózó információt közöl a fiúval: a gyűrű, amit apja közvetlen a Föld pusztulása előtt Cale-nek adott valójában egy térkép a Titanhoz, az emberiség egyetlen reményéhez.

Most pedig következzen véleményünk a filmről:

Orlissa

Egyvalami biztos – alkotók nagyon akartak valamit. Csak szerintem nekik sem sikerült rájönni, hogy pontosan mit is: gyerekfilmet vagy tankönyvbe illő, emberiségmegmentős sci-fit, klasszikus rajzfilmet vagy komputer-animációt, komolyan vehető, tényekkel alátámasztott vagy tingli-tangli művet. Ez meg is látszik a filmen, ugyanis a végeredmény nem lett sem ilyen, sem olyan.

titan_2

Kezdjük ott, hogy ki volt az a címeres ökör, aki kitalálta, hogy 2D-s és a 3D-s technika jól néz ki egymás mellett? Akárki is volt – tévedett. Vagyis biztos vagyok benne, hogy van, ahol jószomszédi viszonyt ápol a két technika egy filmen belül is, de ott biztos jobban össze is vannak csiszolva. Mert itt… hát, sokszor fájt tőle a szemem és a szívem is. Leginkább talán az utolsó jelenetben, ahol a két gyönyörűen, klasszikus módon megrajzolt figura áll a ritka vacakul animált sziklaszirt szélén. Persze, értem én, hogy milyen jól néz ki a film vége felé a jelenet, mikor az űrhajók teledoppingolt hókristályok között szlalomoznak, de az igazat megvallva ezzel a szegmenssel pont úgy voltam, mint a Hobbit – Váratlan utazás azon jelenetével, mikor a kőóriások verekszenek: szép, meg az animátorok verhetik a mellüket, hogy milyen ügyesek, de igazából a történet szempontjából teljesen érdektelen. Ja, amúgy karakterdesign – van egy olyan érzésem, hogy ezen spóroltak kicsit, miután Cale echte úgy néz ki, mintha az Anasztázia Dimitrijét kiszőkítették volna.

Meg aztán tényleg nem tudtam eldönteni, hogy akkor most ki is a célközönség? Mert például Gune (John Leguizamo)(akit imádtam) tipikus rajzfilmes comic relief karakter, a szakács halála – lelövik, elolvad, de az állkapcsa egyben marad és még befejezi a mondatot – is hamisítatlan „cartoon” mozzanat. Az ellenség is arctalan és tökéletesen egysíkú, hogy a gyereknek egyértelmű legyen, hogy őt utálni kell – plusz a gonoszok még halandzsanyelven beszélnek ott is, ahol minden jóravaló űrlény angolul (kezdjük ott, ők miért beszélnek angolul? Ha én lenézek egy népet, akkor tuti, nem fogom felvenni a nyelvét). Ugyanakkor viszont öt perccel a nyitókép után látjuk, ahogy a felrobbanó Föld darabjai menekülőkkel teli űrhajókat szakítanak darabokra. Pluszban még kapunk két humorosnak szánt „épp meztelen vagyok”- jelenetet is, amiből alapból egy moziba egy bőven elég lenne, egy gyerekfilmbe pedig még az is sok.

A film még következetlen is, sok helyen a fizikát is semmibe veszi – például mikor Cale és Akima (Drew Barrymore), Korso kvázi elsőtisztje először találkozik, a csaj az űrhajó pilótafülkéjében áll, míg a srác kinn a szabadban, űrruhában éppen a szélvédőre tapad és lelkesen hellózik, mintha lenne kettejük között akármi, hanghullám szállítására alkalmas anyag/eszköz. Cale lazán megszökik a rosszfiúk cellájából, és még csak egy nyavalyás riasztót sem indít be (ne felejtsük el: ezeknek a randaságoknak sikerült felrobbantania a Földet…). Akima egyszer laposra ver vagy fél tucat idegent, utána meg eggyel sem tud elbánni. És még sorolhatnám.

titan_3

Pozitívum viszont, hogy az alapsztori ötletes és használható – csak mondjuk nem ezzel a médiummal. Simán el tudnék képzelni egy akár mindössze tíz-tizenöt epizódos, élőszereplős sorozatot, ami komolyan veszi magát és rendesen ki vannak dolgozva a karakterei, ami erre a történetre épül. Már csak az egész ritmusa miatt jobban működne így (nem lenne például harminc percbe beletömve három menekülős/üldözős jelenet), arról nem is beszélve, hogy az alkotóknak lenne lehetősége kifejteni az emberek jelenlegi társadalmi és politikai helyzetét az univerzumban, a különböző idegen fajok bemutatásáról már nem is beszélve. Sőt, az utolsó jelenet ihletésében én még egy második évadot is el tudnék képzelni.

Catleen

Egyetértek, ez a film sci-fiként értékelhetetlen: amikor Cale és Korso visszatartva a levegőt átsiklanak a mentőkabinból az űrhajóba – az űr nemcsak azért halálos, mert nincs ott levegő, hanem mert ott szép kis hideg és nyomás is van! A karakterek annyira egysíkúak, még az a kevés poén, ami felbukkan, az is erőltetettnek hat. Cale már az elején nyafog, hogy milyen rossz az élete, nem akarja tovább azt csinálni, amit eddig, végre van lehetősége a váltásra, erre meg elkezd hezitálni – legszívesebben levágtam volna a kezét a gyűrűvel együtt és otthagytam volna. A többi idegen, nos, szót sem érdemelnek.

titan_4

Nekem tetszett ez a rajzolt és animációs környezet egyben, különösen a drej hajói, sőt nekem még a halandzsa nyelvük is tetszett. Néha az volt az érzésem, hogy egy lebutított Star Warst nézek, különösen mikor Korso átállt a jó oldalra. A Titan űrhajó titka tetszett, ügyes, nem gondoltam volna, viszont az ok, amiért a drej gyűlöli az emberi fajt, az már a nonszensz kategóriába esik: azért amivé az emberiség válhat. Kiábrándító.

Egy dolog volt, amiért igazán tudtam lelkesedni, az a Föld felrobbantása – szépen mutatták be, jól érzékeltették a veszteséget; hé, az az én bolygóm!

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Asterix és a vikingek (2006) | Watchaholics

  2. Visszajelzés:Anasztázia (1997) | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.