Zenit-Ólompegazus

olompegazus

Szóval, a Zenit könyvsorozat… Hát, az itt kezdődik. Igazából beleestem a szokásos hibámba, hogy véletlenül lekaptam a polcról egy szimpatikus könyvet a boltban, aztán az Ólompegazus végére meg máris Zenites lettem.

Nagyon megszerettem már ennél a kötetnél. Szörnyű, vagy nem szörnyű – majd ti eldöntitek – szokásom, hogy a Budapesten játszódó könyvekbe könnyebben beleszeretek, mivel mindig tudom, hol vagyunk. Azt érdemes tudni, hogy a sorozat nem arról híres, hogy megtudjuk, miért is olvassuk mi ezt és mi a lényeg. Ez sokaknak hátulütő, de igazából engem az eddigi négy kötet során nem zavart meg. Az Ólompegazusra ez különösen jellemző.

Elénk rakták Utas Andrást, a főszereplőt, meg a rettentő érdekes sztoriját, ami nagyon izgis, de igazából se füle, se farka – úgy lebeg az éterben. A nőügyekben béna, furcsa, természetfeletti ügyekbe keveredik és a barátja szörnyeteggé változik. Komolyan, szeretném, hogy ilyen izgalmas életem legyen. András ugyan nem díjazza ennyire, de hát, úgy tűnik, ő béna. Számomra ő alapban sem volt egy túlzottan kedvelhető karakter, esélyes, hogy nem szánták szimpatikusnak, mert valahogy a leírása sem volt a legkedvesebb és elég sokat megtudtunk róla abból is, amiért a kedvese elhagyta. Körülbelül egy olyasmi típus, mint Dorian Gray és erről a Kóborhold becenév is árulkodik. A furcsa eseményekbe a barátja eltűnése után egy Dr. Hollófő Márta nevű hölgy rángatja bele – imádtam ezt a nevet. Alapban szeretem a személyről árulkodó neveket és ezt Horváth György szívesen alkalmazta a kötet során. Volt ahol nem feltétlenül így működött a dolog, de nem tudom véletlennek venni azt sem, hogy az eltűnt barát, aki Kálmánnak hívnak, pont kiméra lett – és ezért mindenáron öngyilkos akar lenni. Az idióta.

Bejártuk a belvárost is jó alaposan. Habár a külvárosi légkört nem kedvelem, viszont ha valami már a belvárosba kerül, akkor bármilyen könyv is legyen az, megeszem. Nekem ez adott egy alaphangulatot, ami akkor is körülvesz, ha arrafelé járok, bármennyire is zsúfolt és nem szeretem a tömeget.

Önmagában nem áll meg a kötet, csak egy sztori a semmiben. Továbbra is várják az olvasók a folytatást, mert arra sem igazán sikerült még rájönnünk, hogy mi a túró az a Zenit, habár később néhány elejtett utalást kapunk róla, amitől nem leszünk okosabbak. Egyben nézve viszont már felfedezhetőek benne kapcsolódási pontok és összefüggések a szereplők, vagy akár a történések között.

Türelmetlen olvasóknak véletlenül sem ajánlom, hogy belekezdjenek. Nehéz átlátni és az új rész sem siet, hogy a kezünkbe kerüljön, valamint egy idő után igen frusztráló lehet, hogy valójában olvasunk egy tök izgalmas valamit, de halvány, lila gőzünk sincs arról, hogy mit. Mi az a Zenit? Mit keresnek itt ezek az emberek? Mit akarnak? MI EZ AZ EGÉSZ?

Tehát, kedves Alexandra Kiadó! Volna szíves most már megejteni a felvilágosítást? Mi mind nagyon szeretnénk.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.