Fehér és fekete – Tekkonkinkreet

Nemsokkal azután láttam ezt a filmet, hogy a Mondo megjelentette róla a cikkét, ám másodszorra is meg kellett néznem, hogy jobban felfogjam azt a 111 percet, ami a Tekkonkinkreet névre hallgat.Kedves Taiyo Matsumoto, le a kalappal előtted, 2007-ben is és most is, ugyanis, bár nem hiszek a „tökéletes film” címszóban, ez erősen megközelíti azt.

Tekkonkinkreet1

Hogy miért? Hol kezdjem a listát?

Jobb, hogyha egyből a lecsóba csapok és a szereplőkkel nyitok. Kuro (Fekete) és Shiro (fehér) a két utcagyerek, mint az a nevükből is látszik, egymás tökéletes ellentétei: Shiro  nyugodt, gyermekien ártatlan és naiv, míg Kuro heves és agresszív. Mégsem élhetnek egymás nélkül, ám hogy kinek a másik miben segít, annak a módja eltér. Shiro már rég nem élne, ha Kuro nem mentené meg lépten-nyomon a rossz emberektől (fizikai védelem), míg Shiro féken tartja Kuro agresszív énjét és megőrzi lelki épségét (lelki támasz). Mindkét karakterrel lehet azonosulni, együtt érezni, ezért nem lesznek ők csak kétdimenziós  kis alakok, hanem élő, lélegző, mondanivalóval és értékekkel rendelkezők. Látványosabban azonban Kuro jelleme fejlődik, vagy mondhatni inkább ingázik: a városi gengszterek, a folytonos harcok és a szenvedés egyre inkább felemészti benne az emberséget, ám a kis fénysugár mindig vele van Shiro képében s ez erőt ad neki, hogy ne rántsa le a sötét.

Tekkonkinkreet2

Ha már sötét, nézzünk körül egy kicsit Treasure Town, a film helyszínének utcáin. Már a neve is eléggé ironikus, hisz az város néhol egy szépen feldíszített szemétdombra emlékezet, de ahogy a jó svájci mondás tartja „a szemétben lehet az igazi kincset fellelni”. E hely őrei fentebb említett hőseink, de még annál jóval többek is: ők maguk a város. Ez csak a második nézésre esett le, de végül megértettem. A szenny, a durvaság, a korrupció és minden, ami rossz és sötét, találjátok, ki kihez is tartozik? Igen, Kurohoz. És az a piciny jó, ami még megmaradt, az Shiro áldásos kezeire van bízva. Ő meg Kuroéra. Nem paradoxon ez egy picit? Ha jobban belegondolunk nem. A jó és a rossz egymással szemben állnak, de az egyik hiányában a másik is azonnal elpusztul.

Tekkonkinkreet3

Kissé kevésbé filozófia hangvételre evezve jöhet a látvány kitárgyalása, amitől nekem az a sejtésem támadt, hogy a készítők csoportosan szívtak valami nem túl legálisat, majd ilyen kapatos állapotban vetették papírra a készülő művet, de talán ezzel is csak az élményt akarták növelni, és bizony sikerrel jártak. A Tekkonkinkreet egy olyan alkotás, amit –  még ha nem is animés az illető – bátran és nagy mosollyal tudok ajánlani.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.