Star-Crossed S01E03 – Our Toil Shall Strive to Mend

Kész hullámvasút ez a sorozat: az első rész egész szép volt, a második elég klisés, most a harmadik pedig, a továbbra is jelen lévő, kötelező tinisorozat-elemek ellenére kifejezetten élvezetes – már csak abban kell reménykednünk, hogy most nem egy újabb lejtő következik.

Our Toil Shall Strive to Mend

Közeledik az atriaiak földreszállásának tizedik évfordulója, aminek tiszteletére a város ünnepséget rendez. Az eseményt arra is szeretnék felhasználni, hogy elősegítsék az atriaiak asszimilációját, ezért az évforduló előtti napon a gimnazisták meglátogathatják a Szektort, az Atriai Hét – a hét atriai, aki a gimibe járhat – pedig részt vehet magán a megemlékezésen is. Eközben egyikük, az agresszív Drake lojalitásáról készül tanúbizonyságot adni a Tragnek, az emberek elleni háborúra készülő atriai csoportnak. És persze Juliának is megvan a maga baja – bár a Romantől kapott cyper meggyógyította, mellékhatásként erei kéken kezdtek világítani.

Hát igen, a kliséktől tényleg nem tudunk megszabadulni – csak úgy, mint a már sokszor emlegetett Vámpírnaplókban, látszólag itt is mindig valami össznépi banzáj kell, hogy az írók fel tudják vezetni a konfliktust. Ez persze nem jelenti azt, hogy maga a megemlékezés rosszul sikerült volna – sőt, Roman beszéde az egyik csúcspontja az epizódnak. Emellett valahogy minden kezd elmélyülni: Grayson karaktere üdítően emberi – kezdem nagyon bírni a srácot –, egyre jobban kezd letisztulni az atriai belpolitika és hatalommegosztás. A háttérben készülődő háború pedig már most izgalmasnak ígérkezik (és végre azt is megtudtuk, honnan van akkora önbizalma a Trageknek).

Our Toil Shall Strive to Mend

Akiben meg aztán tényleg kellemesen csalódtam, az Sophia – amennyire még mindig irritál a színésznő játéka, éppen annyira édes és szeretnivaló maga a karakter nyitottságával és őszinte szeretetéhségével. A másik atriai lány, Teri is egyre jobb, legalábbis karakterszinten – emberileg még nem tudom hova rakni, mivel még az sem egészen egyértelmű, hogy most blöfföl, vagy tényleg komolyan is gondolja, amit ebben a részben tett. A közeljövőbeli környezet továbbra is bejön, és ez a rész arra is ráébresztett, mennyire is tetszenek a jelmezek – a kontraszt az atriaiak fekete-fehér-szürkéi és az emberek élénk színei közt. Ami meg aztán tényleg csodaszép volt, az az Elveszettek Fala – egy több méter hosszú fal, telefestve az Érkezés Napján elveszett atriaiak portréival, a virágokkal és padlóra és tartóoszlopokra helyezett égő gyertyákkal.

Ami viszont nem tetszett, az az űrhajón játszódó jelenet – nem is magával a jelenettel volt a baj, inkább a kivitelezéssel. Az volt az érzésem, mintha kicsit többet akartak volna itt mutatni a készítők, mint amennyire szükség lett volna. Most komolyan, volt pár másodperc, amikor Drake mintha zéró gravitációban lebegett volna – egy űrhajóban, ami tíz éve az orrával belefúródva a földbe meredezik az ég felé.

Our Toil Shall Strive to Mend

Az utolsó jelenetért viszont le a kalappal, nagyon nagy ötlet, kíváncsi vagyok, mit fognak még kihozni belőle az írók.

Egyszóval – szép volt. Ezt a szintet kellene tartani, és akkor minden rendben lesz ezzel a sorozattal.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.