The Big Bang Theory S07E17 – The Friendship Polarization

Ezzel az epizóddal pontosan az volt a probléma, ami az előző évad fináléjával is: önmagában jó lett volna a történet, csakhogy az írók annyi mindent próbáltak belezsúfolni húsz percbe, hogy az egész elvesztette a nyomatát.

bigbang7.17_1

A részben három szál is fut, és mindegyik egyformán fontosnak látszik: Penny kocsija lerobban, aminek hatására a lány kénytelen elgondolkodni azon, vajon jó ötlet volt-e otthagynia állását; Raj Amytől kér segítséget randiügyben; Sheldon és Howard megpróbálja új alapokra helyezni barátságát, méghozzá olyanra, ahol nem a csipkelődésé a főszerep.

bigbang7.17_2

E közül a három közül egy is elég lett volna egy részhez, maximum még egy kisebb mellékszál hozzáadásával, a három együtt viszont már túl sok. A címből úgy tűnik, az alkotók a Sheldon-Howard párosra akarták tenni a főhangsúlyt, de ez magán a részen nem igazán érezhető – inkább erőltetett lett az egész, mintsem karakterfejlesztő. Penny vonala tetszett, Leonard reakciója meg pláne – szép húzás volt tőle –, viszont itt is úgy éreztem, hogy nem kapott akkora hangsúlyt az ügy, mint amekkorát kaphatott volna. Rajék pedig… Az sem volt rossz, de jobban is ki lehetett volna dolgozni az egészet, ugyanakkor viszont úgy érzem, mintha Rajt kezdenék túlsarkítani az írók. Ismétlem magam: ebből az egy részből lazán lehetett volna hármat csinálni.

Bernadette azonban nagyon tetszett – főleg ahogy teljes magabiztossággal irányítja a kapcsolatot –, Howard reakciói feleségére is édesek voltak. Humor-szinten nézve volt pár aranyos pillanat, de igazából egy sem, amin hangosan felnevettem volna – és ez hiányzott.

bigbang7.17_3

Mindent egybevetve, messze nem ez volt a sorozat legerősebb része – még az évadot nézve sem teljesített valami jól –, de remélhetőleg csak ideiglenes visszaesésről van szó.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:The Wil Wheaton Project S01E01 | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.