Face Off

Míg hazánkban a tehetségkutatók annyira nem terjednek ki mindenre – még a Csillag születik az, ami jobban teret ad a lehetőségeknek –, addig Amerikában nem pihentetik a tehetségek kibontakozását. Tortakészítőktől a maszkmesterekig minden van. A Face off az utóbb emlegetett szakma művelőit keresi a SyFy csatornán.

faceoff1

Évente két évadot izgulhatunk végig a Los Angelesben folyó kemény küzdelemből, melyben próbára teszik a versenyzők ügyességét és fantáziáját, minden téren. Vannak klasszikus feladatok, mint a földönkívüliek, a testfestés, vagy a horror szörnyek, de az igazán erőt – pontosabban kreativitást – próbára tevő feladatok az egyedi próbák. Ezek évadonként változnak, és sokan buknak rajtuk, méghozzá elég csúnyát csúnyát. A jelenleg futó hatodik évadban ilyen volt a Guitar Gods kihívás, ahol kaptak egy gitárt és annak az elemeiből kellett csinálni valamit. Hogy mit, azt a résztvevőkre bízták.

faceoff4

Évről évre keményebb a verseny, egyre extrémebb feladatokat kapnak a vállalkozó szellemű maszkosok és egyre nagyszabásúbb maga a műsor is, amit nézőként leginkább csak a fináléban láthatunk, mert a második évad óta már mi is a részei lehetünk ennek, mint szavazók.

Face Off

Persze nemcsak kreativitásra van szükség. Időről időre tesztelik a minőséget is különböző módokon. Gyakoribb, hogy táncosoknak készülnek a maszkok, de volt már vízállóság teszt is a verseny során – ez utóbbinál egy szerencsétlen modell majdnem megfulladt a rossz maszk miatt.

faceoff3

A zsűri. A kezdetek kezdetén a három szigorú bíra Glenn Hetrick (Lady Gaga jelmeztervezője, Buffy, a vámpírok réme, Babylon 5), Ve Neill (Futótűz, A csodálatos Pókember, Beetlejuice), és Patrick Tatopoulos (Undeworld: Rise of the Lycans, Resident Evil) volt. Patrick azóta elhagyta a műsort, legfeljebb vendégzsűriként jelenik meg néha. Mára az ő helyére került Neville Page (Watchmen, Avatar), aki a harmadik évad óta mondja meg a frankót.

faceoff6

A kihívások legtöbb esetben két részből állnak(, néha csak egyből, ha a feladat nagy): a Foundation Challenge és a Spotlight Challenge. A Foundation Challenge egy néhányórás kis szösszenet, amelyben azonnal munkához kell látni és tempósan megcsinálni a maszkot. Változó, hogy milyen feladatot kapnak, ezek általában a szakma apróbb részei, mint például tetoválások, sebek és nem ritka az sem, hogy egy helyszín anyagaiból „csinálj valamit”-típusú a megmérettetés. Aki megnyeri a Foundation Challenge-et, az azon a héten nem eshet ki. Ami azonban a lényeg és ami igazán izgi, az a Spotlight Challenge. Három napjuk van teljesíteni a „megrendelést”. Ez a három nap szigorúan be van osztva, egyrészt időben, nem lehetnek egész nap a műhelyben, másrészt fázisok szerint. Az első nap a tervezésé, amikor vázlatokat készíthetnek maguknak, elkezdhetik megformázni agyagból, amit akarnak és megtehetik a további előkészületeket. A második nap maga a maszk kiöntése. Itt szoktak megtörténni a csúnya balesetek, amikor beszorul a forma, elszakad a szilikon, túl korán vették ki és a többi rémálom. Az utolsó napon már a modellekre kell felrakni a műveiket, festeni, öltöztetni, eldolgozni. Magyarul életre kelteni magát az alkotást. Persze mindezeket nem kell ennyire szigorúan venni, gyakran előfordul a versenyzőkkel, hogy elcsúsznak, ez tulajdonképpen inkább nekik segítség, hogy ne a végén kapkodjanak.

faceoff5

És természetesen a nap végén valaki megnyeri a Spotlight Challenge-et, aminek nagyon örül, de nem kap semmit – ami szerintem azért nem ér, mert rendben, hogy dicsőség, de a Foundation Challenge is ad védettséget – és valaki – ritka alkalmakkor többen is – kiesik.

faceoff7

Amellett, hogy a kedves nézőket szórakoztatja, a Face off lehetőség ad a maszkosoknak is, még akkor is, ha esetleg nem nyerik meg. Az első évad győztese együtt dolgozott Ve Neillel a Futótűzön, de sokan azóta saját vállalkozást indítottak, vagy akadt, aki munkát kapott a SyFy csatornánál.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:The Wil Wheaton Project S01E09 – Wilraiser Revelations | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.