The Walking Dead S04E13 – Alone

A tény, hogy ezen epizódon kívül már csak három van hátra, kissé lesokkolt. A Walking Deadnek hangulata és ereje van – ez kétségtelen –, ugyanakkor olyan rettegést képest előidézni az emberben, hogy azt már büntetni kéne. Még mindig nem döntöttem el, hogy most szeretem, amikor mostohán bánik a szereplőivel – ezáltal még több erőt és kitartást kívánva tőlük – vagy sem.

walkingdead.s04.e13.4

Bob magányával szembesülni kissé felkavaró volt, ahogyan egyedül bandukolt a fák között. Sehol egy élő, mindenütt csak holtak, megbújva egy fa tövében, egy csatornában vagy egy kamion tetején megpihenve. Az aláfestő zene pedig pontosan tükrözte Bob hangulatát, a kétségbeesettségét és a „minden mindegy”–tekintetét.

Aztán rátalált Daryl és Glenn. A kérdések, amiket neki intéztek ugyanazok, amiket Rick kérdezett a negyedik évad első epizódjában, és ezekre a kérdésekre Bob adta a legjobb válaszokat – már ha azokra vannak egyáltalán jó válaszok.

walkingdead.s04.e13.1

Le a kalappal az írók előtt, amiért ilyen ügyesen bevitték az ismeretlentől való félelmünket az epizódba – a köd áthatolhatatlan sűrűsége és a benne megszólaló hangok a frászt hozták rám. De nem én voltam az egyetlen, aki így érzett, mert Maggie, Sasha és Bob is rettegve vették a levegőt, majd habozás nélkül lesújtottak minden járkálóra.

Bob kezd olyanná válni, mint aki a veséjébe lát az embereknek, igazán jó lenne tudni, hogy mi volt a szakmája, mielőtt a zombik elözönlötték a világot. Pontosan tudta Sasha félelmeit, és próbálta azokat a felszínre hozni, hogy a nő is megbékélhessen, és talán valamelyest elfogadhassa azokat. A nyugodt és csendes párbeszédben a járkáló hörgésének beszűrődése igazán egyedivé tette a jelenetet.

walkingdead.s04.e13.3

Daryl persze megint nem hazudtolta meg önmagát és piszok vicces jeleneteket produkált, később pedig az epizód legdurvábbját is tőle láthattuk. Amikor a járkálókkal harcolt az… az wáó, mármint tényleg az, mert ilyet még nem pipáltam a sorozat alatt, szóval, na.

Még mindig odavagyok ezért a finom tempóért, ami a börtön lerombolása óta tart, de adagolhatnának már egy kis fényt az alagút végére, vagy valami reményt arra vonatkozólag, hogy a csapat újra egyesül, mert most csak darabolódnak, és ez nagyon nincs ínyemre.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.