Reign S01E17 – Liege Lord

Úgy érzem, mostanra ennek a sorozatnak is sikerült belőni egy bizonyos szintet, ahol bár az állunk nem esik le, és néha egy-egy gyengébb elem is felbukkan, de azért éppen elég jól teljesít ahhoz, hogy az ember mindig várja a következő részt.

reign1.17_2

Mary tudomást szerez egy titkos szekcióról házassági szerződésében, miszerint ha örökös nélkül hal meg, Skócia trónját a franciák öröklik meg – és ha ez még nem lenne elég sokkoló, azzal is szembesülnie kell, hogy mindez édesanyja hozzájárulásával íródott, méghozzá busás jutalom fejében. Mivel így többet ér a francia királynak holtan, mint élve, Marynek minél hamarabb el kell érnie, hogy a szerződés két példánya – egy a francia udvarban, egy az anyjánál – megsemmisüljön. Ki is eszelnek egy tervet Francisszal, miszerint Marie de Guise árulásának hírét eljuttatják a skót protestáns frakciókhoz, így szorítva sarokba a nőt. Mindeközben Kenna és Bash próbál megbarátkozni egymással, Lola pedig egyre közelebb kerül Julianhez.

Ez az egész szerződés-dolog – nem a kivitelezés, hanem a sztori háttere – kicsit sántított. Tényleg meg lehetett volna ezt tenni akkoriban, ilyen magas körökben? Mary nem hülye, Francis nem hülye, és nem hiszem, hogy aláírtak volna valamit, ami az egész életükre befolyással lehet, anélkül, hogy ne lennének tisztában minden egyes kis mondatocskával. Emellett pedig nem hiszem, hogy egy ilyen fontos dokumentumot pont a ruhásládában kellene tartani – az ilyen dolgok rendszerezésére voltak akkoriban az írnokok, a levéltárak, stb. Ez nem egy magánirat, hanem egy egész – sőt, két – ország sorsát befolyásoló szerződés.

reign1.17_1

Ettől függetlenül magának a történetszálnak nagyon szép íve volt, és tetszett, ahogy Mary kezébe vette a dolgokat. A jelenet a skót urakkal bámulatos lett – bár először kicsit megdöbbentem, hogy MacKenzie milyen tiszteletlenül beszélt Maryvel –, és jó, hogy visszahozták Mary őrlődésének motívumát Franciaország és Skócia, valamint hazája és magánélete között. A Catherine és Mary között lejátszódó hatalmi játék, na meg az, hogy mennyiben máshogy tekintenek a pozíciójukra különösképpen tetszett – ha esetleg másnak is tetszene a magas rangú nők közötti ravaszkodó erőfitogtatás, annak tudom ajánlani Michelle Moran Az eretnek királyné című könyvét.

Julian – sármos, szexi Julian, hogy én hogy örülök neki, hogy ismét csodálhattam azt a bájos pofidat! Ettől függetlenül mondjuk a pasas karakterizációjával nem voltam egészen megelégedve. Úgy értem, a legutóbbi részben rajtakapta Kennát ahogy csókolózott egy cseléddel, és rögtön felbontotta az eljegyzést, most pedig Lola bevallja neki, hogy várandós – azt azért tisztázzuk, hogy lehet, hogy ez még nem látszik, de az a gyerek kb. fél éven belül megszületik, és számolni azért már akkoriban is tudtak –, és ezzel minden rendben van, jöhet a nászinduló. Ne értsetek félre, nagyon bírom, ha egy helyes pasi még jószívű is, de ez már túlzás – és pöppet karakteridegen.

reign1.17_3

Catherine-t igazából nem nagyon tudom most hová tenni. Egészen idáig végig azzal védtem, hogy minden cselekedete az anyai ösztönére vezethető vissza, amit viszont ebben a részben tett, az ezen már kicsit túlmutat. Persze, megértem, hogy miért tette, de akkor is letaglózott ez az egész. Kis afférja a skót uracskával viszont nagyon betalált, tetszett, hogy tulajdonképpen arra épült az egész, hogy pár órára nem kellett királynénak lennie.

Kenna és Bash muszáj-házassága igencsak hirtelen jött az előző epizódban – mint ahogy azt már a múltkor említettem, mire nem jó egy instabil karakter! –, viszont most egész szépen dolgoztak vele az írók. Végig ott volt ez a „nem akarok veled lenni, de ha már így alakult, akkor dolgozzunk rajta”-érzés, plusz még a kis, háttérben megbúvó féltékenység, ami nagyon szépen működött a képernyőn. Kenna változó hozzáállása Henryhez is nagyon szépen sikerült. Amit viszont hiányolok, az az, hogy úgy tűnik, mintha megint megfeledkeztünk volna az erdőben rejtőző gonoszról valamint Rowanről, az állítólag még mindig életben lévő Clarissáról már nem is beszélve.

reign1.17_4

Penelope is mindössze egy jelenet erejéig tűnt fel – ami legalább ütött –, viszont ezt is kicsit irreálisnak érzem, hogy igazából senkinek sem szúr szemet, hogy ez az imposztor még mindig színen van – persze, ezt még magyarázhatjuk azzal, hogy senki sem mer, főleg most, ellent mondani a királynak. Amúgy van egy olyan érzésem, hogy az évad végével búcsút fogunk mondani Henrynek, bár akiről mintázták csak 1559-ben halt meg, mi pedig még csak, ha jól számolom, 1558 elején járunk – igaz, a valódi Henry balesetben hunyt el, nem pedig agydaganata volt (legalábbis én ezzel magyaráznám a tüneteit). És még egy mondat: vajon ki lehetett az a fiú (férfi?), akit megjelent a hallucinációjában?

Egy szó mint száz, a hibái ellenére is jó kis rész volt ez, lekötött és szórakoztatott, vagyis pont hozta azt, amit elvártam tőle. Kíváncsi leszek, mivel rukkolnak elő az írók legközelebb.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.