The Hungover Games

Miután a Zűrhajó és az Űrgolyhók elég jól sikerült, volt egy elvárásom, hogy az Éhezők viadalából is jó paródia kerüljön a terítékre. Kár volt ilyeneket várnom, egy jó kis nevetés helyett kaptam egy igénytelen crossovert.

hg1

Először is a dolog elindult a Másnaposok sztorijával, meg azzal, hogy ez x évvel a Másnaposok viadala előtt történt a srácokkal. Aztán a szokásos mederben folyt tovább, a fiúk berúgtak, beszívtak, egy srác eltűnt, ők pedig kikötöttek a viadalon. A versenyzők többnyire tematikus csapatok voltak (pl. horror csapat, akik viszont tetszettek), valamint felbukkant Katniss is. Az öldöklést túl kell élniük, hátha akkor végre előkerül a haverjuk. Itt ki kell térnem arra, hogy bár értették, hogy mi a szitu, igazából az egész film alatt úgy csináltak, mint aki nem érti. A show kedvéért kihirdették a mészárlás közepén, hogy bár a szerelmes párokat nem, de a bromance-et (Tesóság) igen, így akik ekkora nagy haverok, megnyerhetik együtt.

hg2

Én nagyon csalódott vagyok, a poénok laposak, látványban nulla. Az egyetlen, ami lázba hozott, hogy a versenyzők között szerepelt Stephen King Carrie-je  ő menő volt. Néha felkuncogtam néhány humoros próbálkozáson, de olyan igazi szívből jövőt nem tudtam nevetni. Egy részt szerintem egy oltári nagy baromság volt Másnaposok crossovert csinálni. Ilyen alapon én elmehetek legközelebb popénekesnek is, hasonló lenne az eredmény, mint a Hungover gamesnél.

hg3

Van egy táptalaj, ahol a beszívott perverz poénok viccesek, pl. ha Jay és Néma Bob szájából jönnek. Most nem onnan jöttek, így nem is sikerült kirügyezniük. Meg persze az ő poénjaikat azért még a maga alpári stílusukban is megválogatják. Most egyszerűen nem láttam mást, mint pár szerencsétlen tök beszívott alakot, akiket még csak le se köpnék, nem lopták el Mike Tyson tigrisét se, egyszerűen csak léteztek, mikor meg kellett volna halniuk. Ezt mellesleg még Katniss is megjegyezte, amikor felajánlották neki a segítségüket, hogy jobb, ha nem mennek vele. Én ezt egy jól irányzott forgó rúgással egészítettem volna ki, de nem mindenki olyan vérmérsékletű, mint én. Bénák, unalmasak, kretének (nem a jó értelemben). Sokáig tudnék még jelzőket sorolni és egyáltalán nem volt humoros, hogy túlélték a viadalt, még egy paródia esetében sem! Ha egy ilyen helyzetben sem vicces, akkor ott gáz van. Ezeket le kellett volna dobnia meleg Thornak már a legelején a pöröllyel.

hg4

Rettenetes és szörnyű kilencven percet töltöttem eme “csodát” nézve, amit annyi mindenre felhasználhattam volna, hogy kedvem lenne sírni. Ez már a kegyetlen időpazarlás kategória. Ti is inkább hímezzetek a nagyival párnát, jobban jártok. És kaptok buktát.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.