Adéle és a múmiák rejtélye (2010)

Nem egészen tudom, hogy lehet egy filmben összehozni a dinoszuaroszokat, az egyiptomi múmiákat és a múltszázad-eleji Párizst, de egyvalami biztos: Luc Bessonnak sikerült.

adele_1

1911, Párizs. Adéle Blanc-Sec (Louise Bourgoin), a fiatal újság– és regényíró egyszerre okos, sikeres és gyönyörű, ám nagy titkot rejteget: húga, Agathe (Laure de Clermont-Tonnerre), már öt éve fekszik éberkómában egy teniszbaleset nyomán, amiért Adéle magát okolja. Éppen ezért az utóbbi öt éve mással sem telt, minthogy gyógymód után kutatott. Ezért is utazott most Egyiptomba, hogy ott meglelje Patmosis, II. Ramszesz fáraó udvari orvosának múmiáját, amit magával akar vinni Párizsba, hogy ott barátja, a halál utáni életet kutató Espérandieu professzor (Jacky Nercessian) felélessze – ugyanis Adéle azt reméli, hogy Patmosis ismer gyógymódot. Csakhogy amíg Adéle Egyiptomban kalandozik, a professzor orrhon gyakorol, és sikerül is kikeltenie egy százharmincötmillió éves pterodaktilusz tojás, az újszülött pedig rögtön meg is öl három embert, ezért a professzort letartóztatják. Mikor Adéle hazaér, azzal kell szembesülnie, hogy vagy megszökteti a professzort, vagy lemondhat húga megmentéséről. Mindeközben az őshüllő még mindig szabadszárnyon van, előkerítésében pedig részt vesz egy nem túl kompetens rendőr (Gilles Lellouche), az egoista vadász (Jean-Paul Rouve), egy hősszerelmes tudós (Nicolas Giroud), egy öleb, néhány birka és számos párizsi napilap.

Talán legjobb lesz előre tisztázni, hogy egy képregény-adaptációról van szó, tehát az ember csak egy icipicivel több realitást várhat el a filmtől, mint mondjuk az Asterix és Obelixtől – és ez is kimerül annyiban, hogy itt ténylegesen meghalnak emberek. De ezzel igazából nincs is semmi baj, mert ugyanakkor a film gyönyörűen dolgozik ezzel az abszurd világgal. Valahogy minden a helyén van, a marha részletes, francia realista regények stílusát idéző kezdeti narrációktól, a túl illedelmes múmiákig, akik piramist akarnak emelni a Louvre elé, és akik meglepő módon beszélnek franciául. Bár azt azért be kell ismerni, hogy a sztori a film vége felé kicsit ellaposodik.

adele_2

A karakterek közül igazából csak Adéle-nek van mélysége, a többiek nagyrészt csak komikus skiccek, amit még az eltúlzott, műfülekkel és –orrokkal megtoldott smink is kihangsúlyoz, de Adéle karaktere mellé tényleg ők kellett. Ami főhősnőnket illeti, vele olyan se vele­, se nélküle kapcsolatban állok. Egyrészt nagyon imponál a figura, mivel egy olyan világban ismertette el magát, ahol egy férjezetlen nő szinte senkinek sem számított, és mindemellett még művelt, bátor, kitartó, egyáltalán nem szívbajos, és maró humora van. És teszi mindezt úgy, hogy közben nőies marad. Amit viszont nem szerettem benne, az az, hogy tulajdonképpen képtelen mindenféle valós érzelemre embertársai iránt – valós kapcsolatrendszere szinte egyenlő a nullával. Persze, vannak „barátai”, olyan emberek, akikkel azért tartja a kapcsolatot, mert szüksége van rájuk, de ez még nem igazi érzelem. Vitatkozhatnánk, hogy viszont ott a húga, de nekem az utolsó jelenet arról árulkodott, hogy Adéle végső célja sosem ténylegesen Agathe megmentése volt, hanem az, hogy megszabaduljon a bűntudattól.

A szövegkönyv elég erős, az apró kis poénok és beszólások nagyon ütöttek, bár néha el kellett gondolkodnom, hogy vajon mi is lehetett az adott rész az eredeti, francia változatban. A képi világ is tetszett, és szokásomhoz híven most is sikerült elalélnom Adéle ruhatárától. Amin viszont látszott, hogy mégsem egy hollywoodi produkcióról van szó, az a CGI – szegény pterodaktilusz sikerülhetett volna jobban is.

adele_3

Aranyos kis film az Adéle és a múmiák rejtélye, bár messze nem tökéletes – egy esti könnyed nevetéshez viszont a legmelegebb szívvel ajánlom.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.