Lina és az ördög medalionja

Úgy érzem, hogy nem írok eleget a boszorkányokról, pedig pont engem illettek meg ezzel a címmel a szerkesztőségben. Szóval eljött az ideje, hogy írjak valami boszorkányosat. Kicsit sablonos, kicsit nem, de azért napozás közben ez is megteszi az embernek, főleg, hogy itt a tavasz és lassan a nyár is.

lina

Lina Longforba költözik a családjával, véletlenül pont abba a házba, amitől mindenki retteg. Egyébként az épület, amellett, hogy ijesztő, meglepően szép, legalábbis az én ízlésemnek tökéletes volt. A lány persze ettől annyira nincs odáig. Új hely, új suli, új gyerekek  a kamaszok rémálma. Persze miközben a többi diák kínozza, azért szerez magának barátot is a suliban, Tishát, a törékeny, de ehhez képest meglepően vagány lányt. Minden akkor változik meg, amikor talál egy rejtélyes medaliont, benne egy illatozó virággal, amiről még nem tudja, hogy maga az ördög lakik benne. Ekkor fedezi fel, hogy ő valójában boszorkány és hogy ez mennyire hasznos. Talán ezek után majd nem tudják annyit piszkálni a suliban  de a boszorkányerővel nem olyan egyszerű ám bánni.

Ezzel a szállal párhuzamosan követhetjük végig az ezerkétszázas évek végén futó történetet Kathlenről, a boszorkányról, aki korábban lakott a házban és nem mellesleg Lina őse. A kiscsajnak egy kicsit a fejébe szállt a hatalom annak idején, s a nővérével is sokat viaskodott.

Mindkét szál a Voynich-kézirat körül forog, melyben igen sok tudásanyag lapul, azonban annak idején Kathlen és nővére, Margaret egy civakodás közepette eltépte, így tulajdonképpen semmi haszna nincs, ha valaki csak a felét tudhatja a magáénak. A boszorkányoknak viszont van egy olyan rémes szokásuk időnként, hogy nem távoznak a túlvilágra olyan egyszerűen és ez Margaret esetében sem történt másként. Innentől már csak az a ciki, ha megtalálják egymást Kathlen leszármazottjával. És persze ebbe még jól bele is kavar az a fránya medál is.

Sok sablon, sok érdekesség, de unatkozni nem sikerült fölötte. Az egész könyv olvasása alatt mindig van felfedeznivaló, néha kézenfekvő dolgok, néha pedig nem. És mindennek sikerült még egy amolyan igazi boszorkányos, kicsit sötét hangulatot is adni, ami az én fejemben többnyire egy barnásvörös árnyalatot jelent. Már régóta ücsörög a polcomon a kötet és számtalanszor olvastam is, de mindig szívesen veszem kézbe. Egyébként a borítója is vagány, pont a hangulat-színnel dolgoztak a magyar tervezők.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.