Tavaszi MondoCon 2014 – Vasárnap

Ma egy igazi csemegével készültem, ugyanis a vasárnap nagy részét a backstage-ben töltöttem, így sajnos sok programról lemaradtam, de cserébe olyan dologban is részt vehettem, amiben korábban nem volt alkalmam.

Tanulván a tegnapi leckéből, nem mentem a kapunyitásra (nem azért, mert elaludtam, nem, ilyenről itt szó sincs). Mire odaértem, már bőszen kerestek engem – ugyanis vállaltam, hogy segítek a boszorkányok legnagyobbikának, a seprűn repülés „újra-feltalálójának”, Óz ellenségének, a gonosz Nyugati Boszorkánynak – akit én csak Elfinek hívok. Hosszú a mi ismeretségünk, hiszen életéről szóló könyve – amelyet Gregory Maguire író vetett papírra és amelyből Wicked néven musical is született – a kedvenceim közé tartozik.

Elfi ugyanis még évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy lemond zöld színéről, így könnyebben be tud olvadni a mi világunkba, így engem ért a megtiszteltetés, hogy segíthettem neki újra zölddé válni – meg persze én tartottam távol tőle mindenkit, akinél akár csak egy csepp víz is volt. A hosszú és egyáltalán nem egyszerű „visszazöldítési” project után (a műsorkezdés előtt nem sokkal) következett a tömegen való átkelés és a színfalak mögé jutás erőt kívánó procedúrája.

Elfi még sosem lépett fel ezelőtt a MondoConon, ezért egy kicsit izgult, de rajtam kívül az imádnivalóan kedves segítők is nyugtatgatták és lelket öntöttek belé a produkció előtt. Aztán elérkezett  a pillanat – én pedig végre láttam is rendesen –, és Elfi kieresztvén a hangját elénekelte a Defying Gravityt és megmutatta a közönségnek, hogy ő mennyivel jobb a bájos és folyton fehéret hordó Glindánál.

A nagy eseményen túl várt ránk – bocsánat, Elfire – a fotózás, ami az eredményhirdetésnél volt fontos. Jaj, hát a legfontosabbat kihagytam: igen, az én szeretett Elfabám ugyanis a MondoCon Performance versenyén indult. A fotózás végeztével azért eszébe jutott az a gyönyörű vörös cipellő, de végül ezen túllendülve úgy döntött, visszaváltoztatja színét a már eddig megszokottra. Egy levezető séta keretében találkoztunk Vader nagyúrral, K-9 robotkutyával és egy Doktorral is. Majd egy órával később már a reggelijét (a zöldítés folyamata elhúzódott, ezért feláldoztuk a reggelizést) fogyasztva mosolygott és izgult az eredményhirdetésen.

Sajnos azonban a zsűri még nem volt felkészülve a zöld bőrre (vagy inkább Óz nem akarta, hogy ősellensége nyerjen), ezért Elfi nem ért el helyezést.

Remek volt ez a hétvége, köszönet érte minden résztvevőnek és előadónak, a következőn találkozunk!

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

4 hozzászólás

  1. Nagyon szépen köszönöm a tegnapi nyapon nyújtott backstage segítséget! 🙂

  2. Visszajelzés:Tavaszi MondoCon 2014 – Vasárnap - Cosplay.hu

  3. Visszajelzés:Living Dream Project – Fotózás a Margitszigeten | Watchaholics

  4. Visszajelzés:Living Dream Project – Fotózás a Margitszigeten - Cosplay.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.