Watchaholics Horror Challenge: Rec

A Rec az egyik legfurcsább film, amit valaha láttam. Nem csak azt bírtam benne, hogy nagyon hosszú ideig a szereplőkkel együtt a néző sem tud semmit, de azt is, hogy nem azokat a koncepciókat alkalmazták, ami úton-útfélen szembejön – legalábbis eddig ez volt a tendencia, mostanában megszaporodott ez a típus.

rec1

Folytatás

Top 5 sci-fi sorozat – ami hat lett

Mondanám, hogy könnyű volt összeállítanom ezt a listát, de az nem lenne igaz. Ráadásul hiába bővítettem volna ki tíz, vagy akár húsz tételre, akkor is hasonló nehézségekbe ütköztem volna. Ugyan valóban akad olyan sci-fi sorozat, amihez még nem volt szerencsém, de azért annak, amit ebben a témában a televízió eddig alkotott, minimum kétharmadát már legalább egyszer láttam. Hogy miért legalább? Nos, mert a nemsokára felsorolásra kerülőket legalább háromszor, angolul és magyarul is megnéztem már, sőt, van, amit évente többször is újrapörgetek.

Folytatás

Watchaholics Musical Challenge – Nyomorultak (2012)

A Gladiátor éveken keresztül üldözi Wolverine-t, aki befogadja a Macskanő kislányát, akit addig Bellatrix Lestrange és Borat nevelt – avagy én sem vagyok immunis a viccekre.

lesmis_3

Folytatás

Wolverine and the X-men (2008)

Még nem sokkal azután láttam először a sorozatot, hogy kijött Amerikában, és valahogy úgy élt bennem, hogy ez egy tök jó, szépen összerakott, pikk-pakk sztori, amit kár, hogy nem folytattak. Most viszont, ahogy úgy négy év távlatából újranéztem, rá kellett jönnöm, hogy sajnos az idő erősen megszépítette az emlékeimet.

wolverinexmen_1

Folytatás

Bite Me S02E03 – Point of Entry

Mielőtt még belecsapok a konzervkajába – mint okleveles zombivadász –, feltárom nektek, olvasóknak a rejtekhelyőrzés három íratlan szabályát és, hogy hőseink ezekből mit nem tartottak be, legalábbis normálisan.

Bite Me S02E032

Folytatás

The 100 S01E11 – The Calm

A múlt heti igencsak izgalmas epizód után most megint egy ilyen se füle, se farka részt adott le a The CW csatorna. Pedig vártam volna valami kis izgalmat, de, ááá, megette a fene! A jó hír viszont, hogy végre biztosan állíthatom, hogy akadt néhány szereplő, akiket megkedveltem és természetesen egyikük sem a főszereplők közül való.

the100.s01.e10.1

Folytatás

The Wil Wheaton Project S01E01

Hát, nem is tudom, hol kezdjem. Túl vagyok az első The Wil Wheaton Project epizódon, még mindig fáj a hasam a nevetéstől és a fél szerkesztőséget halálra fogom cikizni ezek után. Miért is? Hát, Wil barátunk gyakorlatilag elénk rakott egy olyan stand upot, ami még érdekel is minket.

wilw

Folytatás

Éghasadás (2011-), 3. évad

Ez az évad nagyon felemásra sikeredett. Voltak benne igazán nagy pillanatok, de ugyanakkor ordenáré logikátlanságok elrontották az élményt. Az évadnyitány igen látványosra sikeredett, de a látványon kívül semmi másra nem figyeltek: az egész kusza és hiteltelen, ráadásul pont az ellentéte a sorozat hangulatának.

eghasadas.s03.1

Folytatás

Watchaholics Musical Challenge – Az operaház fantomja (2004)

Az a jó ebben a kihívásban, hogy végre van indokom megnézni olyan filmeket, amiket már évek óta halogatok ilyen-olyan okokból. És az a rossz benne, hogy néha kiderül, nem is volt olyan nagy baj halogatni.

phantom_2

Folytatás