Trónok harca S04E05 – First of His Name

Folyton panaszkodok arra, hogy semmi jó nem történik a szereplőkkel, erre itt most kvázi történt pár pozitív dolog, de én nem pontosan erre gondoltam. Az epizód megint olyan sok szálból állt, hogy felsorolni is nehéz, és bevallom, ez a mai résznél zavart.

tronokharca.s04.e05.2

Királyvár olyan, amilyen – meghal egy király, és már jön is a következő, Tommenből pedig végre jó király lehet, már ha életben marad, mert lássuk be, ez ebben a sorozatban kétséges. Viszont végre valahára Cersei is visszatért önmagához, és végre képes okosan viselkedni, bár még mindig szentül hiszi, hogy Tyrion a tettes. Gondol a jövőre, Tommen esküvőjére, a sajátjára és a tárgyalást is megpróbálja befolyásolni – és pont ez az a Cersei, akit én szeretek.

Dany nincs könnyű helyzetben: ugyan felszabadított több várost is, mégis újra harcba kell szállnia, ezúttal viszont hallgat Jorah-ra és királynőként viselkedik – bámulatos, hogy az ijedt, Viserys árnyékában tengődő és tőle rettegő lányból hogyan lett kemény és megalkuvást nem tűrő, okos uralkodó. Westerosnak rád van szüksége, Sárkányok Anyja!

tronokharca.s04.e05.3

Brienne apródot kapott, méghozzá Tyrion volt alkalmazottját, aki olyan bájos és bárgyú fejet képes vágni, hogy még a harcos Brienne-nek is megesik rajta a szíve. Az epizód legviccesebb és egyúttal legfelemelőbb pillanatait ők szolgáltatták – ilyet kérek még, mert ezt nagyon kedvelem.

Havas Jon a többi Varjúval még időben érkezett az erődhöz, hogy megmenthesse testvérét és annak barátait Karl Tenner markából – de a vicc az egészben, hogy maga Jon erről mit sem tudott. És micsoda párbaj. A kard és a tőr, a becsületes harc és a trükközés párviadala volt ez, ami brutális véget ért. Bran történetszála még mindig tökéletesen hidegen hagy, és őszintén nem is igazán értem, hogy mit is tudna ő egymaga tenni egy tulajdonképpen azt sem tudom, hogy mi ellen.

tronokharca.s04.e05.1

Arya még mindig a legnagyobb badass a sorozatban és csodálom a kitartását, amivel a neveket sorolja fel minden éjjel lefekvés előtt. Azt én is belátom, hogy a Kutyának igaza van, nem csak a braavosi módszer létezik a kardforgatásban – ami lehet, hogy egy bérgyilkosnak például megfelelő, de egy párbajban nem túl szerencsés.

Sansa is kezd végre kikupálódni, és bár örül, hogy végre biztonságban van, érzi, hogy most ismételten cseberből vederbe esett. Petyr és Lysa, Petyr és Lysa, akárhányszor írom le, akkor sem tudja megemészteni a gyomrom. Kedvelem Petyrt, hihetetlen ravaszsággal képes felkavarni az állóvizet, de Lysa, most komolyan? Az a nő még az én értékrend szerint is dilis!

tronokharca.s04.e05.4

Sűrű egy epizód megint, de az is igaz, hogy a Trónok harca mindig sűrű. Lehet, hogy most őrültnek fog mindenki tartani, de örülnék neki, ha lazábban kapnánk a sorozatot, mondjuk tizenhárom, vagy akár tizenhat évadonként. Sőt, akkor talán lenne időnk merengeni is, nemcsak kapkodni a fejünket, mint az őrültek.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.