Vasember

Jé, most tűnt fel, hogy Vasemberről még nem írtunk! Akkor most majd én írok az egyetlen Starkról, akit szeretek. Persze csak akkor szeretem, ha én is kapok egy tornyot, amúgy örök harag.

vasember3

A sztori középpontjában Tony Stark áll, akinek cége fegyvereket gyárt és emberéleteket vesz el a háborúban. Egészen addig, amíg Tony a saját szemével meg nem látja, hogy mi az ő hagyatéka és gyorsan meggondolja magát: egy új fegyver átadása közben elrabolják a terroristák, hogy ők is kapjanak a csodafegyverből. Elfogása közben azonban repesz fúródik a szívéhez közel, melyet csupán egy elektromágnes tart távol onnan. Ez is csak annak köszönhető, hogy akad egy okosabb fajta megmentője, aki ezt beszereli neki, viszont elég kényelmetlen, mert a kütyü nem magától működik, hanem generátorral. Persze egy dobozra kötve élni elég gáz lenne, így aztán elkészíti az A. R. C. Reaktort, amely önállóan oldja meg ezt a problémát, sokkal kényelmesebb. A terroristák karmaiból való szabaduláshoz vezető utat egy páncél adja, melyet a reaktor működtet, s melyet Tony maga dob össze az ott töltött három hónap alatt. Hazatértekor aztán nem csak a fegyvergyártással akar leállni, de a páncél is izgatni kezdi a fantáziáját, így tökéletesíti és felturbózza azt.

vasember2

A baj csak az, hogy áruló van a cégénél, aki a terroristáknak dolgozik, és célja hogy megkaparintsa magának a Stark vállalatot – bár megjegyezném, így sem él mélyszegénységben. Mivel az első páncél a menekülésnél szét is esett, maradványaiból rekonstruálják Tony művét, s Obadiah, az áruló nem is rest használni azt, hogy elérje célját. Ez az a veszély, amellyel Vasembernek első körben szembe kell néznie. De hát a szuperhősök élete már csak ilyen – ha elkezded, sok lesz a programod.

vasember1

Tony playboy, háborús hős, szuperhős. Mondhatnánk, hogy túl sok ez egy személynek, de igazából sosem sajnáltuk tőle ezt a sok menő dolgot. Ő egyszerűen király. A legviccesebb az egészben, hogy ezektől még csak nem is lett tökéletes, hiszen az emberekhez való hozzáállása hagy némi kívánnivalót maga után, beképzelt, és ráadásul teljesen lökött.

vasember5

Viszont ne istenítsük túl. Imádjuk Vasembert, vele semmi probléma nincs is, a bajok a készítők nyelvtudásával vannak. Nem tudom, hány olvasónk beszél arabul, de nem mehetek el csak úgy amellett a tény mellett, hogy rossz az arab fordítás. Tudom, aki nem érti, az erre nem figyel, de én azért az ilyen bakik kerülését elvárnám, ugyanis néha előfordulnak olyan élőlények, akik beszélik az adott nyelvet. És amikor bemutatkozik az arab pasi, azt ne úgy fordítsuk le Tonynak, hogy ő most köszönt. Nem! Nem köszönt!

Ezekben a nagy nyelvészeti bosszankodások közepette meg kell jegyezni azt is, hogy eredetileg egyébként a lengyel terroristák (mert lengyel terroristák is voltak) magyarul beszéltek. Csak hát elég viccesen nézett volna ki magyar szinkronnal azt hallani, hogy „Magyarul beszélnek. Nem tudok magyarul.”

vasember4

De abbahagyom a viccelődést és a zsörtölődést, nem az a célom, hogy bárkit leszoktassak a mi macsónkról, hiszen én is imádom őt. Aki még nem tanulmányozta át páncélos barátunkat, annak itt az ideje, hogy megtegye, mert ő nemtől és kortól függetlenül szerethető.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

5 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Thor (2011) | Watchaholics

  2. Visszajelzés:A másik Boleyn lány (2008) | Watchaholics

  3. Visszajelzés:Hungarocomix 2013 – Képregényvásár | Watchaholics

  4. Visszajelzés:A séf (2014) | Watchaholics

  5. Visszajelzés:Az őrült hangyák cukik – A Hangya (2015) | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.