The 100 S01E08 – Day Trip

Hihetetlen dolog történt: végre élveztem egy epizódot! Nem viccelek, ez végre tényleg jó rész volt, vicces, okos és a szereplők motivációja is végre érthetően volt tálalva.

the100.s01.e08.2

Finn sebe egész szépen gyógyul, Clarke tényleg ügyesen összefoltozta a srácot. A szerelmi háromszög lassan széthullni látszik – és én ennek bizony nagyon, de nagyon örülök. A rádióösszeköttetésnek hála a Százak tagjai végre képesek beszélni a Bárkán élő rokonaikkal, ami bizony nagyon jót tehet a csapat moráljával – kár, hogy erről azonban semmit sem mutatnak nekünk. Octavia még mindig a földlakón próbál segíteni, amit természetesen Bellamy nem akar neki engedni. Clarke pedig végre kap egy kis segítséget Jahától, amivel talán túlélhetik a közeledő telet – haha, „Közeledik a tél”.

Bellamy és Clarke el is indulnak a megadott helyre, ahol talán végre kaját és felszerelést találnak, ha már rossz helyre lőtték ki őket anno. Viszont amit ők ketten találnak az egyáltalán nem az, amit vártak – és bevallom ez nagyon tetszett, mert most ez a két szereplő végre mutatott valami érdekeset, amit bizony már régóta várok, és nagyon ügyesen ki is lett fejtve.

the100.s01.e08.1

Eddig talán egy karaktert kedveltem úgy-ahogy – Montyt – és most Jasper is tett bár olyan dolgot, amivel belopta magát a szívembe. Nagyon örülök, hogy végre elérkezett az áttörés és a szereplők kezdenek végre érdekessé és egyedivé válni – viszont az azért elég dühítő, hogy erre a pozitív jelenségre csak a nyolcadik epizódban került sor.

A politikai csavar a végén igen ügyesre sikeredett, nem mintha nem lett volna érezhető valami hasonló, de akkor is szépen oldották meg az alkotók – kissé brutálisan, de hát én szeretem az ilyet.

Octaviában azonban csalódtam, értem én, hogy meg akarja védeni a földlakót, aki valamilyen szinten őt már egyszer megmentette, de azt azért neki is be kéne látnia, hogy a férfit teljesen más okok vezérlik, és lássuk be a romantikus vacsora nem szerepel közöttük.

the100.s01.e08.3

Bár ez végre egy kellemes epizód volt, azért a logikátlanságok itt is elég csúnyán bezavartak. Mégis kinek jut eszébe egy puskával, zárt térben lövöldözni fülvédő nélkül vagy szexelni egy frissen összevarrt emberrel?

A zöld bogyó és a kisebb kalamajka, amit okozott nagyon eredeti ötlet és végre adott pár humoros pillanatot a sorozatnak, amiből eddig bizony nagy hiányt szenvedtek.

Hasonlóan kreatív és ügyes epizódokat kérek, mind az évad hátralevő részében, mind a következő évadban is – igen, mert a sorozatnak bizony berendelték a második évadát.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:The 100 S01E09 – Unity Day | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.