Watchaholics Horror Challenge: Carrie

A gimi szörnyű, főleg, ha valaki nem népszerű lány. Ezt én is tudom és most Carrie is tudósít erről. Kicsit irigylem, neki jobb volt a védekezőrendszere, mint az enyém. Viszont, ami tök jó, hogy végül mindketten menők lettünk.

carrie3

Carrie a legkevésbé népszerű lány az osztályban. Még az igazgató sem tudja rendesen a nevét, a lányok csúfolják, a bigott keresztény anyja elnyomja, és a tanárok sincsenek túlzottan oda érte. Ennek következtében az amúgy is kétbalkezes lány félénk is, könnyű zavarba hozni és kiborítani. Viszont ahányszor feldühítik, különös dolgok történnek körülötte: tárgyak repülnek el, elpukkan a lámpa, eltörik a tükör. Valahol azért érthető az önvédelem, ha már a jó beszélőkéből nem jutott szegénynek.

A végzős évben minden a bál körül forog, amire természetesen minden lány nagyon készül. Persze Carrie is szeretne elmenni rá, de ki vinné el? Hát, majd az osztály szőke szépfiúja, Tommy Ross. Ezen mondjuk ő is meglepődik, de hát az élet ilyen. Ekkorra azonban a lány már senkiben nem bízik meg – jogosan. A bálon viszont osztálytársnője, Chris úgy dönt, bosszút áll rajta. Carrie kiborul és elszabadul a pokol!

carrie1

Szerintem egy elég jól sikerült adaptációról beszélhetünk. Carrie csinos, de nem az a tipikus jó csaj. A rendező, Biran De Palma tökéletes színésznőt talált a feladatra. Ezen kívül sikerült megteremteni azt a gimnáziumi közeget, amiben most is nap mint nap élnek a diákok: a nehézségeket, a klikkeket. Kicsit mondjuk olyan lett, mint egy horrorral kevert Bajos csajok, de szerintem ez nem ártott meg, sőt, női szemmel kifejezetten jót tett neki.

carrie2

Az sem véletlen, hogy azóta készült két remake is belőle. Stephen King, aki az eredeti regényt írta nagyon tud valamit, bár szerintem ezzel eddig is tisztában voltunk. Megjegyzem, a könyv is megér egy misét.

Kifejezetten szerettem a jelentet, amikor Carrie és Tommy beszélgetnek a bálon. Annyira jól átjött a lány boldogsága, hogy végre valaki nem bántja, hanem épp ellenkezőleg, ráadásul az egy fiú. Persze ő nem tudja, hogy ez csak szívesség, de a lényeg, hogy végre kicsit boldog és ezt nagyon jól sikerült ábrázolni. Imádtam. Ilyenkor kicsit bánom, hogy nálunk nincsenek ilyesmik a gimiben. Bár lehet, hogy ez a volt sulimnak inkább öröm, mert így legalább nem jártam fantasy és science fiction témájú ruhákban iskolába.

carrie5

Nem igazán tudom, hogy a fiúk hogyan viszonyultak ehhez a filmhez, mert igazság szerint nekem nagyban közrejátszott, hogy lány vagyok és én is valahogy így reagálnék. Stephen King egyébként alapszerző, ha valaki szereti a műfajt, ez már majdnem garancia lehet mindenkinek, hogy jóra számíthat.

carrie4

A későbbi filmeket sokan szidták. Szégyenszemre azt kell mondanom, én még azóta sem néztem meg őket, de tervben van, hogy Catleennel pótoljuk ezt a hiányosságot és akkor majd még esetleg megejtünk róla egy összevető értékelést. Most egyelőre viszont csak az elsőre futotta a tollamból.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

3 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Watchaholics Horror Challenge: Haladó szint | Watchaholics

  2. Visszajelzés:Azok a véres gimnáziumi évek – Carrie (2013) | Watchaholics

  3. Visszajelzés:Stephen King és a horrorfilmek | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.