Éghasadás (2011-), 1. évad

Mivel mostanában elég sokszor szidom a magyarra fordított film illetve sorozatcímeket, gondoltam illene most végre ellenpéldát is mutatni. Ez pedig a Falling Skies fordítása Éghasadásra, ami egyszerre szó szerinti fordítás, mégis képes visszaadni a sorozat jellegét és atmoszféráját. Igen, a Viasat megint megcsinálta.

eghasadas.s01.5

A semmiből érkeztek, és hat hónapra rá az emberiség kilencven százaléka halott. A kormányok összeomlottak, kiiktatták az elektronikai berendezéseket, felmorzsolták a katonaságot és a nagyvárosokat a földel tették egyenlővé az idegen lények. De nem lenne ember az ember, ha nem próbálna meg harcolni az elnyomás ellen, ami ráadásul nem a megszokott szabályok szerint játszik. Ugyanis gyerekeket használnak fel – elrabolják és megbéklyózzák őket, hogy különös építményeket hozzanak létre szerte a bolygónkon. A béklyózott gyerekeket a fürgék irányítják, akik leginkább egy hatalmas zöld rovarra hasonlítanak. A fürgék irányítása alá tartoznak még a mechák, amik hatalmas pusztító erővel rendelkező robotok, ellenük a fegyverzetünk szinte hatástalan. Úgyhogy szép kis világba csöppentünk ebben a sorozatban, ami az általam túlélős sorozatoknak titulál csoport második tagja – a Walking Dead és a Revolution mellett, az előbbiről már születtek bőven cikkek, az utóbbit pedig még csak most nézem.

eghasadas.s01.3

A Massachusettsi Második Hadosztály (angolul 2nd Mass rövidítéssel, ami nekem nagyon bejön) életét és útját követhetjük végig, de leginkább a Mason család körül forog a kamera – ami bevallom, néha kicsit sok. Tom Mason (Noah Wyle) történészként dolgozott mielőtt az idegenek letarolták a bolygót. Három fiával, vagyis most éppen kettővel, Hallel (Drew Roy) és Mattel (Maxim Knight) próbálja közösen túlélni és megfordítani a háború menetét. A hadosztály vezetője Dan Weaver (Will Patton) százados, aki remek katonaként nem igazán bánik jól a civilekkel, ezért is osztották be mellé Tomot. Ők ketten együtt egy igen jó párost alkotnak, és mindent megtesznek a győzelemért, vagyis jelen esetben inkább csak a túlélést.

Tom és felderítő csapata igen nagy érzékkel kerül csávába, amit mi sem bizonyít jobban, mint mikor egy raktár felderítése során egy másik csapat fogságába kerülnek, akik, nos, fogalmazzunk úgy, hogy nagyon messziről elkerülném őket. De sikerül kiszabadulniuk a fogságból és jócskán fordul a kocka, mikor az egykori bandavezérből, Pope-ból (Colin Cunningham) cellalakó lesz, majd pedig később szakács.

eghasadas.s01.4

Végre azonban esély kínálkozik, hogy a megbéklyózott gyerekeket is visszakaphassák – köztük Tom fiát, Bent (Connor Jessup) is –, hála egy tábornoknak és egy igen kreatív orvosnak. De persze a legtöbb munkát Anne Glass (Moon Bloodgood – gyönyörű neve van a színésznőnek) doktornő végzi el. A folyamat ugyan sikerrel zárul, de nem várt mellékhatások lépnek fel, amivel sem Tom, sem pedig a többiek nem tudnak mit kezdeni. Közben persze találkoznak árulókkal, megalkuvókkal, szövetségesekkel és a reménnyel is, ami mindig érdekes képet ölt a sorozatban.

Nagyon kedvelem az Éghasadást, nem tartom a legjobb sci-finek, de élvezem az epizódokat és az utazást, amit tesznek a szereplők. Különösen kedvelem benne, hogy mikor felbukkan egy új információmorzsa az idegenekről, úgy módosítják az emberek is az elméleteiket és a következtetéseiket.

eghasadas.s01.2

Egyedül az évadfináléval nem vagyok kibékülve, inkább csak hatásvadász sem, mint okos. Ugyanakkor értékelem, hogy Tom apai érzésére hatnak és a férfi pontosan úgy reagál, ahogy szerintem elvárható és ez nagyon dicséretes, hiszen a karakter pont ezáltal lesz hű önmagához.

Ebben a sorozatban annyi a sci-fis színész, hogy lassan úszkálhatnánk bennük, leginkább a Csillagkapu szereplői képviseltetik magukat. Külön piros pontot érdemel a szinkron, mert végre sikerült visszacsábítani Alföldi Robit ehhez a munkához, én pedig mindig is imádtam azt a gyönyörű keserédes hangját, amivel most történelmi anekdotákat mesél – szóval odáig meg vissza vagyok.

eghasadas.s01.1

Természetesen sci-fiseknek kötelező darab, de aki szereti a poszt-apokaliptikus világokat, az is megtalálhatja a sorozatban azt, amit kedvelni fog. És a jó fürge, a halott fürge! ­­­­­­

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

8 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Revolution (2012-2014), 1. évad | Watchaholics

  2. Visszajelzés:Éghasadás (Falling Skies) S04E11-12 – Space Oddity és Shoot the Moon | Watchaholics

  3. Visszajelzés:Shark – Törvényszéki ragadozó (2006-2008), 1–2. évad | Watchaholics

  4. Visszajelzés:Almost Human (Emberi tényező) S01E01 – Pilot | Watchaholics

  5. Visszajelzés:Éghasadás (2011-), 2. évad | Watchaholics

  6. Visszajelzés:Almost Human (Emberi tényező) S01E01 – Pilot | Watchaholics

  7. Visszajelzés:Falling Skies – Éghasadás, 5. évad (2011-2015) | Watchaholics

  8. Visszajelzés:Pilotmustra: Slasher | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.