Philip K. Dick – Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal?

Avagy már megint klasszikus sci-fit olvastam – és élveztem!

dadoes

A nem is túl távoli jövőben egy világméretű háború után a Föld felszínét radioaktív felhő borítja, ami miatt a legtöbb állat elpusztult, az emberek tehetősebb rétege pedig más bolygókra vándorolt, ahol android szolgálókat tartanak. Eközben a Földön maradottak – legalábbis azok, akik még nem mutálódtak a radioaktivitás miatt – egy új vallást, és Mercerizmust kezdik követni, ami többek közt magába foglalja azt is, hogy valakinek annál nagyobb a társadalmi presztízse, minél felsőbbrendű, minél ritkább állatot tart.

Ebben az eszeveszett, reményvesztett világban él Rick Deckard, a San Fransisco-i fejvadász. Rick feladata nem más, minthogy a gazdájukat meggyilkoló, és a Földre visszaszökő androidokat megtalálja és megölje. És most rá is akad élete fogására, egy nyolcfős csapatból megmaradt hat androidra, akiket ha sikerülne elkapnia, végre lenne elég pénze, hogy elektronikus báránya helyett egy valódi állatot vegyen. Csakhogy ahogy elindul az androidok után, felmerül benne a nagy kérdés: helyes-e az, amit tesz?

Először is: ez egy jó könyv. Egy baromi jó könyv. Az már más kérdés, hogy mai szemmel nézve – a könyv ugyanis 1968-ban íródott – van benne pár hülyeség és logikai buktató, de még ezekkel együtt is csak úgy faltam a regényt. Logikai buktató alatt gondolok például olyanokra, hogy miért csak olyan módszer létezik az androidok beazonosítására, amihez le kell ülni, és hosszan elbeszélgetni a delikvenssel? Ugyanakkor viszont ezek a kicsit problémásabb dolgok is olyan lebilincselő módon vannak megírva, hogy csak na, meg wow!

A könyv emellett nagyon fontos kérdéseket is boncolgat: hol kezdődik az ember? Mennyit is számít az empátia? Mi is egy élet értéke? Mekkora hatalma van a vallásnak? Milyen fajtái lehetnek egy vallásnak? A nők a regényben betöltött szerepéről pedig már ne is beszéljünk, mert… hát, mert az érdekes. Pont annyira érdekes, mint amennyire az író hozzáállása volt a nőkhöz.

Az pedig kifejezetten tetszett, ahogy az író az állatok helyzetével bánt a regényben. Egyrészt persze, piedesztálra emelik őket, és az ember egy nagy semmi, ha nincs állata – de olyan szinten, hogy akkor már inkább tart elektronikus műállatot –, viszont, ha jobban belegondolunk, inkább kezelik őket vagyontárgyként, mintsem a család tagjaként. Vagy legalábbis Rick áll hozzá így a dolgokhoz, és találkozunk olyannal is a regényben, aki tényleg szívből szereti az állatát, és nem csak azért, mert státusszimbólum.

A regény amúgy magyarul három fordításban jelent meg, először még a rendszerváltás előtt két részletben az Interpress Magazinban, Gálvölgyi Judit fordításában – ez a verzió főleg negatív kritikákat kapott, mivel a fordító torzított a sztori végén, amibe amúgy is belepiszkált a cenzúra. A második verzió 1987-ben látott napvilágot a Valhalla Páholy gondozásában, Szántai Zsolt tollából, a legfrissebb változatot, amit Pék Zoltán jegyez, pedig az Agave adta ki 2005-ben.

És igen – a könyv szolgált a Szárnyas fejvadász című Harrison Ford film alapjául. De tényleg csak alapul – végeredményben a kettőnek nincs olyan túl sok köze egymáshoz.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.