Bite Me S02E03 – Point of Entry

Mielőtt még belecsapok a konzervkajába – mint okleveles zombivadász –, feltárom nektek, olvasóknak a rejtekhelyőrzés három íratlan szabályát és, hogy hőseink ezekből mit nem tartottak be, legalábbis normálisan.

Bite Me S02E032

Első: éjszaka – tök mindegy, hogy ki-milyen fáradt – legalább egy őrnek lennie kell. Kettő: megfelelő védelemmel ellátni és/vagy elszigetelni a többi bejáratot. Három: csapdák elhelyezése és azok megfelelő működésének ellenőrzése.

Na kérem, a fiúk az elsőt rontották el – mondjuk nem pont úgy, ahogy fentebb meg fogalmaztam. Ugyanis Jeff a rezidens őr, de elég elé kirakni egy pár szép mellehúsát és sziréni hangot, és máris megfeledkezik a hátsó bejáratról. Így kész is a baj, de a többiekkel karöltve hamar lerendezik a hívatlan vendéget. És ezek után állnak le – személy szerint nagyon király – csapdát készíteni, és már csak egy dolog van hátra. A teszt. És persze, hogy a tömzsi tesót küldik ki csalinak.

Bite Me S02E031

Őszintén, én ezt nem értem. Miért a futás szempontjából a legrosszabbat küldik ki? Pláne, hogy Gregg a kedvencem, de szerencsére semmi baja nem lett és fogott is magának – szó szerint – egy kis japán csajt, az már más kérdés, hogy ugye eléggé zombi a csaj, de hát a szerelem.Na jó, elég a nudi testes vonulatból , maga a rész király, ötletes, de Jeff egyre inkább csúszik le nálam a szerethetőségi lista aljára, már csak Lauren van előtte – amennyire bírtam az első évadban, most kb. ugyanennyit csalódok benne. Kell lennie egy vezérnek, azt aláírom, de akkor miért torzítják el ilyen módon?

Bite Me S02E033

A Point of Entry erős közepes, ötletességet tekintve hozza az elvártakat, de Jeff és Lauren személye kezd nekem kissé terhes lenni – mondjuk Lauren eddig is az volt, de ez most mellékes.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.