Salem S01E07 – Our Own Private America

Úgy hiszem, ez a hullámzás a Salem életében soha nem fog leállni. Jelenleg épp a hullámvölgyben felfelé igyekszik, így egészen izgalmas epizódot kaptunk újra. Vagy lehet, hogy csak az én hangulatom ingadozik?

salem26

Marcy karaktere egészen jól kezd kifejlődni. Bevallom, először számomra kicsit ellenszenves volt a hirtelen váltása, hogy boszorkány szeretne lenni, viszont úgy látom, jót tesz neki. Sokkal magabiztosabb lett és kiegyensúlyozottabb, ráadásul nagyon hatásosan használja azt, amit már megtanult Marytől. Az ő kis hármasuk, melybe még Tituba is beletartozik, tiszta Charlie angyalai felállás lehetne – már ha lenne Charlie-juk. Nem csak belsőleg volt hatása az új hatalomnak Marcyra, hanem külsőleg, egészen megszépült – tulajdonképpen eddig sem volt csúnya, csak a leborotvált fej nem áll jól neki.

Mary is igen jó úton halad a célja felé. Az egy határozottan jó tulajdonsága, hogy amikor nehézség jön, ő felemeli a fejét és megy tovább. Most is így történt, miután megtudta, hogy elárulta mindenki és a Nagy Rituálét nélküle akarják megcsinálni. Siránkozás helyett munkához látott, hogy megszerezze a malumot, ami elengedhetetlen kelléke a szertartásnak. Ez azonban szokás szerint John Alden-féle hátulütőkkel járt és az a nagy helyzet, hogy már nem sok ideje maradt addig, hogy szembenézzen ezzel a problémával. Tagadhatatlan, hogy még mindig odavannak egymásért, így akár férje van, akár nincs, ebből nem fog kimászni.

salem28

A városban eközben durva lázongások vannak. Marcynak köszönhetően kisebb polgárháborús helyzet alakul ki Salemben, aminek következményeképp ismét ártatlan emberek kerülnek máglyára boszorkányság vádjával. Szegény Mather már lassan semmit sem tud itt kézben tartani, pedig olyan bátran és hősiesen próbálkozik – sajnálom szegényt, olyan aranyos. De legalább van, ki megvigasztalja a nehéz időkben. Még azért kíváncsi leszek arra is, hogy mi lesz az ő nőjével. Továbbra is enyhén képmutatónak tartom egyébként, hogy bordélyba jár és ennek következtében szerelmes lett, de ha már itt vannak, lássuk, mi sül ki belőle.

Továbbá látogató is érkezett Salembe, Cotton Mather édesapja személyesen. Nem cél nélkül jött persze, de még csak nem is a fiát meglátogatni. Elbűvölő ember, mit ne mondjak. Persze mézesmázaskodni azt tud…

salem27

Hale továbbra is egyre gázabb helyzetbe kerül a lánya előtt anélkül, hogy tudna róla. Nem tudom, hogy Mrs. Hale tud-e a piszkos kis ügyeiről, de az biztos, hogy amit az igazság helyett handabandázott, az olyan szintű röhögőgörcsöt váltott ki belőlem, hogy meg kellett állítanom a videót, hogy egy kicsit alábbhagyjon. Persze Anne-nek mindegy, neki most ebben az a lényeg, hogy az apja szemét. Te jó ég, te csaj! Hát te sem álltál kétszer sorba, amikor az észt osztották.

salem29

Most egy kifejezetten jó részen vagyunk túl, aminek már ideje volt, mert az elmúlt epizódok nem igazán sikerültek jól. Mindig is lesznek olyan dolgok, amikkel nem leszek elégedett, de azért ezt a színvonalat, amit most hoztak, lehetne tartani. Meg ezt a sok félmeztelen jelenetet is Shane Westtel.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.