The Strain SE01E01 – Night Zero

Bár nem szeretek első nézésre ilyet kijelenteni, de Guillermo del Toro és társa, Chuck Hogan nagyot alkotott. Július 13-án startolt munkájuk, a The Strain igaz, kissé megijesztett azzal a bizonyos vámpíros-horror kiírással, de ha nem indulnak el nagyon az Alkonyat irányába – amit del Toro biztos nem fog megtenni – minden rendben is lesz vele. És most jöjjön a milliódolláros kérdés: mivel is indít a széria?

The Strain Se01E014

Hát, kedves rendezőpárosunk nem lacafacázott, egyből beledobták a kedves nézőt a mélyvízbe, minden szempontból. Jó, azért még nem váltják meg a világot rögtön az első részben, de már itt szembetalálkozunk a titokzatos kórral, egy frissen Berlinből érkező, hullákkal teli gépen. Igen, már itt kezdett szimpatikus lenni a rész, amit tovább növelt az ügy kinyomozására kiküldött Dr. Ephraim Goodweather(Corey Stoll) puszta személye is – szemfüles tagoknak ismerős lehet a Burne Hagyatékból, illetve néhány sorozat (NCIS, Kártyavár) mellékszerepében is felbukkant. Most lesz majd ideje tizenhárom rész alatt megmutatni nekünk, hogy mit is tud kihozni a szerepéből. Mellette érdekes szereplő Abraham Setrakian (David Bradley), aki tud valamit a repülőgépen elszabadult vírusról, legalábbis elmondása szerint már találkozott vele. Hogy ebből mik fognak még kisülni? Egy biztos, én már alig várom a folytatást.

The Strain Se01E013

De vissza egy kicsit a Night Zero boncolgatására: a repülőn lévő néhány szereplő, ha nem is fontosak az életükben, a haláluk és holttesteik annál érdekesebbek a bebugyolált kutatóknak – és nekem is. Érdekes, hogy még a rész elején láthatjuk pár képkocka erejéig szörnyünket, így azt gondolná az ember, hogy leszálláskor csupa vér és bél lenne belülről az egész gép – de nem. Mindenki rendesen ül a helyén, hulla fehéren és holtan. Eléggé bizarr volt a kislány, Emma holttestének a látványa, de ez is csak hozzájárult ahhoz, hogy az eddig is forró hangulat méginkább feljebb csavarja a hőmérőt. Egyszerre ijesztő és figyelemfelkeltő, hiszen csak sejthetjük, hogy pontosan mi is történt velük tragikus végük előtt, de ennek részletinek kibontására még hátra van tizenkét rész. Most sem csalódtam del Toro-ban.

The Strain Se01E011

Hát, remélem sikerült kedvet csinálnom ehhez a sorozathoz, mert igaz, hogy még csak az első résznél járunk, de ha a későbbiekben is hozza ezt a színvonalat, akkor egy remek, izgalmas és szerethető széria elé nézünk.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

4 hozzászólás

  1. Visszajelzés:The Wil Wheaton Project S01E08 – Wil Takes Manhattan | Watchaholics

  2. Visszajelzés:The Strain S01E04 – It’s Not for Everyone | Watchaholics

  3. Visszajelzés:The Wil Wheaton Project S01E08 – Wil Takes Manhattan - Watchaholics | Watchaholics

  4. Visszajelzés:The Strain S01E04 - It's Not for Everyone | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.