Éjfélkor Párizsban (2011)

Talán már említettem, hogy kevés olyan film van, ami képes nálam elérni, hogy teljesen átlényegüljek, hogy teljesen átadjam magam a történetnek, hogy más világnézettel lépjek ki a mozi teremből – az Éjfélkor Párizsban viszont pontosan ilyen film.

midnightinp2

Gil (Owen Wilson), a hollywoodi forgatókönyvíró, aki írói babérokra tör, mennyasszonyával, Inezzel (Rachel McAdams), és annak szüleivel (Kurt Fuller és Mimi Kennedy) érkezik Párizsba, mintegy elő-nászútra. Még jövendőbelije és jövendőbeli anyósa-apósa úgy tekint a városra, mint egy plázába oltott luxusétteremre, Gil szeretné megismerni Párizs lelkét – szeretné bejárni a kis utcákat, szeretné átnézni az útszéli árusok portékáját, szeretne az esőben sétálni, és mindezt annak a nevében, hogy ő is ugyanabból az inspirációból dolgozhasson, amiből kedvenc korszakának, a húszas éveknek nagyjai. Aztán hogy, hogy nem, egyik este Gil egyedül kicsit eltéved a városban, mikor is – mikor éjfélt üt az óra – elhajt mellette egy old timer kocsi, melynek utasai invitálják, tartson velük szórakozni. Gil elfogadja a meghívást, viszont mikor kiszáll a kocsiból, a húszas években találja magát, ahol olyan nagy emberekkel találkozik, mint Hemingway (Corey Stoll), Getrude Stein (Kathy Bates), F. Scott Fitzgerald (Tom Hiddleston) és Dalí (Adrian Brody), a figyelmét mégis legjobban Picasso (Marcial Di Frozo Bo) szeretője, Adriana (Marion Cotillard) ragadja meg…

midnightip1

Bevallom, ez előtt a film előtt nem láttam semmit Woody Allentől – mindössze egy csomó szarkasztikus, önkritikus aranyköpését ismertem –, viszont ezzel a mozival megvett kilóra, és rögtön bele is szerettem a stílusába.

Már maga az alapsztori is zseniális – nem hiába kapta meg a film 2012-ben a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscart –, de a találás még lenyűgözőbb. Egyrészt van egy könnyed kis vígjátékunk, kedves kis poénokkal, amik egyrészt abból fakadnak, mennyire különbözik Gil világlátása utastársaiétól, másrészt pedig abból, hogy az időutazás miatt, akár a múltban van éppen, akár a jelenében, tud olyan dolgokról, amikről nem lenne szabad, és ezek furcsa szituációkat szülnek. Jó, meg persze ott vannak az elborultabb elméjű művészek, akik egy egészen másféle humort szolgáltatnak – gondoljunk csak a rinocéroszra. Aztán vígjáték mellett van egy romantikus szálunk is, vagyis inkább rögtön kettő: egyszer ott van Gil és Inez szépen, lassan vakvágányra futó kapcsolata, míg a másik oldalon adott Gil vonzódása Adrianához, no meg az, hogy Gil hogyan is kezeli, hogy egyszerre két nőt szeret.

Midnight in Paris (2011)

Hanem a lényeg mégiscsak az a filmben megjelenő ars poetica, a művészi kiteljesedés utáni vágy – ez volt az, ami úgy igazán a székhez szögezett. Amit a különféle szerzők és műkedvelők mondtak, annak nagy része szíven ütött – főleg Hemingway monológja arról, hogy az írók természetüktől fogva féltékenyek. Gil szinte már kétségbeesett kutatása az elismerés után, majd pedig az ezt követő megvilágosodás – felesleges egy korszak után vágyódnunk, inkább a saját éránkban kell megtalálnunk a helyünk – pedig több mint tökéletes.

Persze beszélhetnék még arról, hogy mennyire szépek a jelmezek – azok –, milyen jók a díszletek – nagyon –, és hogy jók voltak a színészek benne – mindenki odatette magát –, de igazából ezek a dolgok számomra mind eltörpülnek a film története és mondanivalója mellett.

midnightip4

Az Éjfélkor Párizsban igazi intellektüel vígjáték – egyszerre okít és szórakoztat, érinti meg az ember lelkét és gondolatait. Sajnos kevés az ilyen film manapság, és éppen azért is ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg ezt a művet– higgyétek el, nem fogtok csalódni!

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Téli mese (2014) | Watchaholics

  2. Visszajelzés:A modor mutatja mi vagy: Kingsman – A titkos szolgálat (2014) | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.