Salem S01E13 – All Fall Down

Szóval, elérkeztünk ide is, a Salem évadfináléjához. Két okból is vártam, egyrészt mert maga az évad nem lett egy csúcsélmény, másrészt azért ennek ellenére kíváncsi voltam, hogy mi fog történni a végére.

salem51

Miután Mary arra a meglepő elhatározásra jutott legutóbb, hogy felfedi a titkát Johnny fiúnak, végre ennek az okát is megtudtuk. Persze véletlenül sem a bizalom megalapozása céljából, pedig szép dolog lett volna tőle. De hát én már nem várok ilyesmit a mai világban. És meg kell állapítanom, hogy ez a csávó amilyen jól néz ki, annyira papucs. Tudom, sokan vágynak ilyenre – én nem tartozom közéjük. Viszont Mary bebizonyította, hogy milyen egy igazi kemény nő, ha akar valamit Az is nyilvánvaló volt, hogy senkinek nem fog tetszeni, ha Alden kapitány lesz a bűnbak. Persze, a banyáknak jól jött, csak épp ezt a hapsit túl sokan szeretik Salemben és nem Mary az egyetlen, aki nem hajlandó csak úgy végignézni. Ki menekül, ki pedig tesz is valamit. Főleg azok után, hogy a vádak fele csak mondvacsinált, hogy elérjen vele valamit Mather uraság. Csak ahogy a történelemben megszoktuk. Szép kis csata sült ki ebből, pontosan az, amire vártunk – legalábbis én vártam. Ugyan én végig a bosziknak szurkoltam, de azt el kell ismernünk, hogy Increase Mather sem kispályás a szakmájában. Pont ezért méltó erre a csatára. Persze mindig számolni kell a váratlan bakival is. pont ezt szeretjük benne. Azonban még neki is van mit tanulnia, mert mindenkinek vannak csúnya eszközei.

Mercy, mint várható volt, enyhén szólva beleőrült a hatalmába. Ez mondjuk tényleg nem meglepő, már az elején is csodálkoztam, hogy miért karolta fel Mary. Persze, esendő, aranyos, de ettől még nem kell hatalmat adni mindenkinek – annak elég csúnya vége lenne.

salem53

Az is nyilvánvaló volt, hogy senkinek nem fog tetszeni, ha Alden kapitány lesz a bűnbak. Persze, a banyáknak jól jött, csak épp ezt a hapsit túl sokan szeretik Salemben és nem Mary az egyetlen, aki nem hajlandó csak úgy végignézni, ahogy eltávolítják az útból őt. Ki menekül, ki pedig tesz is valamit. Főleg azok után, hogy a vádak fele csak mondvacsinált, hogy elérjen vele valamit Mather uraság Az is nyilvánvaló volt, hogy senkinek nem fog tetszeni, ha Alden kapitány lesz a bűnbak. Persze, a banyáknak jól jött, csak épp ezt a hapsit túl sokan szeretik Salemben és nem Mary az egyetlen, aki nem hajlandó csak úgy végignézni. Ki menekül, ki pedig tesz is valamit. Főleg azok után, hogy a vádak fele csak mondvacsinált, hogy elérjen vele valamit Mather uraság – csak ahogy a történelemben megszoktuk. Szép kis csata sült ki ebből, pontosan az, amire vártunk – legalábbis én vártam. Ugyan én végig a bosziknak szurkoltam, de azt el kell ismernünk, hogy Increase Mather sem kispályás a szakmájában, pont ezért méltó erre a csatára. Persze azért mindig számolni kell a váratlan bakival is.

salem52

Anne még ki se heverte a tényt, hogy boszorkány lenne, de apuci máris tovább akarja sokkolni a tényállással. Persze ez érthető, ha szükséges, de azért szerencsétlen kiscsaj már így is eléggé ki van akadva. A túléléshez viszont szükséges néha, hogy az ember ilyesmit cselekedjen.

Ami személy szerint a kedvencem volt ebben a részben, hogy végre Isaac komoly szerepet kapott az eseményekben. Ő persze mindig mindenhol ott volt eddig is, és szívét-lelkét beleadta, hogy segítsen azoknak, akiket szeret, de igazi feladatot csak most kapott. Tulajdonképpen ha Mary nem lenne, nekem tuti ő lett volna a kedvenc – kicsit így is az lett.

salem54Hát, az biztos, hogy egy részben kaptunk annyi izgalmat és akciót, mint amennyit eddig az egész sorozatban nem, szóval legalább ez tutira jól sikerült. A sorozat minden hibájával együtt kaptunk szereplőket, akit megkedveltünk, utáltunk, vagy épp felnéztünk rá. De azt hiszem, ez sem volt elég arra, hogy a továbbiakra kíváncsi legyek. Ezt a véleményt ráadásul nem csak én mondom, de még maga a nagy Wil Wheaton is így gondolja. Azt hiszem, ennyi elég ahhoz, hogy biztos legyek benne, hogy baj van a sorozattal.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Dominion S01E05 – Something Borrowed | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.