Casanova (2005)

Valamiért létezik egy tendencia, miszerint a legtöbb kosztümös-romantikus film szomorkás-melankolikus, esetleg öldöklős, és szinte biztos, hogy nem végződik happy enddel. Nos, a Casanova szerencsére az a kivétel, ami erősíti a szabályt.

casanova3

Casanova (Heath Ledger), a hírhedt hódító végleg kihúzta a gyufát, aminek nyomán a velencei dózse (Tim McInnerny) ultimátumot ad neki: vagy a karnevál végéig feleségül vesz egy tisztességes, jó családból származó lányt, vagy el kell hagyni a várost. Casanova ki is választja jövendőbelijét, Victoriát (Natalie Dormer) – aki valószínűleg az egyetlen szűz egész Velencében –, ám ekkor megismeri a lány szomszédját, Francescát (Sienna Miller), akibe rögtön bele is szeret. Csakhogy Francescának vőlegénye van, akivel viszont még sosem találkozott – amiben Casanova meg is látja a rejtett lehetőséget: a Velencébe érkező vőlegényt, a kissé testes zsírkereskedőt, Paprizziót (Oliver Platt) elcsalja, majd felvéve személyazonosságát, felkeresi Francescát. Már így is éppen eléggé bonyolódnak a szálak, hát ha még hozzátesszük, hogy Francesca álnéven feminista röplapokat ír, miközben öccse, Giovanni (Charlie Cox) halálosan szerelmes Victoriába, az inkvizíció feje, Pucci püspök (Jeremy Irons) pedig Velencébe érkezik, hogy nyakon csípje Casanovát…

casanova1

A fő humorforrás természetesen az, hogy mindenki másnak adja ki magát, mint aki, aminek hatására kívülállók is másnak hiszik őket (remélem, ennek a fejemen kívül is van értelme). Például csak Casanova legalább három – vagy más felfogás szerint négy – alteregón megy keresztül a film alatt, miközben komolyan nincs olyan (fontosabb) szereplő, akit ne hinnének valaki másnak a mozi ideje alatt. Ennek természetes következménye egy baromi szövevényes tévedések vígjátéka, amit bár nem könnyű követni, de nagyon szórakoztató. És a végén még egy csavart is kapunk!

A szereplők sokszínűek, bár nem túl árnyaltak – vagyis hatalmas mélységekre senki se számítson. Bár Casanova egy ponton próbálkozik némi nemes filozófia bevitelével, de az szinte teljesen el is veszik a helyzetkomikumban és a románcban. Mondjuk a mélység hiánya nem is olyan nagy baj, mert az aranyos kis tikkjeivel mindenki pont annyit, és pont azt teszi hozzá a filmhez, ami kell, és így a végeredmény rendkívül tündéri és vicces, és olykor még megható is. Ami viszont történet szinten gyönyörűen működik, az a feminista társadalomkritika – végre felszólal valaki abban a korban, hogy igenis, tessék szépen a nőkre is figyelni, a nőket is meghallgatni! Ez néha szépen, árnyaltan jön át, néha viszont rendesen odavágják nekünk, hogy annak is leessen, aki csak fél szemmel nézi a filmet.

casanova4

Heath Ledger kifejezetten jó Casanova szerepében, Sienna Miller már kevésbé brillírozik, viszont nálam a pálmát Jeremy Irons, Oliver Platt és Natalie Dormer vitte. Jeremy Irons Pucci püspöke pazar, igazi képmutató egyházi tisztségviselő, aki nem lát tovább a saját orránál, senkire sem hallgat, amit viszont kitalált, azt véghez is viszi. És ami képeket ehhez Mr. Irons vág, azt tanítani kéne. Oliver Platt hihetetlenül cuki a testes, naiv és jószívű zsírmágnás Paprizzio szerepében, akiben dúl a megfelelési vágy, és éppen ezért szinte bármit bervesz, is nevetségesen könnyű bepalizni. Natalie Dormer vele szemben az álszűzies szüzet adja, aki már nagyon szeretne megszabadulni eme státuszától, és aki Casanova egyetlen pillantásától mindjárt elélvez. Komolyan mondom, a kedvenc jeleneteimet ő szolgáltatta.

casanova2

A díszletek és a jelmezek gyönyörűek – ismételten ölni tudnék azokért a ruhákért, amiket a csajok viselnek! –, a minimális mennyiségben megjelenő számítógépes trükkök viszont már hagynak némi kívánnivalót maguk után. A forgatókönyv nagy általánosságban remek, viszont van egy-két gyengébb jelenet, ahol a szöveg kicsit erőltetett, a beállítás nem az igazi, amitől kicsit lógnak a levegőben – ilyen például mikor Francesca és az anyja (Lena Olin) arról beszélgetnek, miért is kell Paprizzióhoz mennie.

Ami a befejezést illeti, nem mondanám, hogy a film kiszámítható, inkább azt, hogy azokat a fordulatokat használja, amiket egyszerűen kötelező használnia. Az epilógus cuki, szinte már-már túl cuki, de a téma miatt még ez is elmegy. És, mint ahogy azt már említettem, a végén van egy nagyon ügyes kis csavar, ami igazából a történetet magát nem befolyásolja annyira, de a nézőt azért meglepi.

casanova5

A Casanovának megvannak a maga hibái – ici-pici kis szeplői –, de ettől függetlenül számomra egy örök klasszikus, ami bármikor jó kedvre tud deríteni.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.