Itt a vége (2013)

Kell egy bizonyos fajta gyomor és elmeállapot Seth Rogen filmjeihez. Amennyiben ezzel rendelkezünk, akkor egy vicces, ámbár kissé alpári vígjátékot élvezhetünk. Seth is az a fajta alkotó, aki szeret a megszokott embereivel, barátaival együtt dolgozni, ezt pedig én mindig is nagyra értékeltem, és ez most sincsen másképp. A filmben feltűnő szereplők azok akik, mindegyikük hollywoodi színész vagy előadó, és valamelyest a saját stílusát hozza.

ittavege.2

Seth Rogen és Jay Baruchel régi jó barátok, Jay hollywoodi utazásai alkalmával mindig Seth-nél száll meg, ám az előre tervezett bulihoz képest kettejüknek egy nagyobban kell részt venni. Tudniillik James Franco most tartja házavató buliját (nem értek egyet Jay-jel, szerintem szép az a ház), persze Jay az a fajta ember, akinek semmi és senki sem tetszik, a ház randa, a vendégek bunkók, a sikerfilmek rosszak – talán mondanom sem kell, hogy Jayt sem kedvelik túl sokan.

Azonban váratlan események következnek be, ugyanis elkezdődik a világvége, a jókat egy kék fénycsóva elragadja az égbe, míg a rosszakat… Természetesen Jaynek nem hiszi el senki a látottakat, hiszen a buliból nem tűnt el senki a plafonon át (drága irónia). De, amikor rengeni kezd a ház és egy hatalmas lyuk keletkezik James előkertjében, akkor mindenki levedli előző szkepticizmusát és fejvesztve menekül. Vagyis menekülne, ha a földrengés nem intézné el, hogy gyakorlatilag az összes híresség beleessen a tátongó lyukba.

ittavege.3

Szóval maradt Seth, Jay, James, Jonah Hill, Craig Robinson. A négyes nem sokkal később öt főre bővül, mikor felbukkan Danny McBride, aki totál kiütötte magát az előző este, ezáltal lemaradt a világvégéről. Szóval ők így öten nem a hősiesség mintaképei vagy a jóság földi nagykövetei, de azért megpróbálnak helyt állni a kialakult helyzetben, ami egyrészt rengeteg humort szül, másrészt néha olyan gusztustalan, hogy már azon is csak röhögni lehet.

Mint már említettem korábban, ehhez gyomor kell, mert az ábrázolt halálnemek vagy éppen a gonosz-megszálló jelenetek tele vannak trutyival. Ennek ellenére a poénok fergetegesek, a humor keveredik az iróniával és Hollywood groteszk képével. A jellemek sarkítottak, de pont azért, hogy a kívánt hatást érhessék el a nézőben. Jonah Hill nagy kedvencem, itt pedig olyan bájos és imádnivaló figurát alakít, akit meg kellene zabálni. Jay Baruchel zsigerből nyomja az elégedetlenkedőt, ami felvet bennem egy kérdést: mi van, ha valóban önmagát adja? James Franco pedig olyan alpári és piti, hogy az már művészet. Seth Rogennek pedig két hatalmas piros pont is jár, egyrészt az Ananász Expressz folytatásáért, másrészt azért, mert képes önmagán is röhögni

ittavege.1

A végével, vagyis az utolsó fél órával azonban gondjaim vannak, mert mikor elkezdik az animációs cuccokat nyomatni, az egyrészt sok, másrészt elveszi a hitelességet a történetben. Sokkal ijesztőbb volt a sárga, kén füstben megbúvó szörnyeteg, mint mikor látatták velünk.

Jó ki film ez, amolyan egyszer nézhető fajta, ami leköt másfél órára és közben jól is szórakozom – ennél többet nem is vártam tőle.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.