R.I.P.D. – Szellemzsaruk (2013)

Emlékszem, mikor először láttam anno a trailert, az első gondolatom az volt, hogy „te atya Úr Isten, mégis kinek jutott eszébe, hogy ebből jó ötlet lesz filmet csinálni?”. Rövidebben: lebőgésre számítottam. Aztán most megnéztem a filmet, és… hát, nem tévedtem sokat annak idején.

ripd.1

Nick (Ryan Reynolds) bostoni zsaru, aki bár alapvetően tisztességes, mégis szeretne kicsit jobb életminőséget teremteni asszonykájának, Juliának (Stephanie Szostak), akit amúgy a tenyerén hordoz, ezért mikor egy rajtaütés folyamán partnerével, Hayesszel (Kevin Bacon) némi aranyra bukkannak, abból Nick is eltesz valamennyit. Ám ezután dolgozni kezd benne a lelkiismeret, így hát odaáll partnere elé, és bejelenti: ő bizony vissza fogja adni a szajrét. Hayes ezt azonban nem hagyhatja, ezért a következő akció során, mikor kettesben maradnak, lelövi Nicket.

Azonban hősünk számára nem ér itt véget a történet, ugyanis egy túlvilági irodába jut, ahol egy nő (Marie-Louise Parker) közli vele, hogy választhat: vagy továbblép és szembenéz a végítélettel, vagy felvállal százévnyi rendőri szolgálatot a túlvilágon – ami alatt a földön maradt halottakat, a Hulladékokat kell „átnoszogatnia” a túloldalra – ami után kicsit jobb eséllyel indulhat a végítéletkor. Nick persze az utóbbi alternatívát választja, egyrészt abban a reményben, hogy újra láthatja feleségét, másrészt pedig azért, hogy megbosszulja saját halálát. Persze, miután újonc a szellemzsaruknál, mentort/társat is kap maga mellé, a bicskanyitogató stílusú cowboy, Roy (Jeff Bridges) személyében.

ripd.2

Talán az a legszomorúbb ebben a filmben, hogy lehetett volna jó is, mert tulajdonképpen egy egész ötletes vázra építkezik. Csak hát a vakolat lett marha csálé.

Azt mondjuk meg kell hagyni, hogy a főhős jó: Nick szimpatikus, jóhiszemű, jó szándékú, és emellett még okos is – ergo igazi józsaru-alapanyag. Kompetens és megvan a megfelelő motivációja, nem hunyászkodik meg, valamint, ha a helyzet úgy kívánja, tud ravasz is lenni – bár szegény az egész film alatt végig szív. És hogy a jó karaktert még tetézzük, Ryan Reynolds is egész ügyesen hozza a szerepet. Vele ellentétben azonban a Jeff Bridges által megformált Roy egy igazi katasztrófa. A karakter olyan szinten idegesítő, hogy az már fáj, folyton löki a bölcselkedőnek szánt, de rém közhelyes dumáit, próbál vicces lenni, de nem jön össze neki, és ráadásul teszi mindezt fapofával és szájzárral. Nem ítélem el Nicket, amiért a busz alá hajította.

Ha már humor – na, azzal nagy problémák vannak. Pontosabban az a baj, hogy a film nem tudta eldönteni, hogy ő most humoros akar lenni vagy komoly, ezért megragadt egy amolyan Purgatóriumban, a kettőnek a határán, ami azért baj, mert ahhoz, hogy mi, nézők komolyan vegyünk, már az alapszituáció túl gyenge, viszont ahhoz meg, hogy igazán nevetni tudjunk, túl komolyan veszi magát. Ha az alkotók a hozott anyagból valami szarkasztikus, önfricskázó vígjátékot hoztak volna össze, ami egy percig sem veszi komolyan magát, sokkal jobb lehetett volna a végeredmény.

ripd.3

Probléma még a sztori mögött húzódó mitológia – vagyis az, hogy ezt nem fejtik ki igazán. Oké, szóval vannak a Hulladékok (szójátékért amúgy le a kalappal a fordító előtt), akik, mivel tulajdonképpen halottak, megmérgezik a környezetüket, és ezért a Túlvilágra kell őket száműzni, ami feladat pedig a Szellemzsarukra hárul. Ez még kicsit skicces, de oké. A Hulladékok berobbannak a köményre – csak úgy random a köményre –, és ilyenkor felveszik az igazi alakjukat, ami arra utal, milyen bűneik voltak még életük folyamán. Igen ám, de csak egy ilyen szörnyikénél tudjuk meg, mit is jelent pontosan az ő deformációja, a többinél hallgat a forgatókönyv. Meg aztán igazából az sem derül ki, hogy hogy maradhatnak a Hulladékok a Földön. Olyanokról meg már nem is beszélve, hogy ugye a szolgálat száz év, Roy viszont már vagy százötven éve ott melózik – csak a végén tudjuk meg, hogy a szolgálatot magaviseleti problémák miatt meghosszabbíthatják.

Szóval a mitológiára fordíthattak volna még játékidőt, mert az még érdekes is lett volna, helyette azonban kapunk nem egy, nem kettő, a sztori szempontjából szinte teljesen felesleges, túlhúzott üldözéses jelenetet (nem autós – Roy és Nick üldöz gyalogszerrel gagyi CGI-Hulladékokat). Mert hát kellett a látvány a 3D-hez. Amúgy ez a 3D-beállítottság az egész mozira jellemző, ami viszont sajnos azt hozza magával, hogy a történet viszont kiszámítható és már ezerszer látott panelekből épül fel, így nem csak, hogy nem tartalmaz nagy meglepetéseket, de kifejezetten untat is. Pedig mondom: ez a film jó is lehetett volna.

ripd.4

Meg aztán a sztori logikai buktatókban sem szűkölködik. Itt álljon most mindössze egy példaként: nos, spoiler, nem spoiler, én most leírom, mert azért nem olyan meglepő a cucc – Hayes is Hulladék. De akkor kérem, miért ölte meg Nicket? Ismerte a srácot, ismerte a rendszert, tehát gondolhatta volna, hogy Nick halála után azt választja majd, hogy Szellemzsaruként visszatér a Földre, és akkor majd nekiáll utána nyomozni, majd előbb-utóbb leleplezi. Ugyanis Hayes elméletileg van ilyen okos, hogy ezt előre kellett volna látnia – de nem látta. Most komolyan, jobban járt volna, ha békén hagyja Nicket.

A végével sem vagyok megelégedve. Pontosítok: baromira dühít a vége. Mert milyen is egy jó befejezés? Vagy hoz egy katarktikus tragédiát, vagy bevág egy boldog véget, vagy egy olyan ötletes csavart alkalmaz, amivel feloldja az addigi problémákat, de olyan módon, hogy az kicsit keserédes ízt hagy a szánkban. Itt azonban egyik sem történt – a karakterek szívnak (mint a torkos borz), a hősöknek jutalom, a nézőknek meg lelki megtisztulás nem jár, csak mindenki húzza a száját, hogy most komolyan? Az utolsó poén pedig nem vicces, hanem szánalmas.

ripd.5

De hogy azért még valami jót is mondjak a filmről: amíg nem jön be a CGI, addig a látvány pazar. A Szellemzsaruk főhadiszállása marha látványos, az pedig külön tetszett, hogy a legkülönfélébb egyenruhába öltözött zsarukat (századforduló, húszas évek, hatvanas évek, mintha még egy bobbyt is elcsíptem volna) láthattunk grasszálni a háttérben a tömegjeleneteknél. Valamint Kevin Bacon is remekül, ha nem is túl eredetien hozza a gonosz figuráját – az ő karaktere legalább felér Ryan Reynoldséhoz.

Az R.I.P.D. – Szellemzsaruk egy rossz film, és sajnos nem is az a kategória, hogy olyan rossz, hogy az már jó. Nem, ez az olyan rossz, hogy kitépem a hajam és belül könnyezem, mert az elszalasztott lehetőség újra és újra megcsillan a borzalmas párbeszédek, a gyenge narráció és a gagyi CGI-mögött.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.