Az ember csak káosz – Patrick Ness: Chaos Walking-trilógia

Vannak azok a könyvek, amikről iszonyú nehéz beszélni, mert annyira sok szinten szólítják meg az embert, és annyi érzelmet ébresztenek benne, hogy a „hogy tetszett” kérdésre csak tehetetlen rángással tud válaszolni. Ilyen a Chaos Walking-trilógia, az elképesztő első bekezdéstől a gyomrost rugó utolsó mondatig. Szakdolgozatot lehetne írni a sorozat erényeiről, de megpróbálom röviden összefoglalni, miért zseniális és miért kell mindenképpen elolvasni.

kaosz_trilogia

A történet egy gyarmatbolygón játszódik, ahol egy furcsa vírus nehezíti a telepesek életét: hatására mindenki hallja mindenki más összes gondolatát (az állatokat is beleértve). Ne telepátiára gondoljunk, itt nincs kontroll, nincs szűrő, csak a Zaj, ami egy ember fejében szól. „Kontroll nélkül pedig az ember csak káosz.” Ilyen világba született a főhős, Todd, aki a csak férfiak lakta Prentissvárosban nőtt föl. Az első kötet kezdetén épp arra vár, hogy elérje a férfikort, mivel ő az utolsó fiú a városban. Épp a mocsárban kószál, mikor hirtelen olyat hall, amit még soha: csöndet. Az események innentől fogva rémisztő meredekségű lejtőn robognak lefele – elég korán (nekem az első kötet közepe fele) eljön az a pont, ahol azt hisszük, ennél sokkal mélyebbre már igazán nem mehet. Hát mehet!

Ez nem egy kedves történet. A lehető legkevesebb spoilerrel: kimerítő hajsza és üldözés, majd megszállás és elnyomás, végül háború, nyers és realista kegyetlenséggel bemutatva – és hihetetlenül jó. Todd egyes szám első személyben meséli nekünk az eseményeket, így végignézhetjük, milyen hatással van rá a rengeteg nehézség, amivel meg kell küzdenie. A nézőpont a második és a harmadik kötetben egy-egy szereplővel bővül, így több oldal álláspontja és érzelmei is jelen vannak. Milyen kicsinek és gyengének érezni magad? Milyen, amikor az egész világ ellened van? Milyen, amikor egy szörnyű és egy még szörnyűbb dolog közül kell választanod? Ezekkel a kérdésekkel persze más regények is foglalkoznak, de nem így. Mondják, hogy ez egy YA trilógia, hogy fiataloknak való, pedig valamelyest kilóg a sorból azzal, hogy abszolút komolyan veszi a fenti kérdések súlyosságát és nem cukormázazza, nem enyhíti a helyzetet egyszer sem. Itt a disztópikus világ nem csak körítés és a szerelem, vagy a kemény harc nem old meg mindent. Ha valaki (velem együtt) hiányolja az ilyen típusú valódiságot ebben a műfajban, az (is) odalesz a Chaos Walkingért.

zaj

A karakterek olyan szinten kidolgozottak, hogy hamar közeli ismerősökké, barátokká válnak, még az állatok is. Ezért olyan szörnyű arról a sok szenvedésről olvasni, amin keresztülmennek. Toddban mindent szerettem, a beszédstílusát, a harci szellemét, az eszét, az együttérzését, mindent. A női főszereplő, Viola, pedig végre olyan, akivel lehet azonosulni, aki nem sztereotípia, nem a tipikus „főszereplő csaj” abban az értelemben, hogy a szerelembe esésen kívül nincs sok szerepe a történet alakításában. Íme, egy női főszereplő, aki valódi karakter.

Todd és Viola kapcsolatára egy korábbi kritikában (Így neveld a nagylányodat) utaltam, mint olyan szerelemre, ami nem cél, hanem eszköz, és valóban így lehetne a legjobban leírni. Ez a szál nem központi, ráadásul senki sem akar megszerezni senkit, és amikor sikerül, akkor sem oldódik meg egy csapásra minden (hiszen a valóságban sincs így). Todd és Viola erőt merítenek egymásból, motivációnak és támasznak használják az érzelmeiket, pont úgy, ahogy ennek működnie kell.

És, hogy mivel kell megküzdeni? Számos társadalmi probléma vetődik fel a trilógiában. Az emberi kegyetlenség széles skálája mutatkozik meg – mi mindenre vagyunk képesek egyedül és csoportban, mennyi jóra és mennyi rosszra használhatjuk az erőnket. A telepesek tulajdonképpen elkövetik az emberiség történelmének legnagyobb hibáit és sokszor csak a gyerekek, Todd és Viola azok, aki átlátják ezt és megpróbálnak tenni ellene. Nagyon erős a vallás- és a politikakritika is – még több érv, ami amellett szól, hogy ne próbáljuk beleerőltetni a Chaos Walkingot semmilyen ifjúsági irodalommal kapcsolatos sztereotípiába.

Nehéz lenne könyvenként nézni a trilógiát, mert ez tipikusan az a sorozat, amit egyben kell elolvasni. A második kötet közepén talán egy kicsit belassul a történet, de nem lehet csak úgy abbahagyni az olvasást. Az utolsó kötetnél is csak azért lehet letenni, mert nincs tovább – az ember ott ül, várja, hogy folytatódjon, és nagyon fáj, hogy egyszerűen vége van. Viszont tipikusan ezek azok a könyvek, amik olvasás után is velünk maradnak.

I am the circle

Természetesen tervezik, hogy filmet készítenek a sorozatból – nem lesz könnyű feladat, az biztos. Rég olvastam olyat, ami ennyire „sűrű”, aminek ennyire erős az egyéni hangja, és aminek ennyire megkapó a légköre. Nem tudom, hogyan lehetne vászonra vinni, de bízom benne, hogy egy ügyes, ötletes rendező képes lesz rá, hiszen volt már erre példa (lásd: Éhezők viadala, Csillagpor).

Ezt a könyvsorozatot szívesen látnám a kötelező olvasmányok listáján. Benne van minden, amit érdemes megtanítani mindenkinek – gyereknek és felnőttnek egyaránt. Mi az, hogy kötődni valakihez? Mi az, hogy felelősnek lenni a tetteinkért? Mi az, hogy együtt érezni másokkal? Mi az, hogy szembeszállni a világgal, ha kell? Mi az, hogy döntés és mi az, hogy háború? Aki elolvassa a Chaos Walkingot, az nagy valószínűséggel kicsit másképp néz majd a világra utána.

Figyelem! A trilógia rendkívül intenzív érzelmileg, nem ritkán erős mellkasi fájdalmat, gyomorgörcsöt és heves könnyezést okozhat. Köszönjétek meg személyesen a csodálatos Patrick Nessnek, akit most már tumblrön is megtaláltok!

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Semmi sem ijesztőbb az igazságnál – Patrick Ness: Szólít a szörny | Watchaholics

  2. Visszajelzés:„Fuldoklik a fiú…” – Patrick Ness: Soha nincs vége | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.