Marie Lu – Legenda

legenda

Hála az Éhezők Viadala sikerének, az utóbbi években egyre több és több YA disztópiával találkozhatunk a könyvesboltok polcain, amik néha több, néha kevesebb sikerrel dolgozzák fel a témát. Szerencsére Marie Lu Legendája az előbb kategóriába tartozik.

June és Day nem is különbözhetne jobban. June gazdag, nagyra becsült család legfiatalabb sarja; Day egy nyomorgó család középső fiúgyermeke a gettóból. June egy született tehetség, az egyetlen, aki maximális pontszámot ért el azon a teszten, amin minden tízévesnek át kell esnie a Köztársaságban; Day nevetséges pontszámmal megbukott ezen a teszten. June teljes mellszélességgel kiáll a Köztársaság mellett; Day ott tol ki a Köztársasággal, ahol csak tud. June a nemzet üdvöskéje, legnagyobb reménysége; Day a Köztársaság legkeresettebb bűnözője. Sorsuk azonban mégis összefonódik, mikor Day betör egy kórházba, hogy gyógyszert lopjon kisöccsének, aki megfertőződött a gyilkos járvány során, és menekülés közben leszúrja June bátyját, Metiast. A lány, mikor értesül bátyja halálról bosszút esküszik Day ellen – csakhogy az életnek más tervei vannak.

Természetesen ez a trilógia – ugyanis egy háromkötetes műről van szó, amiből az első kettő, a Legenda és a Prodigy már meg is jelent magyarul a Könyvmolyképző gondozásában – már jól ismert klisékből építkezik, de azt jól csinálja: a tengerek vízszintjének megemelkedése után (legalábbis én erre következtetek, mivel a könyv magyarázatot nagyon nem ad, csak árvizeket emleget) Los Angelesben durva katonaállam alakult ki, ami folytonos háborúban áll a kolóniákkal. A várost szektorokra osztották – a gazdagabb szektorokban megy a dőzsi-mőzsi, míg a szegényebbeken a legkülönbözőbb járványok tizedelik az embereket. Ehhez az alapszituációhoz jön még a teszt, aminek eredménye eldönti, hogy, pontszámtól függően, a jövőben milyen munkára számíthatnak a tízévesek. Emellett persze még megjelenik a l’amour, sötét titkok, a család fontossága és némi személyes vendetta.

Tehát az alapszituáció túl sok újdonsággal nem szolgál, viszont az előadásmód nagyon erős. Főleg az tetszett nagyon, hogy míg az ilyen történetekben általában alapvetően egy rendszer-ellenes nézőponttal nyitunk, itt az egyik narrátorunk (amiből amúgy kettő van, June és Day, és fejezetenként van szemszögváltás), June még jóval túl a regény felén is tökéletesen egyetért a Köztársaság eszméivel, igazi kis kirakat-diák – ez a véleménye csak akkor rendül meg, mikor kezdi felfedni a szülei és bátyja halálát körülvevő titkokat.

Az írónő nem egy túl nagy szereplőgárdával dolgozik, és a mélyen ábrázolt karaktereket gyakorlatilag egy kézen meg lehet számolni, ugyanakkor viszont mindenki a helyén van, és tökéletesen megfelel a neki szánt feladatnak. Az pedig több helyen is érződik, hogy több figurát azért hoztak be most, hogy majd a következő kötetben ki lehessen őket fejteni. Aki viszont mélyen ábrázolt – és itt most egy pillanatra visszakanyarodnék June-hoz –, az nagyon jó, valós, szinte már tapintható. Mind June, mind Day motivációi teljesen a helyükön vannak, tökéletesen érthető, mit miért tesznek.

Amivel még nagyon jól bánik az írónő, azok a részletek, valamint azok bemutatása. Jók a picike, technológiai utalások (imádtam a mozis jelenetet, kicsit Huxley Szép, új világára emlékeztetett), a rasszbeli diverzitás (végre nem csupa europid főszereplő!), a finom, kulturális utalások (ne kergessünk tévhiteket: hiába ad egy alternatív magyarázatot az írónő, a gyászruha azért fehér, mert ő kínai származású, és Kínában a fehér a gyász színe), és a picike részletek fontossága. Amikkel még azért is bánik nagyon ügyesen, mert sokszor úgy rejti el őket, hogy az orrunk alá nyomja – és teszi mindezt June hiperérzékeny megfigyelőképességének felhasználásával (ami engem amúgy kicsit emlékeztetett Sherlock Holmeséra).

A rejtély többszintű, és bár az első, viszonylag nagy titok elég könnyen kikövetkeztethető, a többi nagyon okos, és eléggé ijesztő is – mert ki tudja, lehet, hogy mindez a való életben is megtörténhet (megtörténik), csak nem tudunk róla. A végén pedig van egy szereplő, akinek egy döntése igencsak hasba vágott.

Azért három kisebb-nagyobb problémát szeretnék kiemelni a könyvvel kapcsolatban: a szereplők kora, a romantikus szál és a háttér hiánya.

A szereplők fiatalok. Nagyon fiatalok. Túl fiatalok. Persze tudom, hogy a műfaj valamilyen szinten előírja ezt, de June és Day akkor is csak tizenöt éves, és hiába ez a „született tehetség”-dolog, a koruk elég hihetetlenné teszi az egészet (ne próbálják nekem beadni, hogy egy tizenöt éves csitrire rá mernének bízni egy ilyen horderejű feladatot!). Ha tizenhét-tizennyolc évesek lennének sokkal hihetőbb lenne az egész, és a műfajba is beférnének még.

Akkor a romantikus szál – nem azt mondom, hogy ez a két szereplő nem illik össze, mert összeillenek, jó kis párost alkotnak, de szerintem túl korai a románc behozatala, és ráadásul túl hirtelen is történik. Itt, az első kötetben azért mindkét karaktert leköti a saját kis küldetése (Dayt az öccse megmentése, June-t a bátyja gyilkosának megtalálása), ezért számomra kicsit hihetetlen, hogy ilyen gyorsan egymásba esnek – főleg úgy, hogy a tényleges találkozástól az első csókig nagyjából harminc oldalon át jutunk el, ami vajmi kevés. A történetvezetés szempontjából jobb lett volna, ha a szerelmi szál csak a második kötetben jön be, ahol a két szereplő közti kapcsolat már jobban meg van alapozva – persze, értem én, kell a csali az olvasóknak, és a románccal sok mindent el lehet adni.

És a harmadik probléma: a háttér hiánya. A könyv végig beszél a kolóniákkal folytatott háborúról, külpolitikáról (ami azért plusz pont, mivel például az Éhezők Viadala erről teljesen megfeledkezik), Hazafikról/Patriótákról (bocsánat, angolul olvastam, nem tudom, mi pontosan a magyar fordítás), de arra nem veszi a fáradságot, hogy megmagyarázza, pontosan mit is jelent ez. De én még bízom benne, hogy a második kötet majd jobban kitér ezekre.

Mindent egybevetve, leszámítva némi hiányzó háttérinfót és botlást a történet ritmusában, kifejezetten tetszett a Legenda, és hála megnyerő karaktereinek és merész, érdekes sztorijának, kíváncsi leszek a folytatásra is.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.