Maryrose Woods – Méregnaplók

A Méregnaplók cím a könyv megjelenésekor az egyik lehető legjobb választás volt, mert a Vámpírnaplók után valahogy mindenki összekötötte fejben a kettőt és kíváncsi lett – nem mintha amúgy ez logikus lépés lenne. Az már más kérdés, hogy halványlila gőzünk sem volt arról, hogy miről szólhat a Méregnaplók, pedig végül rájöhettünk, hogy valóban fedi a tartalmat.

meregnaplok

Jessamine Luxton tizenhat éves, apjával él a Hulne-apátságban – pontosabban annak maradványaiban. Amolyan családi vállalkozásként kutatják és termesztik a gyógynövényeket, habár Jessamine még csak tanulgatja őket. Ez utóbbi oknál fogva apja rejtélyes méregkertjébe nem mehet be – pedig minden kamasz tudja, hogy az a legizgibb. Ilyen átlagosan tengetik az életüket, amíg meg nem érkezik hozzájuk egy fura fiú. Gyomnak hívja magát, és a lehető legfurcsább ember, akit valaha láttak – a srác kissé növényszerű, ráadásul beszélget is velük. Ennek ellenére a fiatalok hamar belezúgnak egymásba – és abban a kivételes helyzetben találják magukat, hogy a lányos apukának esze ágában sincs lelőni a srácot.

Valójában nagyon fura volt olvasni ezt a könyvet, nem tudtam mit kezdeni Gyommal, meg azzal a sok növénnyel – bocsi, sárkányokhoz vagyok szokva. De volt egy nagyon jó hangulata és világa –sötét, és mégis barátságos –, amiben szívesen maradtam még tovább. Egyébként, mint később kiderült, nem csak belőlem váltotta ezt ki, mások már ott elakadtak, hogy Gyomnak hívják a srácot – egész strapabírónak tűnök így.

Alapvetően nem vagyok egy nagy növénypárti, többnyire még az amúgy nem nagy vízigényű virágaimat is elfelejtem meglocsolni – hú, most az összes virágrajongót magamra haragítottam – de ezek után még nekem is kedvem támadt beszerezni egy fikuszt. (ezt amúgy meg is tettem, csak, aztán amíg nyaraltam túlöntözték szegényt.) De, hát Gyom után nekem kellett egy növény, ugyanis szerintem minden furcsasága ellenére Gyom egy egészen jó pasi.

Jessamine amolyan átlagos női főszereplő, aki szeret áldozatul esni, túl védtelen. Engem ez idegesít, de a fiúknál általában bejön – legalábbis a könyvekben –, szóval nem hibáztatom az írót, amiért a leányzó végül olyan lett, amilyen.

Ritkán kaparintok a kezembe olyan könyvet, amit aztán később is szívesen előveszek – ezért nem férek el a polcon – de a Méregnaplók pont azt a tábort gyarapítja, amiket elviszek magammal nyaralni. Az a jó benne, hogy nem egy nagy, vaskos könyv, szívesen olvasná még az ember jó darabig, de jó helyen van a vége ott, ahol van. Mindössze egy folytatást élt meg: az Éjmélyt, de erre is annyit tudok mondani, hogy jó úgy, ahogy van. Ha tovább húznák, az már csak rontana rajta. Látjátok, a popsztárokkal is ez a baj, sose tudják, hol kell abbahagyni – tanulniuk kéne Woodstól.

Mardekárosoknak kötelező darab, Piton professzor nagy eséllyel még száz pontot is ad érte – főleg, ha te vagy Crak, esetleg Monstro, mert akkor már az is nagy szó, hogy olvasol. Esetleg Bimba professzornál is nyerhettek vele pár pontot. Mindenki más meg csak úgy olvassa el, mert jó.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.