A Bíró (2014)

abiro_pic1

Csak úgy beülni egy mozifilmre, bármiféle előzetes ismeret nélkül veszélyes játszma, én mégis bevállaltam. Ritkán csinálok ilyesmit, de eddig mindig sikerült pont egy jó művet kiválasztanom – mindezt tudatlanul. Ez alól az egy hete debütált dráma, A Bíró sem kivétel: hosszú – de még mennyire –, ráadásul a téma sem éppen könnyen emészthető, ennek ellenére minden egyes percét megérte látni.

Folytatás

10 magyar rajzfilm/rajzfilmsorozat

Hatévesen két foglalkozás ábrándképe motoszkált a fejemben, amikor felmerült, mi szeretnék lenni: „rajzfilmrajzoló” és pónitulajdonos. Igazság szerint volt egy harmadik is, de az nem publikus. A póniról lemondtam, mostanában inkább a világuralom érdekel (ezért választottam a tanári mesterszakot). Emelett a rajzfilmkészítés sajnos nem fér az időrendembe, ám az alábbi listán szereplő alkotásokat bármikor szívesen megnézem újra és újra. A sorrend természetesen a személyes véleményemet tükrözi.

  Folytatás

The Big Bang Theory S08E07 – The Misinterpretation Agitation

Bár humor-faktor szinten az epizód nem nyújtott kifejezetten kiemelkedőt, azért érdekes kérdéseket boncolgatott.

The Misinterpretation Agitation

Folytatás

Hókusz pókusz (1993)

A Watchaholics-lányokat is elérte a Halloween-láz, aminek a nevében egy igazi kultfilmmel, egy vígjátékba oltott „gyerekhorrorral” készültem nektek.

HOCUS POCUS, Kathy Najimy, Bette Midler, Sarah Jessica Parker, 1993

Folytatás

J.R.R. Tolkien: A Gyűrűk Ura I., A gyűrű szövetsége

Mindig jó érzés levenni a polcról ezt a régi, gyűröttre olvasott kötetet. Nálunk még az 1990-ben kiadott verzió van meg, és annyit forgattuk, hogy kiesnek belőle lapok. Sok szempontból különleges ez a könyv, és mindenképpen kötelező olvasmány.

A gyűrű szövetsége 1

Folytatás

Revolution (2012-2014), 2. évad

Nem hittem volna, hogy lehet még fokozni az első évad hibáit, de végignézve a második szezon mind a huszonkét epizódját, rájöttem mekkorát tévedtem, ugyanis a korábbinál is nagyobb marhaságokat hoztak itt össze az írók, önellentmondásba keveredtek, illetve úgy átszabták némely karaktert, hogy rájuk sem lehet ismerni – az meg már csak hab a tortán, hogy fogalmuk sincs mit jelent a valódi barátság.

Revolution - Season 2

Folytatás

Az ismeretlen Drakula (2014)

azismeretlendrakula_pic1

Úgy látszik, az elmúlt egy-két évben a mozi világában igencsak felkapottak lettek a történelmi témára alapuló fel-, illetve átdolgozások, a legutóbbi talán a bibliai özönvíz történetével foglalkozó Noé. Azért fogalmazok ilyen körülményesen a művek jellegét tekintve, mert ezek a filmek általában nem arra szolgálnak, hogy a történelem egyes állomásainak hű képét adják vissza, hanem arra, hogy elkápráztassanak minket, valamint és váltig állítom, hogy ez minden hasonló mű trailerében szerepel eddig nem látott szemszögből mutassák be az adott kort, karaktert, eseményt, stb. A végeredmény viszont szinte mindig ugyanaz: egy látványos popcorn-mozi, amit egyszer megnézünk, aztán feledésbe merül. Az ismeretlen Drakula sem lesz az év filmje, ezt már most, a beszámolóm legelején leszögezem de ez még messze nem jelenti azt, hogy élvezhetetlen.

Folytatás

Reign S02E05 – Blood for Blood

Ezzel a sorozattal kapcsolatban sajnos lassan már csak úgy tudom ismételgetni magam, mint egy rossz lemez: az írók remek ötleteket sorakoztatnak fel, csak éppen nem tudják rendesen kezelni őket.

reign2.05_4

Folytatás

Supernatural S10E04 – Paper Moon

spn_s10e04_pic1

Természetfeletti szappanopera negyvenöt percben – nagyjából így tudnám legrövidebben és legtalálóbban leírni az új epizód, a Paper Moon tartalmát. Ugyan a szappanopera kifejezést nem feltétlenül akkor használjuk, ha egy minőségi műről beszélünk, én most mégis pozitív értelemben használom. Hogy mit értek én „pozitív szappanoperán”? Nos, először is egy nagy adagnyi érzelemmel és csavarral átitatott sztorit, amiben pontosan az imént felsorolt két tényező jelenléte miatt kevés a történés, és az új rész ezen kritériumoknak tökéletesen megfelel.

Folytatás

Ház az utca végén (2012)

Egy egyszerű, tucatszor látott és sablonos tinihorrora számítottam mikor úgy döntöttem, hogy megnézem a Ház az utca végén című filmet. Ehhez képest egy érdekes, és okos csavarral megfejelt, morális problémákat is feszegető horrort kaptam – na így kell belenyúlni a jóba.

House at the End of the Street

Folytatás