The Strain S01E12 – Last Rites

Sosem gondoltam volna, hogy eljön az az idő, amikor egy sorozat utolsó előtti részében több fordulatot látok, mint az összes korábbiban együttvéve. Jöjjön hát a Last Rites, avagy az ezüst szögbelövő alkonya közelít.

 The Strain S01E0121

Új rész, más rendező, különböző nézőpont. Kedves Peter Weller úgy gondolta, hogy nem volt elég csavar az előző részekben, így ezt a sajátjában most bepótolta. Dutch jól elkészített terve a kór és vele együtt a Mester megállítása lehet, hogy dugába dől Eichorst egy ügyes kis húzása miatt, közben Eph nagyokat aggódik a jövő miatt. Halálos beteg Eldritchünk is egy meglehetősen váratlan, és nem igazán kellemes vendéget kap a nyakába – Vasily meg továbbra is teszi a dolgát, és írtja a vámpirizált népet.

 The Strain S01E0124

Amit Weller kitudott még hozni az szériából, azt kamatostul megtette: az akció dömping egy perce se hagy le alább, sőt, nála még Eph alakja is elviselhetőbb, már ha nem számoljuk vele a kisebb filozófiai gondolkodásait, amiért minimum egy tarkón lövés járna neki. De egyvalamivel még inkább jót tett: nem törekedett arra, hogy két nagyon lényeges szereplőt megváltoztasson – ezek Vasily és Eichorst. Az egyik a részek alatt folyton hol vicces, hol véresen komoly (de többször inkább vicces), a másik meg olyan naplétű, tenyérbe mászó, de karizmatikus szemétláda, akire egyszerűen nem lehet haragudni.

 The Strain S01E0122

Amiért viszont nagyon harapni tudok, az Dutch karaktere. Pár résszel korábban még dicsértem is, hogy végre erős, nem csak fuxeszköz női szereplő, aki képes megállni a saját lábán, erre itt most mit kapok? Szegény le lett avanzsálva oldalbordának – mondjuk hála az égnek, a nem annyira picsogó fajtából. Nem értem, hogy ha már valakit eleve egy erősebb jellemmel alkotnak meg, akiből sosem néznéd ki, hogy hisztirohamban törne ki, abból miért kell kierőltetni egy kislányos kifakadást – ami kicsit sem áll jól neki. De csak emiatt még nem csomagolom ezt a részt.

 The Strain S01E0123

Hát kérem, a Last Ritesban van minden: árulás, megbújás, tervek, Vasily és Mester is (meg most Gabriel is többet szerepel az átlag fél másodpercnél). Kicsit kezdem sajnálni, hogy már csak egy rész van hátra, és a következő évadra még egy évet kell várni, hiszen most kezd visszatalálni önmagára a széria, erre vége is. Nem fair a játék,de kénytelen vagyok elfogadni.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.