Éjsötét árnyék (2012)

Van egy pont, mikor a legeredetibb rendezők kézjegyei is olyan szinten ellaposodnak, hogy a felhasználásukkal még a kirívó maskarákba öltöztetett Johnny Depp segítségével is csak egy középszerű filmet lehet összehozni.

darkshadows3

Az ezerhétszázas évek derekán a gyerekként Liverpoolból Amerikába költöző Barnabas Collins (Johnny Depp), a Collinsport városát felépítő, halmágnás család örököse viszonyt kezd az egyik szolgálójukkal, Angelique-kel (Eva Green), azonban mikor megleli az igaz szerelmet Josette (Bella Heathcote) oldalán, Barnabas eltaszítja magától a nőt. Balszerencséjére azonban – a most már bosszúszomjas – Angelique boszorkány, aki előbb megöli Josette-et, majd pedig egy átokkal vámpírra változtatja Barnabast, akire ráuszítja a városiakat, mire azok megrohamozzák Collinswoodot, a család birtokát, foglyul ejtik a férfit, és egy leláncolt koporsóban eltemetik. Barnabas közel kétszáz évvel később, 1972-ben szabadul börtönéből, és első dolga – persze, miután evett –, hogy felkeresse régi otthonát, és megtudja, maradtak-e még leszármazottai. Mázlija van, ugyanis Collinswoodban még mindig családja él: a mátriárka, Elizabeth (Michelle Pfeiffer), az ő semmirekellő fivére, Roger (Johnny Lee Miller), Elizabeth lázadó tinilánya, Carolyn (Chloë Grace Moretz), Roger félárva fia, David (Gulliver McGrath), valamint személyzet: a gondnok Willie (Jackie Earle Haley), a takarítónő Mrs. Johnson (Ray Shirley), David pszichiátere, Dr. Hoffman (Helena Bonham Carter), valamint a frissen érkezett nevelőnő, Victoria Winters (szintén Bella Heathcote), aki valami nagy titkot dédelget. A családi találkozó azonban nem éppen a legboldogabb, ugyanis a Collins klán fénye megkopott, vagyona pedig elfogyott, ugyanis a halászatban és a halfeldolgozásban átvette a vezetést az Angyalöböl vállalt, aminek a vezetője nem más, mint Angelique.

darkshadows1

Azt azért tisztázzuk, hogy itt is egy adaptációról beszélhetünk, viszont egy kvázi szappanopera adaptációjáról, ami 1966 és 1971 között több száz epizódot termelt ki, és aminek a stáb több tagja is rajongója volt gyermekkorában. Ezzel alapvetően persze nem is lenne baj, csak hát… Ez a film nem sikerült jól.

Talán az a legnagyobb baj, hogy túl sok mindent próbáltak belezsúfolni az alkotók, és emiatt nem lett egy nagy, szép íve a filmnek. Mert ugyan ott van a fő szál, miszerint a Collins család próbálja visszaszerezni régi fényét, ám ez elveszik az olyan kisebb történetek tengerében, mint a halhatatlanságra törő pszichiáter, a szellemeket látó kissrác, a doppelgänger nevelőnő, és még sorolhatnám. Arról nem is beszélve, hogy ugye ebben a filmben van vámpír, boszorkány, szellem, és… még valami, de nem lövöm le a poént (bár hogy miért van benne ez a lény, azt nem értem, mert teljesen fölösleges). Szóval az a nagy probléma, hogy túl sok a karakter, és mindenkinek van egy meséje, amit az alkotók el is kívánnak mondani, csakhogy erre száztíz perc baromi kevés.

darkshadows4

Ráadásul azon kívül, hogy a történetvezetés egyenetlen, sok helyen még unalmas is a film – ahogy néztem, egyre-másra azon kaptam rajta magam, hogy beletekergetek, mert Barnabas túl hosszan ment éjszaka az úton, és egyszerűen untam. A színészi játék – vagy inkább a karakterizáció – is több helyen bökte a csőrömet. Eva Green Angeligue-je egyszerűen borzalmas, szinte már ripacskodó, egy csomó jelentet olyan természetellenes arccal csinált végig, hogy az már fájt – persze lehet, hogy itt inkább a rendezői utasítás a ludas, nem a színésznő. Carolyn esetében pedig biztos, hogy Tim Burtont kell szidni, mert a kiscsaj egyértelmű, hogy direkt ilyen ellenszenves.

Persze nem arra akarok kilyukadni, hogy ez egy borzalmas film lenne, mert vannak benne nagyon erős elemek is. A képi világ egyszerűen tökéletes, egész Collinswood lenyűgöző, mint ahogy a hetvenes évek a filmben visszaköszönő divatja is. Imádtam, ahogy párhuzamot állítottak a tizennyolcadik és a huszadik század közt, és azt, ahogy Barnabas – inkább kevesebb, mint több – sikerrel próbált beilleszkedni. Barnabas és Angelique verekedés/szex jelenete a maga para módján egyszerűen zseniális, Mrs. Johnson aprócska jelenetei briliánsak, Barnabas egy-egy beszólása pedig instant klasszikus („Ereszkedj térdre és csodás ajkaiddal szaporán csókolgasd csupasz tomporom”).

Dark Shadows

Ám a pillanatokra felvillanó zsenialitás és lehengerlő vizualitás sajnos még nem ellensúlyozza az összecsapott, átgondolatlan történetet, és emiatt ez a film nem is érdemel többet egy egyszeri megtekintésnél – de legalább annyi szufla van benne, hogy ez a megtekintés a maga módján élvezetes legyen.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.