Trust Me (2013)

Egy ideje már ígérgetem, hogy megnézem a Clark Gregg írta és rendezte – és nem mellesleg a főszerepet is ő játssza –, vígjáték/drámaként reklámozott filmet, és erre most végre sort is kerítettem.

trustme1

Az egykori gyereksztár, Howard Holloway (Clark Gregg) ma ügynökként dolgozik, és gyerekszínészeket képvisel, és bár lelkiismeretesen végzi munkáját és még kis védencei lelkével is foglalkozik, nem túl sikeres a munkájában. Mikor azonban egyik ígéretes ügyfelét, Philipet (Griffin Gluck) örök ellenfele, Aldo Stankas (Sam Rockwell) aljas módon lecsapja kezéről, Howardnál elszakad a cérna. Ekkor találkozik a tizenhárom éves Lydiával (Saxon Sharbino), aki bár rémisztően tehetséges, részeges apja, Ray (Paul Sparks) visszatartja az igazi sikertől. Bár Ray figyelmezteti Howardot, hogy tartsa magát távol a lányától, mikor Lydiának felajánlják a főszerepet egy ifjúsági regénysorozat filmváltozatában, a lány azt hazudja, hogy Howard az ügynöke, ami munkát a férfi, természetesen, örömmel el is vállal, és össze is hoz Lydiának egy előnyös szerződést. De, mint az lenni szokott, a problémák még csak itt kezdődnek.

trustme4

Azt jó előre tisztázzuk, hogy csak úgy, mint Az év emberének esetében, a nézők itt is kicsit félre lettek informálva, mivel a Trust Me messze nem vígjáték. Persze, Howard jelleméből és Clark Gregg energikus játékából adódóan – mikor is a karakter előadja, mennyire jól érzi magát a bőrében, mikor nem is – vannak komikus jelenetek, főleg az elején, de a film akkor is inkább dráma, méghozzá nem is a lájtosabb fajtából. Erről már a legelső jelenet tanúskodik, mikor is Howard lőtt sebbel haldoklik egy fémlépcsőn, miközben Lydia és szomszédja, Marcy (Amanda Peet) (akibe bele van zúgva) sír fölötte. Röviden: Clark Gregg már a film legelején tisztázza a nézővel, hogy ne várjon happy endet.

A film leginkább Howard és Lydia kapcsolatára fókuszál, valamint arra, hogy ez hogyan érinti Howardot – hogyan éli meg a lány sikerét, hogyan talál párhuzamokat Lydia és a saját története közt, és hogyan próbálja megvédeni Lydiát a szakma veszélyeitől. Bár ennek a vonulatnak vannak nagyon felemelő pillanatai is, mint például mikor Lydia, kissé váratlanul, kiáll Howard mellett, vagy amikor a lány egy ölelést kér a férfitól, nem ígérhetem, hogy kapcsolatuk pozitív színezettel zárul a film végén.

trustme5

Emellett ami nagyon érdekes oldala a filmnek, az az, hogy bepillantást enged a kulisszák mögé. Mégis hogyan zajlik egy casting? Mi számít? A kapcsolatok vagy a tehetség? Hogyan készül el egy szerződés? Hogyan lehet kicsikarni a legjobb feltételeket a stúdiótól? És mi jön akkor, ha a papírok már alá lettek írva? Nem tudom, hogy a filmben látottak mennyire felelnek meg a valóságnak (én amolyan fele-felére szavaznék, mert hiszem, hogy Clark Gregg azért őszinte akart lenni, de a legdurvább dolgokat neki sem állt szándékában bemutatni).

A filmet amúgy a hosszú, aprólékosan kidolgozott jelenetek és a visszafogott háttérzene jellemzi, egész művészi hatást kölcsönözve a műnek (ami igazából nem is olyan meglepő, tekintettel arra, hogy a film a Tribeca Filmfesztiválon debütált). A színészi játékok pedig egyszerűen lehengerlők, bár Clark Gregg is remek, szerintem leginkább Saxon Sharbino brillírozott – a legerősebb jelenet az egész filmben, mikor Lydia és Howard a szöveget gyakorolja, ott aztán szó szerint leesett az állam.

trustme3

Emellett a rengeteg pozitívum mellett azonban a negatívumokról is szólnom kell, mert azért érződik, hogy az egész mű gyakorlatilag egy ember keze alól került ki, nem sok külső limittel, meg az is, hogy ez mégiscsak Clark Gregg mindössze második rendezése. Ami a limit hiányát illeti, kicsit úgy éreztem, hogy túlzásba vitték a pillangó/szárny-metaforát – ez egyrészt néha kissé már giccses hatást ért el, másrészt azt sem értettem egészen, hogy mit akartak vele szimbolizálni. Reményt a sikerre? A közelgő halált? Pozitív gondolkodást? Bizalmat? Igazából mindegyik magyarázatra van példa a filmben. Valamint az utolsó jelenet – most komolyan? Értem én, hogy Clark Gregg mit akart itt üzenni (legalábbis azt hiszem), de ennek vizuális megjelenítése akkor is már a „kínos” határát verdeste.

A másik problémám az időkezelés – a film elején még elég egyértelmű, hogy mennyi idő is telt el, ám attól kezdve, hogy Ray aláírja a szerződést, kissé homályossá válnak a dolgok. Mert teljesen úgy tűnik, mintha továbbra is napokban (egy-két napban) számolhatnánk az eltelt időt, de közben olyan dolgok történnek, ami elintézéséhez biztos, hogy jóval több időre van szükség.

trustme5

Ledöbbentett ez a film – bevallom, nem erre számítottam, de ettől függetlenül tetszett. Ám ha könnyed szórakozásra és némi nevetésre vágytok, akkor ne ezt válasszátok. Ám ha remek színészi játékra, komoly, valós problémákra, mély és sokoldalú emberi kapcsolatokra, és megfontolandó üzenetre vagytok kíváncsiak, esetleg egy kis kulisszák mögé való bepillantással Hollywood működését illetően, akkor ez a ti filmetek.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.