X-Men: Az elsők (2011)

x-men4.3

A nem túl jól sikerült Wolverine-film után a stúdió úgy döntött, inkább rebootolja a szériát – és milyen jól tette!

Folytatás

Briliáns elmék (2011 – ): Harmadik évad

suits_season3_pic1

A Briliáns elmék fantasztikus második évada után jöjjön a harmadik, ami kissé formabontóra sikeredett, de sajnos negatív értelemben. Két zseniális szezon után a mostani enyhébb csalódást okozott. Azért szerencsére akkora probléma nem történt, hogy élvezhetetlenné váljon tőle a széria, sőt, minden más téren hozta az eddig megszokott szintet, viszont pont eléggé feltűnő a baki, hogy zavarjon.

Folytatás

Fedőneve: Puma (2000)

A Fedőneve: Puma pontosan egy olyan sorozat, amit Robin Scherbatsky, az Így jártam anyátokkal egyik főszereplője is kiemelt: a kilencvenes évek stílusjegyei bizony elég későn, majd’ egy évtizedes csúszással bukkantak fel hazájában. Bájos is, vicces is, rendőrös is – harmatgyenge szórakozás egy harmatgyenge pihenésre.

puma.s01.3

Folytatás

Anime Challenge beharangozás – kezdő szint

Sosem tudja igazán az ember lánya, hogy mire is vállalkozik, egészen addig, amíg el nem jön az idő, hogy írjon is róla. Szerencsére, én kivagyok mentve egy hűséges anime rajongó jó baráttal, Cathyvel. Vele karöltve fogjuk kivesézni a kiválogatott animéket, egy Challenge keretében. Mint ahogy az Horror Challengeben is, itt lesz van alap, (különleges okok miatt Középhaladó) Haladó és Expert fokozat alapján összeállított animék (az Expertben mangák is). A kiválasztott animék között van magyar szinkronos és eredeti hanggal rendelkező sorozat, attól függően, hogy ezek mennyire épültek be az animés köztudatba. Szóval, szikét a kézbe ,és harcra fel!

anime challenge

Folytatás

Dínókból sosem elég – Jurassic Park 3 (2001)

A Jurassic Park folytatásában ismét visszatér kedvenc zsémbes paleontológusunk, aki ezúttal sokkal gorombább, mint korábban – de nem csak ez a film egyetlen hibája, mert bizony a harmadik dínós mozi képtelen volt tartani, akár csak Az elveszett világ színvonalát.

jurassicpark3.1

Folytatás

Ezúttal tényleg titánokkal – A titánok haragja (2012)

Egyszer volt, hol nem volt Perszeusz, az ókori görög mondavilág hőse, aztán ez a hős egyszer csak egy nyolcvanak évekbeli moziban találta magát, ami bár technikailag sok kívánni valót hagyott maga után, mégis üdítően új színfoltot vitt a filmek közé. Aztán a huszonegyedik században a remake-ek korszakában ismét feléledt a hős, sosem látott grafikai munkákkal, ám a korábbiaktól eltérően itt, gyakorlatilag minden hibádzott a filmben, a látványon kívül, aztán ebből a trehány munkából az álomgyár alkotói elkészítették a folytatást is, egy fokkal jobb minőségben, viszont ez még mindig kevés ahhoz, hogy értékelhető mozinak tekinthessük Perszeusz legújabb harcát.

Folytatás

X-Men: Az ellenállás vége (2006)

x-men3.1

Bár az IMDb- ez a trilógia leggyengébben értékelést kapott darabja, számomra mégis ez a legkomplexebb, legjobban összerakott, és legmegrázóbb darab a három közül.

Folytatás

TimePass Meetup Május

Ismételten eltelt egy hónap, amit akár úgyis lehetne számolni, hogy újabb TimePass Meetup került megrendezésre. Bár a pénteki napunkhoz ezúttal nem volt túl kegyes az időjárás, ami sajnos rányomta a bélyeget a látogatószámra és egy picit a hangulatra – utóbbira azonban nem sokáig.

timepass.m

Folytatás

A chibik lázadása – Elsword

Grafikafüggő gamer társaimat újra megbotránkoztatom az Elsword nevű MMORPG játékkal, ami a KOG Studios jóvoltából került egykoron az éterbe. Őszintén nem értem ezt az ódzkodást a grafikával szemben: ha a történet jó (márpedig itt elég érdekesre sikeredett), és a szereplők is megfelelőek, akkor simán lehet élvezni a játékot minden kinézeti sajátossága ellenére. De most, kezeket a billentyűre, indul a pofonpárbaj.

Elsword1

Folytatás

Hulla-ház (2008), 1. évad

Azt, hogy az angoloknak különleges humoruk van, kb. a Doctor Who óta tudjuk, így talán nem meglepő, hogy a szigetország rukkolt elő egy szarkasztikus zombi sorozattal. A Hulla-ház mini sorozatnak készült, így csak egy évad van belőle, de ez is elég, hogy megmutassa az emberi gyötrelmeket, a gyarlóságot és az önzést.

hullahaz.s01.2

Folytatás