Sailor Moon Crystal S01E20 – Crystal Tokyo – King Endymion

A múlt heti paradoxonokat követően ezúttal sikerült egy olyan epizódot összedobni, ami ugyan szintén meglehetősen ellentmondásos, de legalább eszükbe jutott feloldani őket. Sőt, nem csak feloldani sikerült őket, de még egy nagy adag irigységet is kiváltottak belőlem és Catleenből. Mi is ezer évig akarunk élni öregedés nélkül!

sailormoon76Miután Usagiék némi nehézség árán végre eljutottak Kristály Tokióba, újabb megpróbáltatások várják őket. Ez azonban egészen más természetű, mint az eddigiek, mivel végre fény derült Chibi-Usa valódi kilétére, s ez nem kis meglepetést okozott a harcosoknak. Mondjuk én ezen jobban kiakadtam volna, mint ők, de azért a pirulás legalább cuki volt. Persze nincs túl sok idő várost nézni, és ismerkedni, mivel a Fekete Holdnak esze ágában sincs őket békén hagyni.

sailormoon77Elég tényfeltáró rész volt, mivel nem csak Chibi-Usa rejtélye oldódott fel, hanem a Fekete Holdé is. Legalábbis a fele, mivel Andymion királynak köszönhetően azt már megtudhattuk, hogy kik ezek, honnan jöttek és mit akarnak. Az viszont még várat magára, hogy hová vitték a többi holdharcost, pedig már igencsak rájuk férne, hogy megmentsék őket. A jelek szerint azonban az ilyen jellegű apróságokról sikerült megfeledkezni – de a helyzetre való tekintettel azt kell, mondjam, hogy megértem. Ha akkora slamasztikában lennék, mint Usagiék, akkor én is elfelejtenék mindent, bármennyire is illetlen dolog.

sailormoon78És hogy a feszültséget tovább fokozzuk, nem az a legnagyobb probléma, hogy szembe kell nézniük – ismét – a Fekete Holddal, de ráadásul túlzottan sokáig nem maradhatnak a jövőben sem, ez ugyanis a létezésüket fenyegeti. Bár nyilván ez az ellenséget annyira nem zavarja, de őket kéne. Én biztos nem örülnék, ha elkezdenék eltűnni.

SPOILER

Mondjuk az rettentően érdekelne, hogy ha már elkezdtek eltűnni, akkor ezt a folyamatot hogy fordították mégis vissza, hogy aztán vissza tudtak jönni harcolni, mintha mi sem történt volna.

SPOILER VÉGE

Meg kell állapítsam egyébként, hogy a hibái ellenére, így feljavítva elég keményen rászoktatja a Sailor Moon a nézőket a magical girl műfajra. Nem kevés megnézésre váró anime van a listámon, ehelyett leültem újranézni a sorozat korábbi évadait, valamint a Tokyo Mew Mew-t. Fertőző ez a dolog. Persze, nem is igazán tiltakoztam a saját vágyam ellen. Előttem az egész nyár, a word pedig nem szalad el, így legalább lesz mivel elárasztanom a blogot egész nyáron.

sailormoon79Kissé kusza, és elég nehéz spoiler nélkül írni az epizódról. Ráadásul már az is borítékolható, hogy további áll leesésekre kell számítani, legalábbis azoknak, akik még nem ismerik a történetet. Aki ismeri, annak pedig legalább van miért izgatottnak lenni, hiszen nagy dolgok várhatóak. Ezek alapján azt gondolom, hogy az utolsó részeket nem fogják úgy elbaltázni, mint a közepét és kemény fináléra lehet majd számítani.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.