Agyzsibbasztás a köbön – Másnaposok 3 (2013)

Ez is elérkezett, a nagysikerű és méltán kultikus Másnaposok, aminek második része már közel sem volt olyan jó, immáron trilógiává bővült – és bár ne tette volna. Csak egyszer volt Budán kutyavásár, ideje lenne, hogy ezt Hollywood is megjegyezze!

hangover3.1

A Farkasfalka ezúttal nem egy örömteli esemény miatt gyűlik össze, Alan (Zach Galifianakis) apjának temetésén találkoznak ismét össze a barátok: Phil (Bradley Cooper), Stu (Ed Helms), és Doug (Justin Bartha). A gyász azonban annyira kiakasztotta Alant, hogy már kezelhetetlenné vált a férfi, és édesanyjának komoly segítségre van szüksége, hogy a nyilvánosan maszturbáló, zsiráf ölő fiacskáját helyre tegye.

Phil vezetésével hát útra kelnek, hogy Alant hozzáértők gondjaira bízzák, ám útközben belefutnak pár régi ismerősbe, meg egy maffiavezérbe, aki rajtuk keres valami drogpénzt, ami innentől fogva a fiúk feladata lesz felkutatni, ha élve akarják viszontlátni Dougot. A Farkasfalka ismét összeszedi minden fifikáját és beleveti magát az amerikai alvilágba, ami sokkal mélyebb, mint azt hitték.

hangover3.4

Az elsőre nagyon jó viccnek tűnő emlékezetkiesés a második filmben már inkább csak utánzás volt, sem mint valóban kihasznált eleme a történetnek, és mivel már akkor is hitványul sikeredett a kivitelezés – ezért nagyon okosan –, az alkotók úgy döntöttek, ezúttal kihagyják a dolgot a harmadik filmben – ám ezzel meg kiirtottak minden lehetséges csavart a Másnaposok 3-ból. Az ötlettelenség abban is kitűnik, hogy magának a történetnek semmilyen logikai kohéziója sincsen, és a szereplők olykor csak mennek bele a vakvilágba, dehogy ez miért is vinné előre a történetet, az rejtély marad.

A korábban olyan jól működő poénok, melyek lefedtek mindenféle halmazt (volt itt fingós poén, szituációs komédia szójáték, egyszóval tényleg minden), most csupán alpáriak és ötlettelenek, és az igazán zavaróak bennük, hogy céltalanok és még csak nem is viccesek – hiányzik a régi idő, mikor Stút annyit szívatták a foga miatt. Az első filmből azért jó pár szereplő ismételten felbukkan, ezzel kicsit sikerül emelni a film renoméján – bár nem sokat –, Jade (Heather Graham), a táncosnő mellet felbukkan még kisbabája is, aki azóta sokat nőtt.

hangover3.2

A szereplők semmiféle változást nem mutattak a film egésze alatt, bár mentségükre szolgál, hogy ez más a Másnaposok 2-ben is így volt. Talán Alan vált sokkal undorítóbbá és pronyóbbá, pláne amit az apja temetésén művelt, az egy az egyben kiverte nálam a biztosítékot. Stu maradt ugyanaz a nyafogós alkat, aki volt, annak ellenére, hogy a második filmben azért elég szépen kiállt magáért. Phil pedig inkább biodíszletként funkcionált, mert a marcona vezető figuráját ezúttal nem sikerült hoznia az őt alakító Bradley Coopernek.

hangover3.3

A Másnaposok 3 ötlettelen, és inkább undorító, sem mint vicces, meghazudtolása a hajdani jó és egyszerű alapötletnek, és a trilógia befejező darabja inkább elveszi mindenki kedvét, még az első film megnézésétől is – szomorú, mert az tényleg briliánsra sikeredett.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.