Sailor Moon Crystal S01E23 – Covert Maneuvers – Wiseman

Kissé vonatott és kevésbé akciódús részt kaptunk ezúttal – de lehet, nem is baj, mert ideje volt, hogy legyen egy kis levegővételnyi szünetünk. De hiába fért ránk, ez az epizód valahogy nem úgy jött össze, ahogyan kellett volna.

sailormoon88

A Fekete Hold frontján egy ismeretlen hölgyemény bukkant fel – kit akarok átverni? – és ezzel mindkét oldalon sikerül megkavarni a kedélyeket, emiatt ugyanis nem csak Demande herceg bizalma inog meg, de Endymion hűsége is. Azt hiszem, a múltkor már említettem, hogy Wisemannek zseniális érzéke van a lapok keveréséhez, ezt az állításomat most megerősítem. Azonban hiába az új, erős szövetséges, még így sem sikerülnek terveik olyan zökkenőmentesen, ahogy szeretnék, elvégre az ellenség az ellenség marad.

SPOILER

Azért így felnőtt fejjel már egy kicsit betegesnek tartom, hogy Chibi-Usa Endymionra nyomul. És még betegebbnek, hogy a sztori – még ha csak rövid időre is – hagyja ezt kibontakozni. Elvégre múltbéliség ide vagy oda, ő mégiscsak az apja.

SPOILER VÉGE

sailormoon89

Eközben a harcosoknak be kellett látniuk, hogy harc ide vagy oda, ezt nem bírják se lelki, se fizikai erővel. Így aztán mi mást tenne az ember, mint hazaugrik egy csata közben – szarkazmus tábla – és pihen egy sort? Most komolyan, ez csak nekem irreális? Főleg, hogy a sztorit nem is vitte tovább az egész, csak kitöltöttek vele jó öt percet a műsoridőből. Ennyi erővel már berakhattak volna inkább egy felesleges akciójelenetet, az legalább izgis.

sailormoon91

Szóval azt kell, mondjam, ez nem a legjobban sikerült rész. Én azt teljesen aláírom, hogy már valóban ideje volt egy kicsit szusszanni, filozofálni és meginni egy limonádét, de ez a kivitelezés a lehető legrosszabb volt, amit a készítők választhattak. Nem elég, hogy alig történt benne valami, de még az a kevés is inkább olyan volt, hogy bár ne láttam volna.

Kicsit érthetetlen számomra egyébként, hogy a Sailor Moon Crystal alapvetően egy jó széria, és – legalábbis az én véleményem szerint – kenterbe veri az eredeti Sailor Moont, így aztán nehéz felfognom, hogy mégis hogyan fordulhat elő az, hogy még mindig unatkozom időnként. Kezdem azt érezni, hogy túl öreg vagyok ehhez a műfajhoz, és velem van a baj.

sailormoon90

Azért reménykedem, hogy a fennmaradó három rész nem ezen a színvonalon fog forogni, mert akkor nekem valami komoly bajom fog történni – súlyos kiszaladok-a-világból-itisz, vagy hasonló. Hé, emberek! Ha még második évadot is akartok ebből, akkor ébresztő! Köszönöm!

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.