The Last Ship S02E08 – Safe Zone

A The Last Ship alkotói már korábban is tudták, hogy mitől döglik a légy (vagy dobban egyet a geek szív), ám az eheti epizód aztán tényleg megmutatta, hogy z alkotók nem csak mernek új dolgokat bedobni, hanem tudnak is ezekkel bánni. Egyetlen puskadördülés nélküli epizód, aminél erősebb és feszesebb rész még nem volt a sorozat másfél évada alatt – na, így kell sorozatot csinálni.

thelastship.s02.e08.2

Chandler megszöktette az elnököt az immunisak táborából, és Ramsey orra elől, ám ebben nem volt sok köszönet, mivel a férfi nem igazán akart vele menni, így amennyire csak tudott, ágált a tengerészek ellen, és fennen hangoztatta titulusát. Azonban az nem derült ki, hogy hisz is Ramsey világmegváltó terveiben, vagy inkább egy újabb áldozat, akin komoly agymosást hajtottak végre? Mike hivatott elindítani az első lépést egy olyan sakkjátszmában, ahol senki sem nyerhet, ám mindenki veszíthet.

thelastship.s02.e08.4

Az első lépés maga az igazság, és a korábbi hónapok utasításainak és történéseinek bemutatása az elnöknek, ám ő nem pont úgy reagált, ahogy azt Chandler eltervezte, és rajta kívül már mindenki feladta a reményt. Vajon a kapitány jól döntött, mikor szabadjára engedte a szellemet a palackból, lesz-e ereje beszuszakolni, és képes lesz-e időben visszazárni, amennyiben szükséges?

Igen, az eheti epizód csupán a négy fal között játszódott, és szinte alig szerepelt más a kapitányon és az elnökön kívül, ám pont ezáltal vált igazán feszültté a majd’ negyven perces rész, hiszen minden szónak, minden tettnek, vagy éppen nem-tettnek súlya van, amiből komoly következtetéseket lehet levonni, és élvezni a két szereplő kvázi sakkjátszmáját.

thelastship.s02.e08.3

Eric Dane komoly színészi repertoárról tett most tanúbizonyságot, és vele egy lapon kell említeni az elnököt alakító Mark Mosest, akinek minden megmozdulása tökéletesen a helyén van: egy pillanatra sem lehetett eldönteni, hogy mi a valódi célja, vagy, hogy bevette-e Ramsey küldetés filozófiáját, és ez a bizonytalanság az epizód utolsó percéig megmarad, vagyis a kitörési pontig, ahol minden kiderül.

Az immunisakat vezető Ramsey újabb fegyvert vet be a Nathan James ellen, ami talán fájóbb ponton találja el a legénységet, mint bármi más, ám a kapitányt és hűséges követőit nem kell félteni, hiszen nemcsak a jó szándék vagy az igazság áll mellettük, hanem a stratégia, a tapasztalat, és valami egészen rendkívüli segítség is.

thelastship.s02.e08.1

Na, így kell sorozatot csinálni!

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.