Parajelenségek

Újabb gyönyörű gyöngyszem, amely felkerülhetne egy top 10 rossz filmek listájára. Tudom, most sokan nem szerettek, de mialatt néztem ezt a csodát, egyetlen szó kattogott a fejemben: nevetséges. Egyszerűen képtelen voltam komolyan venni.

pa1

Filmünk két “hőse” Katie (Katie Featherston) és Micah (Micah Sloat) élik vidám, szerelmes kis életüket a pofátlanul jó pecójukban. Mindez a boldogság addig tart, amíg nem kezdenek el furcsaságok történni a házban, Katie pedig alaposan be is rezel. Mindez annak köszönhető, hogy állítása szerint gyerekkorukban is kísértette valami őt és a nővérét éjszakánként és bizton állítja: nagy a baj. Micah persze mindezt nem hiszi el, azonban lekamerázza az egészet. A dolgok addig fajulnak, míg a lány el nem szánja magát és hív egy médiumot, hogy kiderítse, mi folyik itt. Attól azonban, amit a házban érzékel, még ő is megijed. Micah viszont továbbra sem hisz ebben az egészben, így aztán magukra maradnak a rejtélyes, idegen jelenséggel.

pa3

Szóval mi is a probléma ezzel a filmmel? Van egy egész jó alapsztorink, ami még a rossz kivitelezés ellenére is felkeltette a kíváncsiságomat a többi rész iránt. Mindezt még megspékelték azzal, hogy megpróbálták valósként eladni a felvételeket, amit akár még a nevek alapján meg is ehetnénk. A színészi játék azonban már elég gyenge ahhoz mérten, hogy ők most mennyire bajban vannak. Persze minderre még rátett egy lapáttal a rossz szinkron is.

Az izgalom jócskán kevés a filmben. Ajtók nyikorognak, néha egy-egy zaj, de az is legfeljebb csak fel-fel csendül, nem tart fenn a film egy állandó feszültséget. Egyszerűen az effektek nagyon gyengék. A vége felé már kezdtem azt hinni, hogy valami tényleg izgi fog történni, de végül ezen a ponton végleg kibuggyant belőlem a nevetés. Az ezeréves recsegő, dobozszerű démonhang egyszerűen a huszonegyedik században már nem eladható – legfeljebb ha egy klasszikust akarunk felidézni. Egy modern filmben azonban ez csak nevetséges.

pa4

Nagyjából a film utolsó perce volt az egyetlen, ami tényleg tetszett. Felpörögtek az események, végre valóban történt valami és ez volt az a momentum, ami elérte, hogy kíváncsi legyek a többire, annak ellenére, hogy az előtte eltelt nyolcvan percet végiguntam – pontosabban nem untam, mert rajzoltam inkább.

Alapvetően továbbra is fenntartom, hogy a film „kistestvére”, a Grave Encounters sokkal jobban sikerült, pedig ott előfordultak olyan szereplők, akiket láttunk már máshol, így némileg hiteltelenné vált. A Paranormal Activity viszont a forgatókönyvvel tette magát hiteltelenné.

pa2

Azért mindezek ellenére kíváncsi vagyok, hogy mit rejt a többi rész, de sok reményt nem fűzök hozzájuk. De az én kíváncsi természetem nem bírja, hogy ne derítsem ki, miért rajonganak ennyire ezért a sorozatért.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.