Ha igaz volna… (2005)

Ezzel a filmmel valahogy úgy kerülgettük egymást éveken át, ahogy szereplőink teszik a film elején, ám, hogy az egymásra találás bekövetkezett, az esetünkben eléggé tudatos tervezést – és csak egy kis szerencsét – igényelt. A Ha igaz volna megbízható szórakozás azoknak, akik szeretnének maguknak kiszakítani egy percet (másfél órát) a mindennapokból, hogy végre egy optimista, bűbájos és főképp szellemes történettel töltsék el.

1dc2f3be55d69c69b452f47d5851a87b

A történet szerint Elizabeth Martinson (Reese Whiterspoon) elkötelezett és szorgalmas orvos, aki a munkájának él, s bár legbelül vágyik a szerelemre, sosem lassít le, vagy veti le az orvosi köpenyt annyi időre, hogy esélyt adjon a szerelemnek, hogy rátaláljon, és csak nagy nehezen adja be a derekát egy vakrandiba, amit a testvére szervez neki. Ám úton a randira autóbalesetet szenved és kómába esik.

volnavolnavolna1

Vele szemben David Abbott (Mark Ruffalo) egy megkeseredett fiatal férfi, akinek semmilyen kanapé nem elég jó, és látszólag három dolog érdekli: hogy bezárkózhasson, sört vedelhessen és nézhesse a meccset. Csak az elég határozott sors kezének köszönhető, hogy David végül megtalálja álmai albérletét a tökéletes kanapéval és a kissé tökéletlen és tűnékeny lakótárssal, akiről először azt hiszi hallucináció, később azonban kiderül, hogy Elizabeth szelleme, aki ennek ellenére nem tágít attól a feltevéstől, hogy a lakás az övé. Észre sem veszik, és hamarosan az „enyém a vár, tiéd a lekvár” játszmázásból egymás iránti törődéssé alakul és nekiállnak, hogy kinyomozzák, ki volt valójában Elizabeth és rájöjjenek, mi történt vele. De még maguk sem tudják, milyen kevés idejük maradt minderre.

Bár a Ha igaz volna a maga nemében egy nagyon is jól sikerült film, érthető, miért nem került a klasszikusok közé. Ennek semmi egyéb oka nincsen, minthogy egész egyszerűen nem elég grandiózus. Nem is annak szánták. Nyilván. Ez csak egy kellemes, vasárnapi, kanapén elnyúlós vattacukor-film, ami ennek ellenére pont jó arányban tartalmazza az érzelem-humor-romantika hármasát, hogy sokszornézhető kedvenccé váljon a műfajában, mert annak, aki vevő az effélre, mint én, egyszerűen tökéletes báj-adag.

movie_justlikeheaven_645x360_082520111129

Ami az alapkoncepciót illeti, azért élnék a szokásos kifogásommal. Miért, de tényleg miééért kell MINDIG eljátszani ezt az ellenszenvezünk-aztán-valahogy-mégis-egymásba-szeretünk históriát? Hajh! Na, mindegy. Itt még ez sem zavart. Annyira.

A színészi játék viszont nagyon a helyén van. Nincs túljátszva, Reese Whiterspoon és Mark Ruffalo együtt nagyon cuki, szépen kiegészítik egymás játékát, nagyon jól működik közöttük az az ártatlan-fajta kémia, s mivel ez inkább egy érzelmekre, mint érzékekre alapozó film, ez így tökéletes. Rajtuk kívül még talán a szellem-látó könyvszaki srác, Darryl (Jon Heder) nyűgözött le. Nem is tudom miért, mert különösebben nem mozgott sokat a képernyőn, de valahogy extrajól állt neki a kissé különc, szinte gyogyósnak tűnő karakter, aki mégis többet tud, mint azt sokan szeretnék, és szemmel láthatólag pezsgett is a szerepben. Az Elizabeth húgát, Abby-t alakító Dina Spybey-Waters pedig tökéletes hiteles tudott lenni a testvérét majdnem elvesztő kisgyermekes anya szerepében, ami nem lehetett könnyű, tekintve, hogy egy vígjáték alapvetően vicces karakterébe kellett drámai vonást csempésznie, ezért jár neki a külön gratuláció.

volnavolnavolna2

A forgatókönyv íróknak meg azért a fordulatért, amit bár előre kitalálható, mégis meglepő a megvalósulásának a módja. És mióta kinőtt a történetek fordulataira az igen zavaró hatodik érzékem, az ilyen húzásokat nagyon szeretem.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.