Egy boltkóros naplója (2009) – az antiromantikus néző szemszögéből

egyboltkoros_pic1

Nincs is annál jobb, amikor egy film, könyv, sorozat vagy egyéb alkotás pozitív csalódást okoz: így voltam az Egy boltkóros naplójával is. Ezt a mozit első hallásra egy tipikus, csöpögős romkomnak hittem, ám kellemesen meglepett a műfajhoz képest szépen kivitelezett karakterdrámájával, könnyed humorával, és talán a megszokottnál kevésbé ordító klisékkel (bár ezzel Orlissa nem feltétlenül értene egyet) – ja, és még a szerelmi szál sem volt túlerőltetve. Igen, ilyen sztorikból kérek még többet!

egyboltkoros_pic2

A fiatal újságíró, Rebecca Bloomwood (Isla Fisher) imádja a divatot, és mániája a vásárlás – eme tevékenységet annyira szívesen és nagy rendszerességgel űzi, hogy szinte az összes létező pénzét ruhákra és egyéb kellékekre költi, sokszor a számlák befizetése helyett is. Rebecca, addikciójának köszönhetően irdatlan mennyiségű adósságot halmozott fel, és, szerencsétlenségére még a munkahelyéről is kirúgják. A lány próbál új helyen elhelyezkedni, el is megy pár állásinterjúra, és végül egy pénzügyi magazinnál köt ki, aminek a szakmában rendkívül jártas Luke Brandon (Hugh Dancy) a szerkesztője. Rebecca ugyan semmit sem tud a pénzügyről, Luke valahogy mégis felveszi, és a lánynak meg kell állnia a helyét egy számára teljesen idegen világban, miközben nem mindennapi függőségével küszködik.

egyboltkoros_pic3

Bevallom őszintén, ha nem Hugh Dancy lenne az egyik főszereplője ennek a filmnek, valószínűleg soha életemben nem néztem volna meg, hiszen bármilyen mű, ami a romantikával behatóbban foglalkozik, az nem nekem való, de ezt már a Love, Rosie kapcsán is elmondtam. Viszont kár lett volna, ha nem jut el hozzám ez a darab, mert ennyire részletesen kidolgozott hősnőt ilyen jellegű moziban még nem láttam. A sztori egy az egyben arra fókuszál, hogyan viszonyul Rebecca saját függőségéhez, hogyan próbálja meg azt legyőzni, és hogy a javuláshoz vezető út mennyire göröngyös tud lenni – furcsának hathat, hogy az alkotók pont a shopping mániát választották, de ha helyettesítjük bármelyik másik szenvedélybetegséggel, mindjárt másképp látjuk a helyzetet.

egyboltkoros_pic4

Azért a film romantikus része mellett sem lehet csak úgy elmenni, főleg, hogy mint elmítettem, (szerintem) itt sem teljesen a megszokott formulát kapjuk. Egyrészt azért tetszik a Rebecca/Luke páros, mert nem az van, hogy már az első perctől fogva a nézők arcába nyomják a két karaktert, hogy „látod, mennyire egymásnak teremtette őket az ég?”, hanem azért kapnak időt és teret arra, hogy kibontakozhasson a kapcsolatuk. Másrészt azért is jár a pirospont az alkotóknak, mert oké, hogy Rebecca szép és remek a stílusa, viszont hihetlenül ügyetlen, fizikailag és az emberekkel való társalgást illetően is, mellesleg függő, és még pénze sincs, szóval totál lúzernek számít – hány olyan mozit láttunk már, amiben hasonló kvalitásokkal rendelkezik a főszereplő, csak éppenséggel az ellenkező nem tagja? Azt hiszem, Dunát lehetne rekeszteni az ilyen sztorikból. Luke-ra már sajnos nem lehet azt mondani, hogy egy jól kidolgozott, háromdimenziós jellem lenne, azonban a kutyát sem érdekli, mert szemeink a Hugh Dancy névre hallgató csapdából csak egy és háromnegyed óra elteltével tudnak kikecmeregni.

egyboltkoros_pic5

Összegezve, az Egy boltkóros naplója egy rendkívül aranyos, vicces és szerethető darab, ami azért tartalmazott pár tündérmesés kerekítést, de nagy általánosságban még mindig sokkal élvezhetőbb, mint a legtöbb romantikus maszlag – és még sztori is van!

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.