Neil Gaiman: Csillagpor

Hatalmas rajongója vagyok Neil Gaiman munkásságának, szinte már minden művét olvastam, ám a Csillagpor valamiért nagyon lassan akadt a kezembe. A film szinte elvarázsolt, ám a könyvről nem hallottam jókat – és sajnos a pletykák beigazolódtak. Ritka az olyan alkotás, ahol az újraalkotott film sokkal jobban működik, mint az eredeti kötet.

csillagpor

Tristran Thorn Falva falvában élt, ami talán a leghétköznapibb település egész Angliában, azt leszámítva, hogy határán húzódik egy hatalmas fal, melyet két őr vigyáz, hogy senki se juthasson át rajta, kivéve egy napon, a vásár napján. Ezen a napon Tristran apja is átruccant a vásárra, és olyan szépséggel találkozott, melynek nem tudott ellenállni, majd kilenc hónappal később egy küldemény érkezett a számára: egy kosár, melyben a kicsi Tristran lapult.

Tristran mit sem tudva eredetéről olyan ígéretet tett szíve választottjának, Victoriának, mely élete kalandjának bizonyult. Egy hullócsillagot ígért a lánynak, ám a csillag a Falon túl hullott le, Tristran túljárván az őrök eszén elhagyta Falvát és útnak indult a csillagért. Azt azonban nem sejtette, hogy az út hónapokig tart majd, a csillag valójában nem kőből van, a falon túl pedig mesebeli lények, boszorkányok, törpék, hercegek és varázslat várja majd.

A film teljes mértékig a könyv szerint halad, ám mindazokat a hibákat már nem követik el mozgóképen, mint papíron. Félreértés ne essék, leborulok Gaiman zsenialitása és fantáziája előtt, ám a Csillagpor nem a legkiforrottabb műve. Valahogy a történések nem állnak össze koherens egésszé, így olyan, mintha a könyv novellák gyűjteménye lenne, melyben egyetlen közös pont a főszereplők személye.

A romantikus szál kissé megalapozatlannak tűnik, Tristran és Yvaine között nem működik a kémia, inkább csak a kényszer hatására fordulnak egymás felé (a regényben hónapokig tart az út, és ezt nagyrészt kettesben teszik meg). Jellemük nem kidolgozott, inkább vázlatosak, mintsem valódi személyek, és reakciójuk is ennek megfelelő. sajnos ugyanez igaz a kötet összes többi szereplőjére, különösen a korona várományosaira, akiknek egyetlen jellemvonásuk a trónért folytatott harc.

A kép- és tájleírások azonban elképesztő, a varázslat beindítása és a meseszerű hatások fantasztikusak, a hangulat kiváló – és pont itt látszik meg a regény kettőssége: egyszerre kidolgozott és kidolgozatlan. És vicces módon a film az, ami ezeken a hibákon javít, és egységessé kovácsolja a történetet, a szereplőket pedig valódi alakokká formálja.

A könyv vége számomra csalódás, katartikusabbra számítottam Neil Gaimantől, de az is lehet, hogy az újabb kötetei annyira elkényeztettek minden jóval, hogy nehezemre esik meglátni korai munkájában a nagyszerűt. Mindenestre nem bántam meg a könyv elolvasását, és bárki számára nyugodt szívvel ajánlom, csak a biztonság kedvéért öblítse le a filmmel is.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.