Aki bújt, aki nem, földindulás! – 2012 (2009)

2012-ben mindenki maja naptár lázban égett, meg világvégéről hadovált, ezt, természetesen Hollywood is megirigyelte, így már három évvel korábban, Roland Emmerich rendezésében megalkotott egy eposzi méretű katasztrófafilmet, aminek minősége is ezzel egyenértékű. Avagy mi történik, ha az emberiség sorsát túl komolyan veszik.

2012.2

Jackson Curtis (John Cusack) gyermekeivel, Lillyvel (Morgan Lily), és Noah-val (Liam James) együtt a Yellowstone Nemzeti Parkot fedezi fel, mikor egy őrült férfi, Charlie (Woody Harrelson) világvégéről és kormányok közötti összeesküvésről beszél, azonban ezt annyira hihetően teszi, hogy Curtis gyanút fog. Ennek a gyanúnak köszönhetően Curtis a világvége kezdetekor összekapja gyermekei, volt feleségét, Kate-et (Amanda Peet) és annak új párját, és a biztonságot jelentő menedék felé veszi az irányt. Miközben a talaj szó szerint darabokra hullik alattuk, az égbolt lángokban áll, az emberek pedig egymást agyontaposva próbálnak kiutat találni és megmenekülni.

Eközben az amerikai elnök, Thomas Wilson (Danny Glover), és tudományos stábja mindent megtesznek az emberek kimenekítésért, azonban az elemi erőkkel már ők sem tudna harcolni, ahogy egyik kormány sem, így az emberi civilizációt már csak az a maroknyi csapat mentheti meg, akik komolyan vették a maja próféciákat. De vajon ha az ismert emberi világ darabjaira hullik, a bolygó pedig forrong, vajon van hova menekülni?

2012.3

Nem tisztem befolyásolni vagy ítélkezni más véleményén a maja világvégével kapcsolatban, tudományosan pedig már nálam sokkal képzettebb és hozzáértőbb emberek (régészek, kutatók, analitikusok, szóval igazi hozzáértők és valódi professzorok) reagáltak már a naptárral kapcsolatban. Az én véleményem már akkor is az volt, hogy ez hülyeség, és – persze utólag könnyű – így is lett.

Emmerich az utóbbi időkben alulteljesít, mint rendező, és igazán nem tud túllépni nagysikerű művén, A függetlenség napján. Pont ebből kifolyólag szüntelenül ezt az 1996-os alkotást másolja, és tette ezt megint egy katasztrófafilmben, a 2012-ben, ahol láss csodát, ismét odavész a Fehér Ház.

2012.1

A digitális munka a helyén van, a robbanások meg összedőlő világ képe izgalmas és látványos, azonban a mindenen, még a leg hajmeresztőbb helyzeteken is túljutó Curtis család már több a soknál – ilyen mutatványokat utoljára Lara Crofttól láttam, és tőle sem volt hihető! A leomló autópályáról meglépő, majd láva elől menekülő és mindenen éppen hogy túljutó Curtisék voltak a legzavaróbbak a filmben. És nem azért, mert mindent túléltek, hanem tették mindezt szenvtelenül, egysíkúan. Persze a 2012 nem az az alkotás, ahol túl sokat kell elvárni a karakterektől, de azért egy picivel több valós hátteret kaphattak volna a sablonos, elvált férj-feleség-új pasi háromszögön túl.

2012.4

A nagy, emberiséget összefogó monológok is ennélfogva laposak lettek, ugyanis egyik szereplő sem lett elég plasztikus vagy valódi ahhoz, hogy elhiggyem nekik a világmegváltó gondolatokat. Pedig pont ezzel tudott volna nagyot robbantani a film, hogy megmutatja az emberiség egy olyan arcát, amit manapság elfelejtenek, és azt, hogy mind összekapcsolódunk, és hatással vagyunk a másikra, még ha ezt észre sem vesszük.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.