A kaszát kapott sorozatok legjobbjai (egy évados kiadás)

Mert vannak olyan szériák, amiknek túl korán vetettek véget, és ezt egyáltalán ne érdemelték meg. Lehet találgatni, mi lesz az első-számú a teljesen szubjektív listámon!

10, Bazi nagy görög élet (2003) – CBS

kaszaltsorozat.1

Kevesen tudják, de Nia Vardalos nagysikerű filmje, a Bazi nagy görög lagzi rendelkezik egy folytatással, ami történetileg és humorilag is kapcsolódik a filmhez, azonban a lecserélt főszereplő, és a megváltoztatott nevek miatt nem aratott akkora sikert. A nosztalgiázás és a szarkazmus miatt, mégis csak fájó pont volt a mindösszesen hét epizódot megért széria.

Évadértékelő

9, Defying Gravity (2009) – ABC

kaszaltsorozat.2

A Defying Gravity kettős jelleme az, ami elérte nálam (és valószínüleg minden más nézőnél is) az agybajt: remek és csavaros sci-fi rejtély, amelyet folyamatosan átszőtt a romantikus hiszti. Ugyan a koncepció remek, hogy egy űrhajó legénységének minden aspektusát megismerjük, azért ezt lehetett volna nem Grace klinikás szinten is előadni. Kár érte, mert az alkotók hét évadot terveztek belőle, ami által nyomon követhettük volna az emberiség nagy útját és felfedezését.

Évadértékelő

8, Emberi tényező (2013) – Fox

Bűnözők és zsaruk a jövőben? Sok hasonlót láttunk már, azonban az Emberi tényező végre valódi futurisztikus technológiákat épített bele a szövevényes nyomozási ügyeibe, miközben olyan remek színészekkel operált, mint Karl Urban vagy Michael Early. Sajnos az alkotók átívelő szálai befuccsoltak, és ehhez nagyban hozzájárult a csatorna össze-vissza leadott epizódsorrendje is.

Epizódértékelők

7, Intruders (2014) – BBC America

kaszaltsorozat.4

Zseniális angol színészek egy misztikus és rejtélyes sorozatban, ahol semmi sem az, aminek látszik, és a főszereplők olyan dolgokra emlékeznek múltjukról, amire nem lenne szabad. Egy férj küzdelme a feleségéért, aki már talán nem is a felesége. Az Intruders egy lassú tempójú, csavaros thriller, magas minőségben, ahol mindenelejtett mondat fontos információval szolgálhat a jövőre nézve. Az évad ugyan kapott lezárást, ám megnyitott egy olyan koncepciót, amire ismét befizettem volna.

Pilotmustra és évadértékelő

6, New York-i nyomozók (2011) – NBC

kaszaltsorozat.5

A gyilkossági nyomozók élete nem fenékig tejfel, pláne ha nőként kerül egy összeszokott és új csapathoz valaki. Jane Timoney azonban kemény nő, fantasztikus zsaruszimattal, amit lassan kollégái is észrevesznek. A Prime Suspect egy a kilencvenes években futó angol sorozat remake-je, ami remekül átemelte a stílust a mai világba, miközben egy egyedi, kemény és mégis nőies karaktert mutatott be. Több ilyen magas szintű krimi sorozat kéne a tévébe, a már túlhúzott és erőtlen Helyszínelők helyett.

Évadértékelő

5, Terra Nova (2011) – FOX

kaszaltsorozat.6

Mi lenne, ha a már haldokló Földet el lehetne hagyni, és át lehetne költözni egy újra, vagyis a Föld évmilliókkal korábbi verziójára? Vajon az emberiség ismét elkövetni a korábbi hibát, kizsákmányolná a természeti kincseket, és háborúkkal sújtaná a termőföldeket, vagy ezúttal okosan és fenntarthatóan cselekednének, hogy a bolygóval együtt létezzenek? A Shannon család a szerencsések közé tartozik, akik újrakezdhetik, ám vannak, akik sosem tanulnak a hibából! A Terra Nova remek alapkoncepcióját sajnos maguk az írók tették tönkre az utólagosan feldobott ötleteikkel, amik aláásták magát a sorozatot, de ha kaptak volna még egy évadot, biztosan rendezik soraikat és napjaink leginnovatívabb sorozata még ma is futna – csak hát a FOX nem ad második esélyt.

Évadértékelő

4, A folyó (2012) – ABC

kaszaltsorozat.7

Na, ez az a széria, ami egyszerre mozgott a misztikum és a valóság talaján, miközben a néző képtelen volt eldönteni, hogy amit lát az csupán káprázat, vagy tényleg a félelmetes Amazonas rejtett és varázslatos helye műveli. Egy eltűnt apa, egy dacos fiú és egy megtört feleség kutatása ez a folyón, mely nem csak létezik, hanem büntet is.

Évadértékelő

3, Death Valley (2011) – MTV

kaszaltsorozat.8

Vámpírok, zombik és vérfarkasok, unalomig ismert történeteik, vagy mégsem? A San Fernando völgyet ellepték a szörnyek, és csakis az Élő-holt elhárítás veheti fel velük a harcot – vagyis esetünkben a hozzá nem értő, ám trancsírozni nagyon jól tudó rendőrök csapata. Na, ez az a sorozat, aminek a kaszáját talán sosem fogom megérteni, ugyanis nemcsak a közönség imádta, hanem a kritikusok is, és még a költségvetése is korrekt volt, ám valamilyen oknál fogva az MTV mégsem rendelte be a következő évadot.

Évadértékelő

2, A Küszöb (2005) – CBS

kaszaltsorozat.9

A mai, digitálisan átszőtt világunkban talán már fenntarthatatlan lenne a sorozat koncepciója, ám készültekor még bőven sokat kellett dolgozni azért, hogy az idegenek „hangját” kiküldjék az éterbe a széria fertőzöttjei. Carla Gugino mesterien hozta a tudóst, Brent Spiner ezúttal egy szkeptikus és morcos férfit alakított, míg Peter Dinklage már itt elkezdhette az alapozást a részeges Tyrionra. A Küszöb sajnos csak 13 epizódot ért meg, és egy komoly nyitott kérdést hagyott maga után.

Évadértékelő

1, Firefly (2002) – Fox

kaszaltsorozat.10

Nem hiszem, hogy bárkit meglep első helyezettem, hiszen úton-útfélen hangoztatom rajongásomat (mit hangoztatom, inkább térítek…). Joss Whedon mesterműve ez, ami ötvözi a westernt, a sci-fit, a thrillert és a vígjátékot – műfaji keveredése példátlan, és talán emiatt is akadtak oly’ kevesen, akik nézték, ám a rajongótábora manapság már a Star Trekkel vetekszik.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.