Ash vs Evil Dead S01E08 – Ashes to Ashes

Hát, ez a rész meglepni tudott. Nem kicsit, hanem egyenesen leestem az ágyról, miközben pörögtek előttem a jelenetsorok, egészen a szokásos lezárásig. Az Ashes to Ashes méltó név ehhez az epizódhoz, hiszen többet is kapunk Bruce Campellből, mint amennyi egézséges. jöjjön a széria nyolcadik része, avagy a démonná vált madarat vágd nyugodtan a falhoz!

Ash vs Evil Dead S01E082

Most végre ugye Izé hazatalált, a filmekből már annyira jól ismert kabinba, ahova egykori gazdája lelkesen követi is – persze szólóban. Később betoppan Amanda is segíteni félkarú rablónknak, hogy aztán jó horrorhoz méltóan kettéváljanak, így Ash újra szembesül Lindával (Rebekkah Farrell), vagy legalábbis azzal, ami maradt az egykori szőke ciklonból, miközben a Kelly-Pablo páros meg eltévedt hülye tini/egyetemista turistákkal fut össze, nem messze a háztól. És persze, mint mindig, a ház – ami már egy élő, gonosz entitás – nem adja könnyen magát.

Ash vs Evil Dead S01E085

Az eddig összes rész közül (az első mellett persze), ez hozta leginkább a Gonosz Halott filmek hangulatát: a kabin, amiben már olyan szinten jelen van a gonosz, hogy a körülötte lévő állat és növénypopulációnak nem sok esélyt ad a túlélésre, és már Ash – ugye, aki spanolt is a túloldaliakkal – már messziről megérzi, hogy ez már nem lesz olyan könnyű meló, mint egykoron.

Ash vs Evil Dead

Pablo és Kelly egy fimon húzással mellékvágányra lett terelve, így most Ash mellett Amanda került a reflektorfénybe, aki egyszerre volt tragikus, a sorozathoz mérten kellően romantikus, és persze az elvártakhoz mérten – kellően tragikus is. Ami most külön kis nyalánkság volt nekünk, az Ash azon keze, ugye ami már eléggé rég levárt róla, és önálló élettel rendelkezik. Na, őt elővéve egy ilyen – amúgy is most Star Wars-lázban égő országba kell egy ilyen hasonlat –klónok háborúját kezdtek, azzal a pici különbséggel, hogy az egyik Ash eredeti volt.

Ash vs Evil Dead S01E086

Jól elsütöttek voltak persze a filmekre (főleg Linda által) tett utalások, hogy lehetett azt egy picit érezni, hogy a csajból nagyrészt a démoni túlvilág beszél, részben pedig az a csalódott lány, aki anno csak rossz időben volt rossz helyen, és most ezért sínylik a pokolban – és emiatt részben persze jogosan dühös Ashre.

Ash vs Evil Dead S01E084

Mindent összerakva és a kisház ajtaját bezárva azt tudom mondani, hogy az Ashes to Ashes egy remek epizód lett, és így a végjátéktól, már csak egy résszel elválasztva érzem azt, hogy nagyon is hiányozni fog ez a sorozat, ha véget ér.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.