Artúr király és a dísztökei – Gyalog-galopp (1974)

Monty-Python-and-The-Holy-Grail-40th_640

Monty Pythonék egyik legismertebb filmje újra a mozikba kerül. Korosztálytól függetlenül sokunknak a Gyalog galopp a kedvenc példája az „agyament” humorra. Sokan szó szerint idézik a nyúlon túlt vagy a szent kézigránátot például egy ellaposodó buli felélesztése érdekében – és még mindig nevetünk rajta. Miért érdemes mégis újranézni a moziban?

Például azért, mert nosztalgikus érzés. Nem csak azoknak, akik még az eredeti bemutatón látták, hanem azoknak is, akik gyerekkorukban szerették meg, és azóta is megnézik időnként. A Gyalog galopp még ma is nagyon népszerű, és a humor kategóriájában alapmű, amire sokan mások is építkeztek. A moziban jöttem rá például, hogy ugyanarra a szerkezetre épül a (sajnos nem elég sokra tartott) Magyar vándor is, mint Pythonék klasszikusa: néhány államférfi keres valamit, de nem találja, közben viszont minden jelenetben egy-egy új életképbe csöppennek, és végül eljutnak a jelenbe.

2dtnqtj

A Gyalog galopp az egyik legtöbbet feldolgozott angol történelmi mítoszból indul ki, az Artúr-mondakörből – a kerekasztal lovagjaival és a Szent Grál keresésével együtt. A történet a sötét középkorba vezet, ami sokkal sötétebb, mint a lovagregényes, hősies körítésű modern feldolgozásokban. A film humorának egyébként ez az egyik legfontosabb forrása. Teljesen abszurd például az a jelenet, amikor a paraszt kiokítja az isteni feladatra választott, föld fölött húsz méterrel lebegő királyt demokráciából. Egy másik jelenetben a pestises hullákat úgy szállítják, mint ma a kukások a szemetet, a király pedig észre sem veszi, mert a szent küldetésére koncentrál. A középkori sötétség mégis leginkább az emberek értelmét árnyékolja be, ami kiderül a jól ismert boszorkányos-kacsás epizódból.

A Gyalog galopp úgy tűnik, nem veszi komolyan a saját történelmét. Fogja az egyik legmisztikusabb, legdicsőségesebb történetét, ami köré idővel persze még több rózsaszín felhő ülepedett, belerottyant a felhőbe, és jót röhög rajta. Ez olyan, mintha mi az államalapításon röhögnénk – és fejbedobnánk egy fehér nyulat az Országalmával. A történetben Artúr király is csak egy hétköznapi ember, akinek ugyanolyan egyszerű az észjárása, mint a boszorkányégetésen kiabáló parasztnak, akit a boszorkány „gyíkká változtatott, de már elmúlt.”

Monty-Python-and-The-Holy-Grail-monty-python-16545365-845-468

A történetben tipikus huszadik századi problémák is előkerülnek – például hogy van-e még hatalma a királynak (királynőnek). Van egy másik szereplő, aki a 70-es években a diszkrimináció ellen szólhatott, a meleg királyfi. Ezért csak úgy tűnik, hogy nem veszi magát komolyan a film, pedig ezek a figurák nagyon is sokat mondanak azzal, hogy halálosan komoly hangon értelmetlen összefüggésbe állítanak mondatokat. Hadd idézzek egy klasszikus jelenetet: „A magasba emelé Szent Attila a kézigránátot és mondá: ó, Uram, add áldásodat a te kézigránátodra, mellyel ellenségeidet ficlikké tépheted nagy kegyelmedben.” – szerintem amikor ezen nevetünk, egy kicsit a vallási alapú háborúk szent fanatikusain is nevetünk.

A Gyalog galopp Artúr királya és bot egyszerűségű hős lovagjai keresztülgaloppoznak az országon – észre se veszik, hogy nincsenek lovaik -, és minden helyszínen újabb epizódba kerülnek, amelyek között igazából nincs kapcsolat, csak az, hogy mindenhol valami misztikus tárgyat, a Szent Grált keresik. Persze a legtöbb helyen azt mondják nekik, hogy „nincs itt semmiféle kehely”, máshol meg azt, hogy van ám itt kehely a konyhában rengeteg. Egy idő után rájövünk, hogy amit a lovagok keresnek, igazából nincs is, csak valami illúziót kergetnek, ami lassan az agyukra megy – ők pedig a mi agyunkra, de jó értelemben. Ajánlom hozzá a szélesvásznat és egy adag popcornt. „És elégedett vala az Úr, és lakmározának bárányt és lajhárt és málét, sós ringlit babbal, és orángutánt és zsenge gyökereket és gyönge szekereket.”

kávészünet

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.