Star Wars The Clone Wars 1.évad

Bár sokan ferde szemekkel tekintenek a Star Wars The Clone Wars animációs szériára, én a folyóval szembemenve kijelentem azt, hogy ez egy remekül indult kis átkötő sorozat a második és a harmadik film között. Mutatom is, hogy miért.

Star Wars The Clone wars 1

Ugye a történet adott, a Klónok Háborúja már javában folyik, de még Anakin a jó oldalon áll, sőt kap egy tanítványt is a Togruta Ahsoka Tano (becenevén Szájas) személyében.  Csatáról csatáról csatára, bolygóról bolygóra járnak hőseink, persze Obi-Wannal, Rex-el és Codyval kiegészülve, de a rossz oldalon is mozgolódik az ellen, Dooku, valamint annak orvgyilkosa Ventress, valamint Grievous sem tépelődik sokat azon, hogy öljön-e jedit vagy sem? Szuperfegyverek, vírusok és minden mi kicsit is nagyszabású már most feltűnik a színen, vagy csak előkészíti a teret, hogy a következő évadban bekövetkezhessen.

Star Wars The Clone wars 5

Ami leginkább jót tett ennek a szériának az az, hogy rengetek vagy egyáltalán nem ismert, vagy kevésbé ismert szereplőket is bemutatott: előbbire jó példák a jó pár, immár nevükön nevezett klónok (Ököl, Nehéz stb.), valamint az eddig nem sokat mutatkozó jedik is a színre lépnek, mint Plo Koon vagy Luminara mester. Új bolygókat, fajokat, szokásokat ismerünk meg, kiszélesül az a nagyon is távoli galaxis, a fizikai csaták mellett nagy szerepet kapnak a Szenátusban lévő politikai harcok, a gyötrő kérdésekre adott olykor eléggé keserédes válaszok. Sok és néha meghökkentő a kapott információ egyes dolgokról vagy személyekről, ennek ellenére  egy pillanatra sem tudjuk elfelejteni azt, hogy egy Star Wars művet nézünk.

Star Wars The Clone wars 4

Engem még Ahsoka léte sem zavart, sőt örülök, hogy Obi-Wan mellett van valaki más is, aki képes az őrületbe kergetni Anakint. Folyton beszól, kérdez és makacskodik, de a maga módján tisztelettudó és felelősségvállaló lány, akinek még hosszú utat kell bejárnia ahhoz, hogy jedi váljon belőle. Akiket itt még nem tudok arról meggyőzni, hogy Ahsoka egy jó és érdekes szereplő az nyugodtan nézzen bele a Rebels-be és akkor mindent megfog érteni.

Star Wars The Clone wars 3

Eddig minden szép és tejszínhabos, ám nemcsak az első évadot, de úgy magát az egész sorozatot belengi két hatalmas árnyék: az első az a tény, hogy nem tudok aggódni a főhősök miatt, hiszen tudom, hogy itt még nem halnak meg – vagy éppenséggel nem lepleződnek le –, és emiatt nem vagyok képes tűkön ülve várni egy nagyobb csata végét. A másik nagy bajom meg Anakinnal van: sajnálom, de én már az új széria filmjeiben sem bírtam, de itt a sorozatban végleg kiborult a bili. Bár itt már valamivel érettebb, mint a második filmben, akkor is még mindig túl meggondolatlan és önfejű és bár sikereket ér el – azoknak túl nagy az ára (pl: a Malevolence elpusztítása).

Star Wars The Clone wars 7

Akinek még nem volt szerencséje a Lázadókhoz, annak nyugodt szívvel tudom ajánlani a Klónok Háborúját is, azon belül persze az első évadot, hiszen innen csírázik ki a többi konfliktus és persze az elkerülhetetlen vég is.Star Wars The Clone wars 6

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.