A barátnőm, én és Szeszély – Szívecskéim (2015)

Nem tudom, lehet-e még újat mutatni romantikus filmek terén. Persze a régebbi típusok helyett jöttek újabbak. Ezek közül két véglet egyre népszerűbb: az egyikben az életükért küzdő vagy halálos beteg tinik pár pillanatig tartó – de nagyon intenzív – szerelméről van szó, a másikban pedig olyan idősebb párról, akik tönkrement kapcsolatok, rossz választások után összejönnek „az igazival”, akit valahogy meg is kell tartaniuk (és ez a nehezebb). A Szívecskéim a második típusba tartozik, és annak egy jól sikerült, bár nem igazán kiemelkedő példája.

szivecskeimplakat-min

Persze lehet, hogy azért nem tartom kiemelkedőnek, mert egyszerűen fogalmazva nem nekem szól – nem az én generációm problémái, nem a huszonévesek útkeresései szerepelnek benne, hanem inkább a negyveneseké, akik már túl vannak egy (több?) váláson, és a következő kapcsolatért pont emiatt jobban hajlandók küzdeni. Nem mondom, hogy attól még ne szerethetnék egy filmet, hogy egy másik generáció problémáiról szól, főleg, ha átélhetően adja vissza a témát – ilyen szempontból ugyanannyira át tudtam érezni a Csillagainkban a hibát, mint a középkorú párról szóló Exek és szeretőket. A gond inkább azzal van, ha egy film nem tudja azonosulásra késztetni a nézőt – bármilyen korú is – a történet valamelyik szereplőjével. Az azonosuláshoz pedig nem arra van szükség, hogy a karakter problémái valamennyire egybeessenek a nézőével, hanem hogy elég hitelesek legyenek a szereplők, és reakcióik olyanok legyenek, amilyeneket az adott helyzetben „el tudnánk képzelni”. A Szívecskéimből pont az összetett, kidolgozott személyiségeket hiányoltam, ehelyett a történetvezetés kényszerének vannak alávetve, mintha nem lenne szabad akaratuk.

300935_1024_szivecskeim_12

Adott egy főszereplő, a kissé életképtelen, dróton rángatható Clément (Emmanule Mouret – egyben a rendező és a forgatókönyvíró is), aki gyerekeket tanít egy iskolában. Titkos rajongója egy szép, ismert színésznőnek, Alicia Barderynak (Virginie Efira), akinek minden darabját könnyezve nézi végig, persze csak ismeretlenül meghúzódva a sötét nézőtéren, nem számítva arra, hogy egyszer majd személyesen is megismerik egymást. Ezen kívül van egy fia, akit a volt feleségével felváltva nevel – mint kiderül, a nő a legjobb barátjáért hagyta el, de Clément senkit sem hibáztat, sőt, egyszer meg is jegyzi együttérzően, hogy a barátjának sem volt egyszerű átvennie az ő helyét (és ebben semmi irónia nincs, Clément tényleg ilyen szerencsétlen). A csoda nemsokára megtörténik: Clément és Alicia megismerkednek, aztán össze is jönnek, mindenki boldog, film vége… azaz hogy nem – és itt megy át a Szívecskéim kliséfilmből valami izgalmasabba. Jön a bonyodalom, mintha csak tankönyvből másolták volna ki: egy fiatal lány, egy kezdő színésznő, Caprice (Anais Demoustier) is beleszeret Clémentbe, és nem hagyja békén, pedig a férfi hűséges szeretne lenni (hogy lehet valakinek ekkora szerencséje, és hogy kezelheti a helyzetet olyan bénán, hogy senkinek sem tud nemet mondani, még ha akar is?). Aztán a szerelmi háromszög is tovább bonyolódik, de a fő konfliktus Clément és a két színésznő között alakul ki.

273204_1454679851.4366

A film címe eredetileg Caprice, amiből a magyar fordításban Szívecskéim lett – ez nem túl jó választás, mivel nem utal vissza a filmre, hanem teljesen funkciótlan, pedig az eredeti címet le lehetett volna fordítani szó szerint is, szeszélynek (ez legalább hangulatában utal a filmre, plusz egyszerre a lány nevének fordítása is). Ráadásul a Szívecskéim édeskés hangzása elriaszthatja azokat, akik hozzám hasonlóan vadásszák a butábbnál butább romantikus vígjátékok között a tartalmat. Pedig ez egy olyan romantikus vígjáték, amit határozottan érdemes megnézni, és ha meghagyták volna az eredeti francia címet, akkor önmagáért beszélne: a legérdekesebb karakter ugyanis a színésznőnek készülő Caprice, a maga szeszélyével és irányíthatatlanságával, ami végigsöpör Clément és Alicia elegáns, kiegyensúlyozott életén. Ő a fűszer az egyébként hétköznapi történetben, már ha nem számoljuk azt a nem titkoltan csodás elemet, hogy Clément álmai nőjével és bálványával jön össze.

szivecskeim_02

Hiányoltam a filmből, hogy az Aliciáról kialakított meseszerű kép nem dőlt meg azután, hogy ő és a férfi már kapcsolatban éltek – vagyis a híresség álcája ugyanúgy megmaradt, az álomnő pedig valóságossá vált, anélkül, hogy hús-vér, hisztis, unott, kócos vagy akár szeszélyes élőlénnyé változott volna. Alicia túl tökéletes (azzal együtt, hogy neki is eszébe jut a félrelépés), Clément pedig túl egyértelműen balek. A férfinek szinte nincs is szabad akarata. Amikor a bárban ő és barátja/főnöke együtt isznak két lánnyal (Caprice-szal és lakótársával), kicsit ellenkezik, hogy mégse kéne felmenni hozzájuk, mert neki barátnője van, de aztán mégis belemegy a játékba. Ez odáig vezet, hogy lefekszik Caprice-szal, amit persze nagyon bán, mégsem tudja határozottan visszautasítani. Aliciával való kapcsolatára is az jellemző, hogy mindig a nő kezdeményez – ez már alapból nehezen hihető, mert semmi sem (legalábbis kevés indok) támasztja alá, hogy pont egy ilyen szerencsétlen alakra nyomuljon egy olyan színésznő, akire fél Franciaország vágyik.

szivecskeim-2015-550

Sem Clément, sem Alicia nem igazán „élő” karakterek, inkább báboknak tűnnek – főleg a férfi, akit a női szereplők és még a barátja is kedve szerint rángathat. Az érdekességet, a sót és borsot Caprice adja, aki váratlanul föltűnik, átgázol mindenen, mint egy macska, ami leborítja az asztalról a poharakat, aztán dörgölőzve bújik a lábunkhoz – nem lehet rá haragudni. Talán távoli a párhuzam, de hasonló ez, mint a Vicky Cristina Barcelonában Scarlett Johansson karakterének szerepe, aki az egymást gyilkoló pár egyensúlyozást szolgáló harmadik tagja, aki nélkül a kapcsolat összedől. Caprice pedig egy harmonikus kapcsolatot megzökkentő harmadik, aki nélkül a harmónia sose lehetne teljes. A szerelmi háromszög viszont nem újdonság, és a Vicky Cristina Barcelona izgalmasabb, meghökkentőbb verziója ennek a jól ismert témának, mint a Szívecskéim. Az öntörvényű Caprice ezzel együtt érdekes karakter lett – olyan lány, amilyet a legtöbben ismer(t)ünk, talán néhányan szerelmesek is voltak belé: kiszámíthatatlan, különleges, hurrikánszerű. Miatta ajánlom mindenkinek ezt a filmet.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Mozipremierek 2016.03.03. | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.